menekÜlÉs a 14-es tÁborbÓl - konyvneked.hu · nem kérdés, hogy érvényesülnek-e az emberi...

MENEKÜLÉS A 14-ES

TÁBORBÓL

1

MENEKULES_A_14-ES_TABORBOL.qxd 2/22/2013 6:18 PM

Blaine Harden

MENEKÜLÉS A 14-ES

TÁBORBÓLÉSZAK-KOREÁBÓL A SZABADSÁGBA

DOLGOZÓ FÉRFI

3

MENEKULES_A_14-ES_TABORBOL.qxd 2/22/2013 6:18 PM Page 3

A fordítás alapja:Blaine Harden: Escape from Camp 14: One Man’s Remarkable Odyssey from North Korea to Freedom in the West. This edition published by arrangementwith Penguin Group, New York, New York, USA. All rights reserved.

Copyright © Blaine Harden, 2012

Fordította © Nagy Marcell, 2013© Rádai Andrea, 2013

Szerkesztette: Zádori Zsolt

Szaknyelvi lektor: Mártonfi Attila

Borítóterv: Tabák Miklós

Szin Donghjok rajzait az Észak-koreai Emberi Jogi Információs Központ (DatabaseCenter for North Korean Human Rights) engedélyével közöljük.

HVG KönyvekKiadóvezetõ: Budaházy ÁrpádFelelõs szerkesztõ: Koncz Gábor

ISBN 978-963-304-108-6

Minden jog fenntartva. Jelen könyvet vagy annak részleteit tilos reprodukálni, adatrendszerben tárolni, bármely formában vagy eszközzel – elektronikus, fény-képészeti úton vagy más módon – a kiadó engedélye nélkül közölni.

Kiadja a HVG Kiadó Zrt., Budapest, 2013Felelõs kiadó: Szauer Péter

www.hvgkonyvek.hu

Nyomdai elõkészítés: Kedves László

Nyomás: Gyomai Kner Nyomda Zrt.Felelõs vezetõ: Fazekas Péter

4


Az észak-koreai munkatáborokban sínylõdõknek.

DOLGOZÓ FÉRFI

5


Nem kérdés, hogy érvényesülnek-e az emberi jogok az országban, hiszen népünk a lehetõ legnagyobb emberi

méltóságban és boldogságban éli életét.

[Észak-]Koreai Központi Hírügynökség, 2009. március 6.

DOLGOZÓ FÉRFI

7


1

TARTALOM

A szerzõ ajánlása a magyar kiadáshoz 15Elõszó: Más kárán tanulni 17Bevezetés: Aki nem ismeri a „szeretet” szót 21

1 A fiú, aki ellopta anyja ebédjét 352 Iskolában 453 Vérségi kötelék 534 Anyáék szökni próbálnak 665 Anyáék szökni próbálnak – második változat 716 Kampóra akasztva 767 Napfény a patkánylyukban 828 Nem nézni anya szemébe 869 Reakciós fattyú 89

10 Dolgozó férfi 9711 Szieszta a sertéstelepen 10512 Varrás és spicliskedés 11213 A spicli elhallgat 118

9


14 Felkészülés a szökésre 12715 A kerítésnél 13216 Lopni 13717 Észak felé 14718 A határnál 15719 Kínában 16320 Menedék 17121 Khuredisz khadu 18022 Akibõl nem kér Dél-Korea 18923 Amerikában 19824 Nincs menekvés 210

Utószó: Félelem nélkül 215Függelék: A 14-es tábor szabályzata 219Köszönetnyilvánítás 223Jegyzetek 226Név- és tárgymutató 232

MENEKÜLÉS A 14-ES TÁBORBÓL

10


11


12


13

-


A szerzo ajánlása amagyar kiadáshoz

Óriási öröm számomra, hogy könyvem Magyarországon is meg-jelenik. Az 1980-as évek végétõl vagyok az ország nagy tisztelõje,amikor a The Washington Post kelet-európai tudósítójaként dol-goztam. A rendszerváltás idõszakában a magyarok azon igyekez-tek, hogy békés eszközökkel váltsák le a megvetett szocialista kor-mányzatot. Ez a rezsim ma már a múlté, ám a Menekülés a 14-estáborból Észak-Koreáról szól, ahol az elmúlt hatvan évben szintesemmi sem változott.

Bizonyára érdekes adalék a magyar olvasó számára, hogy az 1956-os októberi forradalom és szabadságharc vérbe fojtása azészak-koreai történelemre és a Kim-dinasztia példátlanul hosszúuralkodására is hatással volt. 1956-ban ugyanis Nyikita Hruscsovszovjet fõtitkár a moszkvai pártkongresszuson jelentette be libe-ralizálási törekvéseit, amelyek értelmében az egész szocialistablokkban enyhült a sztálinista szigor, és véget ért a személyi kul-tusz. Az új politika a Nyugattal folytatott viszony normalizálásátés a fogyasztók érdekeit szem elõtt tartó gazdasági reformot

15


tûzte ki célul. A szovjet archívumokban tárolt dokumentumoktanúsága szerint Hruscsov ennek érdekében Kim Ir Szent is fel-szólította, hogy számolja fel a rendõrállam túlkapásait, rendezzekapcsolatait a szomszédos országokkal, és szüntesse meg a szemé-lyi kultuszt.

