A HARMINCNYOLCADIK KIÁLLÍTÁS 1998. MÁJUS 7 - JÚNIUS 2 .

38.

HAJDÚ JÓZSEF

Röntgenhanglemezek / X-Ray records

MEGNYITÓ: 1998. MÁJUS 7. CSÜTÖRTÖK 18 ÓRA VERNISAGE: 7 . MAY 1998. THURSDAY 18.00

HAJDÚ JÓZSEF

SZÛCS KÁROLY: X-ray records

Wilhelm Conrad Röntgen (1845-1923) fizikus, a würzburgi egyetem professzora, 1895-ben fedezte fel az x-sugárzást, amelynek fotográfiai alkalmazásáért 1901-ben

Nobel-díjjal jutalmazták. Az elsô képen ez a nagyon rövid hullámhosszú, láthatatlan elektromágneses sugárzás egy kéz csontozatát örökítette meg.

Hajdú József elôször a gyermekkori tüdõszûrések alkalmával találkozott röntgenfelvételekkel. Késôbb munkahelyén, a Postamúzeumban látott hasonló negatívo-

kat, de ezek nem orvosi vonatkozásuk ürügyén kerültek oda, hanem mint a II. világháború során használatos hanghordozók, pontosabban mint 78-as fordulatszámú

hanglemezek. Ugyanis a harmincas évek végétôl, a hadigazdálkodás anyaghiánya következtében a kiselejtezett röntgenlemezeket egyes képzettebb amatôrôk és a

Magyar Rádió mint lemezalapanyagot újrahasznosította. A vastag, mindkét oldalukon emulzióval borított felvételekre, amelyeken az emberi test belsô terének képei,

a csontozat és a bôr alatti vezetékrendszer tárulnak fel, egy speciális vágógép segítségével zenék és ünnepi beszédek hanganyagát rögzítették. Az immár hanglemezként

is funkcionáló médiát ezután 23-25 cm átmérôjû, néhol kissé szabálytalan peremû korongformára vágták, felvignettázták és középen kilyukasztották. A bordák,

koponyák, végtagok csontozatának ábráit hangbarázdák szántották fel és bekarcolt zenedarabok címei roncsolták: egy koponya röntgenképén például Kapitány Anna

”Szép esténk van” c. slágerét hallgathatták, olvashatták a feliratot a morbiditás szükségesztétikájától nem viszolygó zenerajongók. Így vált lehetôvé, hogy ez a korabeli

multimédiális információhordozó, mint egy bizarr ”recycling” tárgya a lemezgyûjtôk polcaira, illetve a Rádió hangarchívumába kerüljön, ahol máig találkozhatunk vele.

Hajdú felfedezte ezen ôsi ”multimédia” multivizuális szépségét, és úgy döntött, hogy tovább bonyolítva a helyzetet, fényképeket (kontakt másolatokat és az ere-

deti negatív fény-árnyék világát megôrzô nagyításokat) készít a röntgennegatív-hanglemezekrôl. A 9x12-es polaroid negatív síkfilmet 50x60-as kópiára nagyítva kiemeli

a testfelszín alatti láthatatlan tér formáit, a csontokat, zsigereket, amelyek tónusát árnyalja a kétoldalon bevésett hangbarázdák mélysége és eloszlása. A nagyításokon

a jelek háromféle lerakódása és egymást gyengítô vagy erôsítô hatása sajátosan ”szellemképes” transzparenciát, tónusgazdagságot, az érzéki tér gazdagodását ered-

ményezi.

Hajdú ezekkel a fotográfiákkal az archivált formából átlép a transzformált emlékezet felé, bizonyos talált tárgy (object truové) fotográfiát gyakorolva, amelynek

eredményeképp már nem hulladékként vagy a fanatikus gyûjtôk és muzeológusok ócska kacataiként jelennek meg elôttünk e lemezek, hanem a fotográfia által felszínre

hozott, ”átöltöztetett” összetett alkotásként. A fotográfiai megjelenés esztétikai köntösében az egymásra rakódott emlékezetek természetes, de újraartikulált doku-

mentumává lesznek a 60 éve ránkmaradt lemezek.