A magyar történések azonban megmentették Kim Ir Szen rend-szerét a liberalizációtól. Hruscsov elrendelte, hogy a Vörös Had-sereg verje le a magyarországi megmozdulásokat, a szovjet veze-tésben pedig ezzel párhuzamosan komoly kétségek merültek fel,hogy van-e értelme a reformtörekvések folytatásának és a demok-ratikus változások ígéretének.

Észak-Koreában tehát minden maradt a régiben: Kim Ir Szennem számolta fel a személyi kultuszt, sõt tovább adta fiának, KimDzsongilnek, aki saját fiának, Kim Dzsongunnak hagyta örökül.

A Kim-dinasztia Moszkva vazallusaként egy olyan maffiaálla-mot hozott létre, ahol brutalitás és törvénytelenség szövi át amindennapokat, és ahol az állam vélt ellenségeit szovjet típusúkényszermunkatáborokban különítik el.

Amikor ez a könyv Magyarországon megjelenik, az észak-koreaikényszermunkatáborok még mindig léteznek.

Blaine Harden Seattle, 2013. február 8.


16


Eloszó

MÁS KÁRÁN TANULNI

Elsõ emléke egy kivégzés. Anyjával kézen fogva érkeztek meg aTedong-folyó partjára, ahol egy búzatábla mellett több ezer szigo-rúan õrzött fogoly gyülekezett. A kisfiú izgatottá vált a tömeg lát-tán, és elõrefurakodott a felnõttek lába között. Amikor kibukkantaz elsõ sorban, egy férfit pillantott meg, akit az õrök egy faoszlop-hoz kötöztek.

Szin Ingun négyéves volt, túl fiatal ahhoz, hogy megértse akivégzést megelõzõ szónoklatot. De az elkövetkezõ években mégtucatnyi hasonló kivégzést látott, és a táborparancsnok mindigugyanazt mondta: a fogolynak, akit hamarosan kivégeznek, fel-kínálták a megbánás lehetõségét, hogy kemény munkával jóvá-tegye a bûneit, õ azonban visszautasította a kormány nagylelkû-ségét. A fogoly szájába kavicsokat tömtek, fejére pedig csuklyáthúztak, hogy ne tudja szidalmazni a rezsimet.

A kivégzõosztag Szin elsõ kivégzésen három õrbõl állt. Egyen-ként háromszor tüzeltek. A kisfiú hátrahõkölt a dörrenéstõl, meg-botlott egy felnõtt lábában és elesett. Amikor kinyitotta a szemét,

17


látta, hogy az õrök eloldozzák a rúdtól az élettelen, vértõl iszamóstestet és felhajítják egy talicskára.

A 14-es táborban az észak-koreai rezsim politikai elítéltekettart fogva. Kettõnél több fogoly gyülekezése szigorúan tilos.Kizárólag a kivégzések jelentenek kivételt, amelyekre mindenkitodaterelnek, hogy megtanulják, milyen következménnyel jár azengedetlenség.

Szinnek õrök voltak a tanárai, és még a világra jöttét is nekikköszönhette: õk választották ki egymásnak az anyját és az apját.Õk tanították meg arra, hogy a szabályszegõk megérdemlik ahalált. Az iskola melletti domboldalon hatalmas tábla hirdette:MINDIG A SZABÁLYOK SZERINT CSELEKEDJ! Szin még ma is szószerint tudja idézni a tábor szabályzatát (a „Tízparancsolatot”,ahogyan utóbb nevezte), ezek közt az elsõ: „Minden szökésikísérlet azonnali fõbelövéssel büntetendõ.”

Tíz év telt el az elsõ kivégzést követõen, és Szin most újra a búza-tábla mellett találta magát. Az õrök ismét kihajtották a táborlakó-kat. A faoszlop a földbe döngölve meredt az ég felé, de ezúttal egyösszetákolt akasztófa is állt mellette.

Szint egy autó hátsó ülésén, bilincsben, bekötött szemmelhozták. Egy õr vezetett. Az apja mellette ült, ugyancsak bilincsbeverve, bekötött szemmel.

Nyolc hónapot töltöttek a 14-es tábor föld alatti börtönében.Azzal a feltétellel engedték õket vissza a táborlakók közé, ha alá-írnak egy nyilatkozatot, amelyben megígérik, hogy soha, senkineknem beszélnek arról, ami a föld alatti börtönben történt.

Az õrök kínzással próbáltak vallomást kicsikarni Szinbõl ésapjából a sikertelen szökési kísérlete miatt. A fiút meztelenrevetkõztették, bokáját és csuklóját összekötözték, és egy kampóra


18


akasztották a cellájában. A testét egyre lejjebb és lejjebb engedtékaz alatta égõ tûz fölé. A fiú eszméletét vesztette, amikor a bõresercegni kezdett.

De Szin nem árult el kínzóinak semmit, mert nem volt mon-danivalója. Anyja és bátyja nem avatták be szökési tervükbe, éstiszta szívébõl hitt abban, amit az õrök a születésétõl fogva folya-matosan sulykoltak belé: a táborból lehetetlen megszökni, ésmindenkinek kötelessége jelenteni, ha szökési kísérletrõl szereztudomást. Szin még álmában sem gondolt a lágeren kívüli életre.