Az idô és a történelem szûziességébe vetett hit elvesztésének következménye, hogy az utóbbi években elterjedô régi/új technikák alkalmazásához hasonlóan ez

a re-medializáció is az információs felület (eljárás) ismételt és újrafelhasználására törekszik. Ha az idô domináns folyamatossága elvész és vele együtt a dolgok

analogikus elmúlásának tabuja, azáltal a megôrzéssel, muzeálással érinthetetlenné tett formáknak, tehát a képnek, hangnak sem történeti, hanem médiális jellegû,

informatív (újra) felhasználása következhet be. A történet, az emlékezet egy gömbpalást hálójának formájaként modellálódik, ahol az idôbeli/térbeli pontok távolsága

gyakorlatilag nem változik. Ez a háború kikényszerítette fantáziajáték HJ. fotóival – a harmadlagos felhasználás mesgyéjén – kapja meg az alkotás és újragondolás

terében elfoglalt szilárd helyét, és haladja meg a tárgyak ”csak” történeti, muzeális aktualitását.

KÁROLY SZÜCS: Rayons X

Wilhelm Conrad Röntgen (1845-1923), physicien, professeur à l'université de Würzburg, avait découvert, en 1895, les rayons x, pour l'application desquels dans la

photographie il a été décerné du prix Nobel en 1901. Cette radiation électromagnétique, invisible, à une longueur d'ondes extrêmement courte, a conservé les os de la

main pour l'éternité.

József Hajdú a rencontré -– pour la première fois – des radiographies lors du filtrage pulmonaire obligatoirement prescrit pour des enfants. Dans le Musée de la

Poste, ou il était plus tard engagé, il a pu voir des négatifs qui n'y ont pas été transmis à propos de leur importance médicale, mais ils servaient pendant la II. guerre

mondiale comme porteurs de voix, notamment comme des disques à une vitesse en tours 78. A partir de la fin des années 30, compte tenu du déficit en matières pre-

mières provoqué par l'économie de guerre les amateurs de plus en plus sophistiqués et la Radio Hongroise recyclaient des disques mis au rebut en tant qu'une matière

de base pour des disques. C'était sur les radiographies épaisses, couvertes d'une émulsion sur tous les deux cotés qui représentaient, à leur tour, des images de l'e-

space intérieur du corps humain, les os et le système du réseau sous la peau que l'on avait enregistré, ayant recouru à une coupeuse spéciale, le volume de voix des

musiques et des discours solennels. Le média qui servait déjà en tant qu'un disque, a été coupé pour créer une forme de disque à un diamètre de 23 à 25 cm, avec des

bords parfois irréguliers, il a été muni de vignettes et perforé tout au milieu. Les illustrations des os des cotes, des crânes, des extrémités ont été sillonnées par des

empreintes de son et elles ont été déformées par les titres des ouvrages musicaux grattés dans le disque. Sur la radiographie d'un crane on a pu entendre la chanson

”Belle soirée” d'Anna Kapitány et les inscriptions pouvaient être lues par des fans de la musique qui n'ont pas été épouvantés par l'esthétique forcément morbide. C'est

de cette façon que le porteur d'informations à l'époque multimédiatique a pu venir sur les étalages des collectionneurs de disques resp. aux Archives de la Radio

Hongroise tout en représentant d'emblée un objet d'un ”recycling” bizarre, ou l'on les retrouve encore de nos jours.

Hajdú a découvert la beauté multivisuelle de ce ”multimédia” ancestral et a décidé – pour compliquer la situation encore plus – de faire des photos (copies compactées,

ainsi que des grossissements aptes à sauvegarder la synthèse de la lumière et de l'ombre du négatif) à partir des disques sonores issus des négatifs de rayon-X. La

reproduction de la pellicule à plats polaroid de 9x12 en une copie 50x60, fait souligner les formes de l'espace invisible sous la surface du corps humain, ainsi que les

os, les viscères dont la tonalité sera nuancée par la profondeur et la répartition des sillons de son, grattés sur les deux cotés. La superposition triple des signes sur les

grossissements, ainsi que le fait que se produisent des effets qui s'affaiblissent ou qui se renforcent réciproquement, engendrent une transparence spécifique qui nous

apparait comme des ”fantomes”, et aussi une richesse des nuances et l'enrichissement de l'espace sensitif.