Az õrök arra sem vették a fáradságot, hogy megtanítsák neki,amit minden észak-koreai gyerek tud: hogy az amerikaiak „roha-dékok”, akik el akarják foglalni hazáját, és az a céljuk, hogy orszá-gát leigázzák és lakosait rabszolgasorba kényszerítsék. Dél-KoreaAmerika szajhája, Észak-Korea azonban erõs állam, amelynekállhatatos és lánglelkû vezetõi példaként állnak a világ népeielõtt. Szin arról sem hallott, hogy létezne Dél-Korea, Kína vagy azEgyesült Államok.

Felcseperedõ gyerekként – szemben honfitársaival – nemkövette minden lépését a Kedves Vezetõ mindenütt jelen lévõportréjának figyelõ tekintete. Kim Dzsongil apjának, Kim IrSzennek a portréi és szobrai az országban mindenütt megtalál-hatók. A Nagy Vezetõt Észak-Korea alapító atyjaként tisztelik, ésannak ellenére az ország örökös elnöke maradt, hogy 1994-benmeghalt.

Szin élete nem ért annyit, hogy érdemes lett volna mindezt afejébe verni. Megtanulta viszont, hogy érdemes a családjáról ésosztálytársairól jelenteni. Ezért ugyanis extra ételadag volt a ju-talma, ráadásul még segíthetett is az õröknek megverni azt, akitbeárult. Persze az osztálytársai legközelebb róla jelentettek, és õtpüfölték el az õrökkel.

MÁS KÁRÁN TANULNI

19


Amikor az õr levette a szemérõl a kötést, és Szin megpillantotta atömeget, a faoszlopot meg az akasztófát, azt hitte, saját kivégzé-sére hozták.

De senki nem tömött kavicsot a szájába, sõt a bilincsét is le-vették. Az õr a tömeg elsõ sorába lökte. Nézõ lesz tehát az apjávalegyütt.

Az õrök egy középkorú asszonyt vezettek az akasztófához, ésegy fiatal férfit kötöttek a rúdhoz. Szin anyja és bátyja volt. A hóhér hurkot vetett Szin anyjának nyakába. Az asszony fiatekintetét kereste, de Szin elfordult.

Amint a test megszûnt kapálózni a kötél végén, három õr Szinbátyjára emelte a puskáját. Egyenként háromszor tüzeltek.

Szin végignézte anyja és bátyja haláltusáját, és nem érzettmást, mint végtelen megkönnyebbülést, hogy nem õ került sorra.Gyûlölte a családját, mert szökésen járt az eszük. És bár az el-következõ tizenöt évben magának sem ismerte volna be, tudta,hogy halálukért õ a felelõs.


20


Bevezetés

AKI NEM ISMERI A „SZERETET” SZÓT

Kilenc évvel azután, hogy végignézte anyja és bátyja kivégzését,Szin áttuszkolta magát az elektromos kerítésen és futásnak eredta hóban. 2005. január 2-a volt. Szin lett az elsõ észak-koreai rab,aki kényszermunkatáborban látta meg a napvilágot és sikerültmegszöknie.

Huszonhárom éves volt, és egy lelket sem ismert a kerítésentúli világban.

Egy hónapjába telt, hogy eljusson Kínába. Két évvel késõbb márDél-Koreában élt. Négy év múlva Dél-Kaliforniában telepedettle, és a Szabadságot Észak-Koreának (Liberty in North Korea,LiNK) amerikai emberi jogi szervezet jószolgálati nagykövetekéntdolgozott.

Kaliforniában reggelenként biciklire pattant és elkerekezett amunkahelyére. A Cleveland Indians baseballcsapatnak szurkolt,ahol egy dél-koreai légiós, Szin-Soo Choo is játszott. Hetentekétszer-háromszor ebédelt az In-N-Out Burger gyorsétterem-ben, ahol szerinte a világ legjobb hamburgerét készítik.

21


Most úgy hívják, Szin Donghjok. Dél-Koreába érkezése utánnevet változtatott, hogy könnyebben el tudjon szakadni a múltjá-tól. Jó megjelenésû férfi, tekintete mindig fürkészõ és óvatos.Egy Los Angeles-i fogorvos rendbe hozta a fogsorát, a táborbanugyanis nem moshatott fogat. Kitûnõ egészségnek örvend, testétazonban hegek borítják, amelyeket az észak-koreai kormány sze-rint nem létezõ kényszermunkatáborban szerzett.

Születésétõl fogva éhezett. A folyamatos alultápláltság miattma is vékony és alacsony, alig 170 cm magas, súlya 55 kg. A gyer-mekként végzett sok munkától hajlott a karja. Hátát és fenekétsebhelyek borítják. Bokája körül körkörösek a hegek, itt feszült a kötél, amellyel felhúzták a magánzárka plafonjáig. Jobb kezén aközépsõ ujj elsõ perce hiányzik: büntetésbõl vágták le, amikorelejtett egy varrógépet a tábori ruhagyárban. Térdtõl bokáigmindkét lábszárát hegek barázdálják, amelyek a szögesdrótbavezetett nagyfeszültségû áramtól keletkeztek a szökés során.

Szin nagyjából egyidõs Kim Dzsongunnal, Észak-Korea jelen-legi államfõjével. A testes fiatalember Kim Dzsongil harmadikfiaként és választott örököseként vette át az ország irányításátapjától. Bár Észak-Koreában hivatalosan megszûntek a társadal-mi osztályok, ez a két fiatalember képviseli a társadalmi ranglétrakét végpontját: puszta létükkel igazolják, hogy az országban min-dent a származás dönt el.

Kim Dzsongun úgy nõtt fel a kommunizmusban, akár egy her-ceg. Állítólag álnéven tanult Svájcban, majd hazájába visszatérvea nagyapjáról elnevezett elitegyetemre járt. Családjának köszön-hetõen törvény felett áll. Számára nincs lehetetlen. 2010-benannak ellenére nevezték ki a Koreai Néphadsereg négycsillagostábornokává, hogy semmiféle katonai tapasztalattal nem rendel-kezett. Egy évvel késõbb, apja váratlan halálát követõen az észak-


22


koreai média az „ég által küldött” vezetõnek nevezte. Nincs ki-zárva azonban, hogy a földi teljhatalmat meg kell osztania roko-naival és a hadsereg vezérkarával.

Szin rabszolgaként született, gyerekkorát egy nagyfeszültségûszögesdróttal körülvett kényszermunkatáborban töltötte. A lágeriskolájában tanulta meg az írás és a számolás alapjait. Mivel nagy-bátyjai állítólag bûnt követtek el, az állam õt is bûnözõnek tekin-tette genetikailag, és teljes jogfosztottságban tartotta. Sorsa azállamgépezet rendelkezése értelmében örökös kényszermunkavolt. Az út végén a krónikus alultápláltság okozta betegségekvárták: már születésekor, a legnagyobb titokban ítélték halálra,feljelentés, tárgyalás és a fellebbezés lehetõsége nélkül.

A koncentrációs táborok túlélõinek elbeszélése általában az aláb-bi sémát követi. Az államvédelem vagy valamely másik erõszak-szervezet kiszakítja a visszaemlékezõt a meleg családi fészekbõl,aki a lágerben kénytelen feladni erkölcsi elveit – a túlélés érde-kében gyökerestõl kiirtja a szívébõl az együttérzést, és megszûnikcivilizált emberként élni.

Az egyik legismertebb ilyen elbeszélés Elie Wiesel Az éjszakacímû regénye.1 A 13 éves narrátor többek között azzal érzékeltetia láger borzalmait, hogy részletesen elmeséli elõzõ élete minden-napjait, mielõtt családjával együtt feltették volna a náci halál-táborok felé tartó vonatra. A gyermek Wiesel naponta tanulmá-nyozta a Talmudot, apja megbecsült boltos volt egy máramarosifaluban, a nagyapja minden zsidó ünnepet megtartott. Amikor afiú fele családja odaveszett a lágerben, Wiesel megrendült hité-ben: „egyedül voltam, szörnyûségesen magamra maradtam a vilá-gon, Isten nélkül és emberek nélkül. Szeretet nélkül és szánalomnélkül.”


23


Szin története egészen másként kezdõdött.Az anyja rendszeresen verte, és Szin úgy tekintett rá, mint

vetélytársra, akivel a napi kenyéradagjáért verseng. Az apja, akiaz õrök engedélyével évente mindössze öt éjszakát tölthetettfeleségével, nem törõdött fiával. A bátyját alig ismerte, a tábor-beli gyerekek kiszámíthatatlanok és erõszakosak voltak. Az egyikelsõ lecke, amit Szin megtanult, az volt, hogy a túlélés érdekébenjelentenie kell róluk.

Szeretet, irgalom és család: Szin elõtt ismeretlen fogalmakvoltak. Isten nem tûnt el vagy nem halt meg: egyszerûen nem hal-lott róla.

Wiesel azt írja Az éjszaka angol kiadásának elõszavában, hogyideális esetben a kamaszok „kizárólag olvasmányélményeikenkeresztül találkoznak a halállal és a gonosszal”.

A 14-es táborban Szin nem tudta, hogy létezik irodalom. Mind-össze egyetlen könyvet látott az iskolában, azt is a koreai nyelvtan-ról. Tanára egyenruhát hordott, revolvert viselt az oldalán, és azegyik osztálytársát halálra botozta.

Szint senki nem „szakította ki” a civilizációból, hogy a pokolbantöltse hátralevõ életét: egyenest a pokolban született és ott nõttfel. Elfogadta, hogy ilyen az élet, számára ez volt az otthon.

Az észak-koreai munkatáborok kétszer annyi ideje léteznek, mintameddig a szovjet Gulag fennállt, és közel tizenkétszer annyiidõn át, mint ameddig a náci koncentrációs táborok. Pontosantudjuk, hol találhatók. A Google Earth segítségével bárki meg-keresheti a kietlen észak-koreai hegyvidék mûholdas térképén.

A dél-koreai kormány becslése szerint a lágerekben 150 ezrenraboskodnak. Az Amerikai Külügyminisztérium (U.S. StateDepartment) és emberi jogi csoportok ezt a számot 200 ezerre


24


teszik. Az Amnesty International 2011-ben összevetette 10 évmûholdfelvételeit, és arra az aggasztó következtetésre jutott,hogy a táborokban új építkezésekbe fogtak. Nem lehet kizárni,hogy további foglyok érkezésére számítanak.