C'est par le biais de ces photographies que Hajdú franchit les formes archivées pour arriver à une mémoire transformée, tout en pratiquant la photographie d'un

certain objet trouvé qui fait que ces disques ne se présentent pas devant nous comme des déchets ou des bric-à-bracs des collectionneurs fanatiques ou des museo-

logues, mais ils prennent la forme d'une création ”revêtue” exprimée par la photographie. Les disques qui sont restés pour nous d'il y a 60 ans, seront des documen-

tations naturelles, mais rearticulées des couches de la mémoire qui se sont superposées et qui sont couvertes par l'esthéticisme de la photographie.

Il dérive de la perte de la foi en intégrité du temps et de l'histoire que la ré-médialisation, elle-aussi- comme l'application des anciennes/nouvelles techniques

de plus en plus répandues pendant les années passées, s'efforce de réutiliser la surface (et le procédé) de l'information de nouveau. Lorsque la continuité dominante

du temps se perd et cela entraine la disparition du tabou de la cessation des choses, on pourra se voir confronté à une (ré)utilisation des formes, des images, du son

devenus intangibles par la conservation, par leur mise au musées qui ne revêt pas un caractère historique, mais par-contre médiatique, informatif. L'histoire sera mod-

elée sous la forme de la maille de la surface latérale du globe, ou la distance entre les points du temps/de l'espace ne changent pratiquement pas. Ce jeu de fantaisie

qui doit sa naissance à la guerre, enrichi par les photos de József Hajdú représente la tertiaire échelle de l'utilisation qui leur accorde le rang que les photos occupent

dans le domaine de la création et des idées reformulées, tout en ne dépassant que l'actualité historique et muséelle des objets.

Traduction: L’ Auné Clarisse

KÁROLY SZÛCS: X-Ray Records

Wilhelm Conrad Röntgen (1845-1923), professor of Physics at Würtzburg University discovered x-radiation in 1895 and was awarded the Nobel Prize in 1901 for its

application in photography. Using this invisible short wavelength electromagnetic radiation the first image recorded the bones of a hand.

József Hajdú had his first experience with x-rays as a child. Later, while working in the Postal Museum, he encountered similar negatives; yet they were not part of

the museum's collection for medical reasons but because they stored sound, or more accurately, were 78-records made during World War II. From the late thirties, dis-

carded x-rays were re-utilized by talented amateurs and the Hungarian Radio as raw material for recording sound due to shortages caused by the war industry. With the

help of a special device, music and public addresses were recorded on thick radiographs and then cut into discs of 23-25 centimeters in diameter, sometimes with uneven

brims, given a label and a whole in the middle. This disk now had the double function of being both sound record as well as record of the internal human body; images

of ribs, skulls and limbs broken by sound waves and shattered by music inscribed onto the surface. On the x-ray of a skull, for instance, the song of Anna Kapitány ”What

A Nice Evening We Have” can be heard, and together the song and the image could create a undeniably morbid association. This is how it became possible that this almost

contemporaneous multimedia record of information, an indeed bizarre ”recycled” object found its way to the shelves of record collectors as well as the sound archives

of the Hungarian Radio, where we can still find them.

Hajdú found a beauty in this ancient ”multimedia” and decided to make the situation more complex by making photographs (contact prints and enlargements that

preserved the original contrast qualities of the original) directly from the x-ray/record. By enlarging the 9x12cm Polaroid negatives to 50x60cm he enhances the invisi-

ble spatial forms under the surface of the body – the bones and the viscera – whose tones are further enhanced by the depth and pattern of grooves on the records two

sides. The three layers on the enlargements with their modulated shades of clarity and tone result in a sensual as well as particularly mental space.

Through random-object (object trouvé) photography, Hajdú steps beyond the form of the archive into the realm of transformed memory and thus the x-rays do not

appear for us as worthless junk of fanatic collectors or museologists but rather as complex artworks refurbished and reiterated by photography. In the aesthetic repre-

sentation of photography, layers of memory become natural yet re-articulated documents of the records we inherited from the thirties.

Due to our loss of belief in the impeccability of time and history, like the recent application of both old and new techniques, this kind of remedialization also aims

at the re-utilization of an informative surface (process). In case the dominant permanence of time is lost and with it the taboo against the analogical loss of things, then

the forms, i.e. images and sounds, made untouchable by the museum or preservation might be (re-)utilized not by historical but by medial and informative techniques.