A dél-koreai hírszerzés és emberi jogi csoportok szerint Észak-Koreában 6 munkatábor található. A legnagyobb 50 km hosszúés 40 km széles, területe nagyobb Berlinénél. A táborokat fegy-veresek õrzik és elektromos szögesdrót veszi körbe, amelynek anyomvonaláról õrtornyok árulkodnak. A 15-ös és 18-as tábort át-nevelõ célzattal hozták létre: az itt fogva tartottakat Kim Dzsongilés Kim Ir Szen tanításainak a sulykolásával térítik rá a „helyesútra”. Ha a foglyok eleget tudnak már, és meggyõzik az õrséget,hogy hívek a rendszerhez, szabadon engedik õket, de a titkosszol-gálat életük végéig a sarkukban marad.

A többi tábor ún. szigorúan õrzött zóna, ahol halálra dolgoztat-ják a „javíthatatlannak” ítélt foglyokat.2 Ide tartozik a 14-es táboris, ahol Szin született. Ez az ország egyik hírhedten legszigorúbbkényszermunkatábora, ahol olyan súlyos bûnök elkövetõit zsú-folják össze, akiknek az állam nem szándékozik megkegyelmezni.A munkakörülmények elképzelhetetlenül rosszak, az õrök pedigbestiálisak. Sok itteni fogoly kerül ki az állampárt, a kormány és ahadsereg kegyvesztett tisztségviselõibõl, akiket teljes családjukkalegyütt zárnak be. A 14-es tábort 1959-ben hozták létre Észak-Korea közepén, Kecshonban, Dél-Phenjan tartományban. Jelen-leg mintegy 15 ezer foglyot õriznek itt, akik mezõgazdasági mun-kát végeznek vagy a keskeny völgyekben meghúzódó bányában ésgyárakban robotolnak.

Tudomásunk szerint ez idáig Szin az egyetlen kényszermunka-táborban született fogoly, akinek sikerült megszöknie. Rajta kívülazonban legalább hatvan szemtanú vitte el a lágerek hírét a nyugati


25


világba.3 Közéjük tartozik tizenöt észak-koreai, akiket a 15-östáborban igyekeztek átnevelni, és szabadulásuk után Dél-Koreá-ba szöktek. Számos õr is a szabadságot választotta. Kim Jong al-ezredesként élte a phenjani elit kiváltságos életét, amikor bezár-ták; összesen hat évet töltött el két lágerben, míg végül sikerültmegszöknie egy szénszállító vonaton.

Tanúvallomásaikat a szöuli Koreai Ügyvédi Kamara (KoreanBar Association) foglalta össze. A beszámolóból teljes körû képetkaphatunk a táborlakók mindennapjairól. A táborokban éventetöbbször tartanak nyilvános kivégzést. Az õrök gyakorlatilagszabad kezet kapnak az elítéltekkel való bánásmódban, gyakranhalálra verik vagy titokban megölik õket. Rendszeres az önkényes-kedés és a nemi erõszak. A rabok a földeken dolgoznak, szenetbányásznak, katonai egyenruhát varrnak, cementet készítenek.Étrendjük, amely kukoricából, káposztából és sóból áll, tápanya-gokban rendkívül szegény, így foguk kihullik, ínyük megfekete-dik, csontjaik meggyengülnek, negyvenéves korukra már görbén,hajlott háttal járnak. Évente egy vagy két váltás ruhát kapnak,mocskos rongyokon alszanak. Nincs szappanjuk, zoknijuk, kesz-tyûjük, alsónemûjük és vécépapírjuk. Naponta tizenkét–tizenötórát dolgoznak. Ötvenéves koruk táján, rendszerint alultápláltság-ból eredõ betegségek következtében halnak meg.4 Bár pontos ada-tokkal nem rendelkezünk, a nyugati kormányok és emberi jogicsoportok szakértõinek a becslése szerint az észak-koreai kényszer-munkatáborokban több százezer ember veszítette életét.

A legtöbb foglyot bírósági tárgyalás nélkül fogják le, sokan hal-nak meg úgy, hogy azt sem tudják, mi ellenük a vád. A Poübu, azészak-koreai állambiztonsági szolgálat emberei általában éjjelhurcolják el a foglyokat az otthonukból. Az országban jogszerû akollektív büntetés, a bûnözõnek tekintett személyeket gyakran


26


szüleikkel és gyerekeikkel együtt vetik börtönbe. Egy 1972-es tör-vényben maga Kim Ir Szen fektette le az alapelvet: „Az osztály-ellenséget, bárki is legyen az, harmadíziglen kell kiirtani.”

2008 telén találkoztam elõször Szinnel. Egy koreai étterembenebédeltünk a szöuli belvárosban. Közlékeny volt és éhes, többtányér rizst és marhahúst elpusztított. Eközben arról beszélt ne-kem és a tolmácsnak, milyen érzés volt az anyját akasztófán látni.Még mindig õt hibáztatta a kínzásokért, és emelt hangon bizony-gatta, mennyire megveti. Hozzátette, hogy õ sem volt „jó fiú”, deazt nem árulta el, miért.