Both narrative and memory can be modeled by the network of a sphere's surface, where the distance of points in time and space theoretically do not change. This game

of fantasy with József Hajdú's photographs was artificially created by the context of war and it has received its solid place on the periphery of a third-rate utilization in

the space of creation and re-evaluation and that is where it steps beyond the ”merely” historical and museal topicality of objects.

Translation: Noël Villers

KONTAKT 30 x 30 cm, 1998

KONTAKT 30 x 30 cm, 1998

KONTAKT 30 x 30 cm, 1998

KONTAKT 30 x 30 cm, 1998

KONTAKT 30 x 30 cm, 1998

KONTAKT 30 x 30 cm, 1998

KONTAKT 30 x 30 cm, 1998

KONTAKT 30 x 30 cm, 1998

POLAROID 55 50 x 60 cm, 1998

POLAROID 55 50 x 60 cm, 1998

POLAROID 55 50 x 60 cm, 1998

POLAROID 55 50 x 60 cm, 1998

POLAROID 55 50 x 60 cm, 1998

POLAROID 55 50 x 60 cm, 1998

POLAROID 55 50 x 60 cm, 1998

Date of birth: 1961.

I am engaged to work as a photographer since 1985 first for a planning institute,

later and at present for the Postal Museum in the capacity of photographer and photograph archivist.

I am a member of the Hungarian Photo-artists Association since 1994.

I was awarded the Pécsi József Photo-artist Scholarship Grant for the period of 1993-1996.

Independent Exhibitions:

1992 Landscapes (open cut mines) Young Artists' Club, Budapest (Hungary)

1994 Industryscape (Budapest industry) Budapest Gallery, Budapest

jointly with Mr. László Lugosi Lugo

1996 ”Tea-Pictures” Bolt Gallery, Budapest

1998 X-Ray records Bolt Gallery, Budapest

Recent Group Exhibitions:

1988 Group Exhibition Photogallery, Budapest

1989 A series of exhibitions by Studio members Bercsényi Club, Budapest

1990 Studio IV Ernst Museum, Budapest

1993 Contemporary Photography Pajta Gallery, Salföld

1994 ”Group Pictures” Vigadó Gallery, Budapest

1995 Contemporary Hungarian Photography Pécs

1995 ”EKE Ganz” Ganz Factory, Budapest

1996 ”Visible Presence” –

National Photographic Biennial Ernst Museum, Budapest

1996 ”More Eyes ...” Vigadó Gallery, Budapest

1996 Pécsi József Photographic Scholars' Exhibition Dorottya Gallery, Budapest

1996 Month of Photography Bratislava (Slovakia)

1996 ”Koncept” International Exhibition

of Contemporary Photography Zagreb (Croatia)

1996 Esztergom Photographic Biennial Esztergom

1997 Contemporary Hungarian Photography Pécs

1997 Exhibition in Gallery ”Vrais Reves” Lyon (France)

1997 Contemporary Hungarian Photography Centre of Hungarian Culture, Berlin (Germany)

1998 ”Image and Text” Bolt Gallery, Budapest

1998 Exhibition in Sarah Morthland Gallery New York (USA)

HAJDÚ JÓZSEF

Hangyál Judit, Detvay Jenô • H 1082 Budapest, Leonardo da Vinci u. 40. Telefon: /361/ 324 7769 Telefon, fax: /361/ 3121 603

e-mail: bolt@c3.hu weib: http:// www.c3.hu/ bolt

nyitva keddtôl péntekig 14-18 óráig open Thuesday – Friday 14.00-18.00

Külön köszönet Szûcs Lászlónak.

TÁMOGATÓK / SPONZORS:

Nemzeti Kulturális Alap / National Cultural Endowment, Budapest

HTSART Halász Iván, HTS ART Kiadó és Nyomda Budapest, XVI. Cziráki út 26. Telefon: 403 4437

Klima 2000 Kfg 1121 Budapest, Magas út 91. Telefon: 0630 428 963, 0630 415 322, 0630 319 139

Bontás: Szûcs Tibor Levilágítás: TIMP Kft. Budapest, II. Vitéz u. 5-7. Layout: Horváth Nóra

A Bolt Galéria kiadványai / Published by Bolt Gallery: ISBN 963 9009 16–4 ISSN 1218 –456 x

készült 500 példányban / printed in 500 copies