Elmesélte, hogy a táborban töltött évek során egyszer sem hal-lotta a „szeretet” szót. Az anyjától, akit még halálában is gyûlölt,biztosan nem. Nem sokkal a találkozónk elõtt egy dél-koreaikeresztény templomban megismerkedett a megbocsátás fogal-mával. Ez megzavarta: megbocsátásért folyamodni a 14-es tábor-ban azt jelentette, hogy valaki a büntetés elkerüléséért könyörög.

Szin néhány hónappal korábban írt egy könyvet a tábori emlé-keibõl, azonban Dél-Koreában nem keltett különösebb feltûnést.Nem volt állása, depresszióval küzdött, elmaradt a lakbérrel, ésfogalma sem volt, mihez kezdjen. A 14-es táborban halálbünte-tés terhe mellett tilos volt az ellenkezõ nemmel való érintkezés.Most szeretett volna egy igazi barátnõt, de nem tudta, hogyan kellismerkedni.

Ebéd után elvitt apró, nyomasztó szöuli lakásába, amelyneklakbérét képtelen volt fizetni. Egyszer sem nézett a szemembe.Megmutatta a levágott középsõ ujja csonkját és a hegeket a hátán.Megengedte, hogy fényképet készítsek róla. Az átélt borzalmakellenére gyermekarca volt. Huszonhat éves volt ekkor, három éveszökött meg a táborból.


27


Én ötvenhat éves voltam ekkoriban, és a The Washington Postészakkelet-ázsiai tudósítójaként egy éve próbáltam olyan törté-netet találni, ami jól érzékelteti, hogyan használja az észak-koreairezsim az elnyomást a változás megakadályozására.

A politikai rendszerek összeomlása a szakterületemmé vált.Három évtizeden át írtam cikkeket a The Washington Postnak ésa The New York Timesnak a központi hatalom nélküli afrikai álla-mokról, a szocializmus kelet-európai bukásáról, Jugoszlávia fel-bomlásáról és a burmai katonai diktatúra mûködésérõl. Érdekeskérdés, miért nem omlott még össze a rendszer Észak-Koreában:míg Ázsiában az életszínvonal általában meredeken emelkedik,az észak-koreaiak egyre elszigeteltebbek, nyomorultabbak éséhesebbek.

A Kim-dinasztia csak azzal tarthatja kezében a gyeplõt, hafokozza az eddig is elképzelhetetlen mértékû elnyomást. Csak-hogy a terrorgépezet mûködésérõl alig tudtam valamit, Észak-Koreába ugyanis újságírónak lehetetlen bejutnia. A diktatúrák rit-kán tudják megakadályozni a tudósítók beszivárgását: dolgoztama Mengisztu alatti Etiópiában, Mobutu Kongójában, Milosevicsidején Szerbiában, és turistavízummal még Burmába is sikerültbejutnom.

Az észak-koreai kormány azonban óvatosabb ennél. Külföldiújságírókat, fõleg amerikaiakat ritkán enged át a határon. Mind-össze egyszer sikerült bejutnom az országba, amikor is a hivata-los kísérõk körbevezettek, de az út során nem sok új információttudtam meg Észak-Koreáról. Az államgépezet az illegálisan be-lépõ újságírókat mint kémeket hónapokra vagy évekre börtönbezárja. Elõfordult, hogy a szabadulásukhoz a legmagasabb körök-bõl érkezõ segítségre, például egy volt amerikai elnökre voltszükség.5


28


Az utazási korlátozások miatt az országról szóló beszámolókjava felületes és elnagyolt. A cikkeket Szöulból, Tokióból vagyPekingbõl írják. A kiindulópont rendszerint Észak-Korea leg-újabb provokációja: már megint elsüllyesztettek egy hajót vagylelõttek egy turistát. Ezután amerikai és dél-koreai illetékesekfelháborodásukat fejezik ki, a kínai kormány pedig önmérséklet-re int, végül szakértõk próbálják elemezni az események várhatókövetkezményeit. Az én tollamból is számos hasonló cikk született.

Szin felbukkanása egy csapásra véget vetett ennek a helyzet-nek. Élõ példája annak, hogyan tartja fenn magát a Kim-dinasztiagyermekmunka és politikai gyilkosságok segítségével. Találkozónkután néhány nappal Szin fényképe és története a The WashingtonPost címoldalára került. „Hûha!” – írt egyszavas emailt a cikkmegjelenését követõen Donald E. Graham, a Washington PostCompany vezérigazgatója.

Egy német rendezõ, aki az írás megjelenésekor éppen a wa-shingtoni Holokauszt Emlékmúzeumról (Holocaust MemorialMuseum) forgatott, elhatározta, hogy dokumentumfilmet készítSzin életérõl.6 A The Washington Post vezércikkben taglalta, hogySzin szenvedéseinek tükrében különösen szégyenletes a közöny,amellyel a világ az észak-koreai munkatáborok létezését kezeli.„A mai amerikai középiskolások értetlenkedve teszik fel a kérdést,hogy miért nem bombáztatta Franklin D. Roosevelt elnök a kon-centrációs táborok felé vezetõ vasútvonalakat – összegez a cikk. –Gyermekeik joggal vonhatják majd felelõsségre a mostani gene-rációk tagjait, akik az egyre jobb felbontású mûholdfelvételekrõlbámulják Kim Dzsongil táborait, és mégsem tesznek semmit.”

Úgy tûnt, Szin története az olvasókra is nagy hatást gyakorolt.Rengeteg levélben pénzt és otthont kínáltak fel neki, vagy egysze-rûen jókívánságaikat fejezték ki.


29


Egy ohiói pár kiderítette, hol lakik, és vettek neki egy repülõ-jegyet az Egyesült Államokba. A fiatalember pótszülei szerettekvolna lenni, hiszen sosem volt igazi családja.

Egy Seattle-ben élõ fiatal koreai-amerikai nõ, Harim Lee acikket olvasván úgy érezte, meg kell ismerkednie Szinnel. KésõbbKaliforniában találkoztak és egymásba szerettek.

Azonban cikkem éppen csak a felszínt kapargatta. Arra gondol-tam, hogy egy hosszabb lélegzetvételû írásban alaposabban körül-járhatnám, hogyan mûködik Észak-Koreában az állami terror.Szin csodával határos megmenekülése arra utal, hogy ha egy tu-datlan fiatal szökevény is képes volt átjutni az egész országon,majd az államhatáron, a totális elnyomógépezet mégsem mûkö-dik tökéletesen.

Egy könyvvel még több emberhez eljuttathatnám a kényszer-munkatáborok hírét. Megkérdeztem Szint, mit szólna a dolog-hoz. Nem én voltam az egyetlen érdeklõdõ. Dél-koreai, japán ésamerikai aktivisták hónapokig gyõzködték, hogy segíthet fel-hívni a világ figyelmét a munkatáborokra, növelheti az Észak-Koreára nehezedõ nemzetközi nyomást, és talán némi pénzt iskereshet. Végül Szin igent mondott nekem, és megkezdõdtek azinterjúk.

Hét beszélgetéssorozatot tartottunk, kezdetben Szöulban, az-után a kaliforniai Torrance-ben. Megállapodásunk értelmében énvagyok a felelõs a tartalomért, a nyereségen pedig egyenlõ arány-ban osztozunk.

Szin 2006-ban, a szökése után egy évvel kezdett naplót írni,amit orvosai javaslatára akkor sem hagyott abba, amikor Szöulbandepresszióval kezelték. Ez a napló szolgált koreai nyelvû me-moárja, az Escape to the Outside World (Menekülés a külvilág-ba) alapjául, amelyet az Észak-koreai Emberi Jogi Információs


30


Központ (Database Center for North Korean Human Rights)jelentetett meg Szöulban 2007-ben.

Az interjúk során ebbõl a memoárból indultam ki. Könyvem-ben számos részletet idézek belõle szó szerint (egyebek mellettSzin, családja és barátai, valamint a börtönõrök szavait). A könyvminden állítását többször ellenõriztem, lehetõséget adva Szin-nek, hogy további magyarázatokat fûzzön hozzájuk és pontosítsaazokat.

Bár Szin egészében véve együttmûködõ volt, a beszélgetéseksorán sokszor volt az a benyomásom, hogy fél. Mintha fogorvoslettem volna, aki érzéstelenítés nélkül kezeli a páciensét. Néhánytalálkozónkról katarzissal távozott, máskor pedig fájdalommaleltöltve.

Nem nyílt meg könnyen, bevallása szerint mindenkivel bizal-matlan, ami gyerekkora tükrében érthetõ. Az õröktõl azt tanulta,hogy a családját és a barátait is kötelessége elárulnia, így logikusanfelkészült arra, hogy bárki, bármikor hátba szúrhatja.

A könyv megírása során kénytelen voltam rájönni, hogy én semmindig bízhatom benne. Az elsõ interjúk során nem mondottigazat a saját szerepérõl az anyja halálos ítéletében, és késõbb mégegy tucatszor ragaszkodott a korai verzióhoz. Amikor elismerte,hogy hazudott, eltûnõdtem, vajon mi mindent találhatott még ki.

Az Észak-Koreáról szóló hírek ellenõrizhetetlenek. Külföldisosem tette be a lábát a táborokba, senki nem tud utánajárni,igazak-e a kiszivárgott információk. Noha mûholdfelvételek se-gítségével egyre többet tudunk arról, mi folyik a munkatáborok-ban, a legtöbb adat szökött foglyoktól származik. Õk azonbannem mindig elfogulatlan tanúk. Pénz fejében sokszor készekmegerõsíteni az emberi jogi aktivisták prekoncepcióit, az anti-kommunista és szélsõjobbos ideológusok hagymázas képzelgéseit.


31


Vannak túlélõk, akik csak akkor nyitják ki a szájukat, ha már a találkozó elején készpénzt kapnak. Mások olyan történetek-kel házalnak, amiket õk is csak hallottak, ám személyesen nemélték át.

Bár múltjával kapcsolatban óvatosan, de minden kérdésemreválaszolt Szin. Tapasztalatai hihetetlennek tûnnek, mégis min-denben igazolni látszanak azt, amit a táborok egykori foglyai ésõrei elbeszéltek.

David Hawk emberi jogi szakértõ Szinen kívül mintegy hatvanegykori lágerlakóval készített interjút. Véleménye szerint Szinelbeszélése alátámasztja a munkatáborokról szerzett információ-kat. Hawk a The Hidden Gulag (Titkos Gulag) címû beszámo-lójában a túlélõk vallomását mûholdképek elemzésével vetiössze. Jelentése elõször 2003-ban jelent meg az Egyesült Álla-mokban létrehozott Észak-koreai Emberi Jogi Bizottság (Com-mittee for Human Rights in North Korea) megbízásából, amelyetkésõbb további tanúvallomásokkal és magasabb felbontású mû-holdképekkel is kiegészített. Hawk szerint Szin tanúvallomásaazért különösen fontos, mert a táborban született, így olyan dol-gokról is tud, amirõl más túlélõk nem. Szin élettörténete a KoreaiÜgyvédi Kamara White Paper on Human Rights in North Korea(Fehér könyv az észak-koreai emberi jogokról) 2008-as össze-állításában is helyet kapott. Az utóbbi kötet szerkesztõi mély-interjúkat készítettek Szinnel és más táborlakókkal. Hawk sze-rint az észak-koreai kormány csak úgy tudná hatásosan cáfolni atanúvallomásokat, ha külföldi megfigyelõket engedne be a tábo-rok területére. Amíg erre nem kerül sor, a vallomásokat hitelesnekkell tekintenünk.

Meglehet, hogy Szinnek igaza van, és ha Észak-Korea össze-omlik, a rezsim a felelõsségre vonás elõl menekülve utasítást ad


32


a táborok elpusztítására. Hiszen Kim Dzsongil maga mondta,hogy „országunkat sûrû homályba kell burkolnunk, ellenségeink-nek a legapróbb információt sem szolgáltathatjuk ki”.7

Három évet töltöttem el azzal, hogy a lehetõ legtöbb informá-ciót szerezzem be az észak-koreai hadseregrõl, gazdaságról, élel-miszerhiányról és emberi jogi helyzetrõl. Interjút készítettemtöbb szökött állampolgárral, köztük a 15-ös tábor három egykorirabjával, egy volt õrrel és egy sofõrrel, aki négy lágerben is dolgo-zott. Beszéltem dél-koreai szakemberekkel és üzletemberekkel,akik rendszeresen járnak Észak-Koreába. Végigolvastam a tábo-rokról szóló személyes visszaemlékezéseket, az összes elérhetõirodalmat. Felkerestem azokat a koreai-amerikaiakat is, akik Szinközeli barátai lettek.

Szin történetének olvasása közben nem szabad elfelejtenünk,hogy a táborokban rengetegen éltek át ugyanolyan, sõt még ret-tenetesebb gyötrelmeket, mint õ. An Mjongcshol egykori õr éssofõr szerint Szin élete, vagy legalábbis gyermekkora, tulajdon-képpen „viszonylag könnyûnek” mondható.

Az észak-koreai kormányzat évtizedek óta ellenséges magatartásttanúsít, az atomkártya kijátszásával vagy éppen Dél-Korea meg-támadásával fenyeget, hogy folyamatosan fenntartsa a szükség-állapotot a Koreai-félszigeten.

Ha hajlandó is részt venni nemzetközi tárgyalásokon, az em-beri jogi kérdéseket mindig lesöpri az asztalról. Amerikai részrõlleginkább már csak válságmenedzselésre van lehetõség, ilyenkora kényszermunkatáborokról nem esik szó. „A lágereket szóbahozni is lehetetlen – mondta David Straub, aki a Clinton- és Bush-éra alatt észak-koreai ügyvivõ volt az Amerikai Külügyminiszté-riumban. – Már az említése kapcsán is tisztára kiborulnak.”


33


A táborok a világ közvéleményét sem hozzák lázba. Az EgyesültÁllamokban megjelent ugyan néhány újságcikk a témáról, azon-ban nem vertek különösebb hullámot. Washingtonban az észak-koreai menekültek minden tavasszal felvonulást és beszédekettartanak, amellyel a média alig foglalkozik. Ez részben a nyelvikorlátok miatt van így, a menekültek nagy része kizárólag koreaiulbeszél. Még fontosabb, hogy nincs olyan híresség, filmsztár, pop-zenész vagy Nobel-díjas, aki kiállt volna az észak-koreai ügy mel-lett, és nem kerültek nyilvánosságra felkavaró videofelvételeksem. „A tibeti ügyet a dalai láma és Richard Gere támogatja. A burmaiaknak ott van a Nobel-békedíjas Ang Szán Szu Csí, adárfúriaknak Mia Farrow és George Clooney – mondja SuzanneScholte, aki aktivistaként több észak-koreai menekült washing-toni útjának megszervezésében segédkezett. – De ki marad a koreaiaknak?”

Szin úgy érzi, nem méltó arra, hogy a táborokban szenvedõtízezrek jelképévé váljék. Szégyelli mindazt, amit a túlélés és amegmenekülés érdekében tett. Részben azért sem akart angolulmegtanulni, nehogy újra meg újra el kelljen mondania a történe-tét. Nem akar fontos ember lenni, csak azt szeretné, hogy a világmegismerje a titkot, amelyet az észak-koreai kormányzat nagyigyekezettel rejteget. Nagy súlyt cipel a vállán, ugyanis õ az egyet-len olyan, táborban született rab, akinek sikerült megszöknie.Kötelessége elmondani másoknak, mit élt át, és mit élnek át száz-ezrek ebben a pillanatban is.


34


menekÜlÉs a 14-es tÁborbÓl - konyvneked.hu · nem kérdés, hogy érvényesülnek-e az emberi...

Documents