15

I Z A J Á S 1–39

Joseph Jensen OSB – William H. Irwin C.S.B.

I R O D A L O M1 Blenkinsopp, J.: A History of Prophecy in Israel, Philadelphia 1983, 106-118. Bright, J.: BHI 269-293. Childs, B. S.: Isaiah and the Assyrian Crisis, SBT 2/3, London 1967. Clements, R.: Isaiah 1-39, Grand Rapids 1980. Duhm, B.: Das Buch Jesaja, HKAT, Göttingen 19224. Fey, R.: Amos und Jesaja, WMANT 12; Neukirchen 1963. Fohrer, G.: Das Buch Jesaja, 2 kötet, ZBK; Zürich 19662. Gottwald, N.: All the Kingdoms of the Earth, New York 1964, 147-208. Gray, G. B.: A Critical and Exegetical Commentary on the Book of Isaiah, I-XXXIX, ICC, New York 1912. Irwin, W. H.: Isaiah 28-33, BibOr 30; Roma 1977. Jensen, J.: The Use of tôrâ by Isaiah, CBQMS 3, Washington 1973. Kaiser, O.: Isaiah 1-12, Philadelphia 1983. Uő: Isaiah 13-23, Philadelphia 1974. McKane, W.: Prophets and Wise Men, SBT 1/43; London 1965. Scott, R. B. Y.: „The Litterary Structure of Isaiah’s Oracles”, Studies in Old Testament Prophecy (Fest. T. H. Robinson, szerk. H. H. Rowley) New York 1950, 175-186. von Rad, G.: Az Ószövetség teológiája, 2. Bp. 2000, 147-175. Watts, J.: Isaiah 1-33, 34-66, WBC 24, 25, Waco 1985-1987. Whedbee, J. W.: Isaiah and Wisdom, Nashville 1971. Wildberger, H.: Jesaja, BKAT 10/1, Neukirchen 19802; 10/2, 1978; 10/3, 1982.

B E V E Z E T É S

2 (I) A próféta és kora. Meghívását Izajás „abban az esztendőben (kapta), amikor meghalt Uzija király” (6,1), vagyis az általunk használt kronológia szerint 742-ben (ld. alább). Ez kevéssel azután történt, hogy Asszíriában III. Tiglatpilezer (745–727) került hatalomra, akit további nagy képességű és erélyes királyok követtek (V. Szalmanasszár, 726–722; II. Szárgon, 721–705; Szanherib, 704–681). Tény az, hogy Izajás prófétai szolgálatát beárnyékolta Asszíria ellenállhatatlan ereje és világuralmi terve.

Izajás Jeruzsálemben és környékén teljesítette prófétai küldetését. Személyes életéről keveset tudunk. A Jeruzsálemhez kapcsolódó hagyományok iránti odaadása, alkotásának irodalmi minősége, valamint a bölcsességi hagyománnyal való kapcsolata arra utal, hogy magasrangú családból származott és igen nagy műveltséggel rendelkezett. Nős volt, feleségét próféta-asszonynak nevezik (8,3); két fiának jelképes nevet adott (7,3; 8,3.18).

Izajás próféciái közül néhány Jótám idejében keletkezhetett (750–735, 750–742 között társuralkodó Uzija [Azarja] mellett), talán némely azok közül, amelyek a társadalmi igazságosságra és a pogány gyakorlatokra vonatkoznak, bár ezt az anyagot nehéz keltezni. Azok a próféciák, amelyeknek a keltezése biztos, az Ácház (735–715) és Hiszkija (715–687) idejében jelentkező politikai krízissel kapcsolatosak. 735-ben Szíria és Izrael megtámadta Júdát, mert megkísérelték rávenni, hogy lépjen be az Asszíria-ellenes koalícióba. Ez a próbálkozás azzal végződött, hogy Asszíria meghódította Izraelt (733) és Szíriát (732), Júda pedig Asszíria vazallusa lett (2Kir 16,7-9). A 7,1–8,18-ban található anyag nagy része ebből a korból származik. Lehetséges, hogy volt egy olyan időszak, amikor a próféta hallgatott. Később azonban Izajás újból felszólalt, tiltakozva Egyiptom azon próbálkozása ellen, hogy Júdát a filiszteusokkal együtt 714-ben rábírja az Asszíria elleni lázadásra, de lehet, hogy már korábban is megtette ezt (20,1-6; valószínű, hogy a 18,1-6, valamint a 19. fejezet egy része is ebből az időből való). E kísértés újból jelentkezett II. Szárgon halálakor, 705-ben, de ekkor Izajás lángoló, sőt néha keserű szavai nem tudták meggyőzni Hiszkiját, aki több kis állammal együtt fellázadt, Egyiptom megígért segítségében bízva. A lázadást 701-ben leverték, és Júdát nagy pusztítás érte; Hiszkijának meg kellett adnia magát, és hatalmas sarcot kellett fizetnie (22,1-14; 2Kir 18,13-16; ANET 288). A megadást követő csodálatos szabadulásról szóló elbeszélés mind Izajás tanítására, mind pedig a történetiségre vonatkozó kérdéseket vet fel (ld. a 2Kir 18,13–19,37-re vonatkozó kommentárt).

A bevezető és az 1-23. fej.-ek magyarázata J. Jensen műve; a kommentár további része (24-39) W. H. Irwiné.

1

Izajás egyetlen próféciája sem tehető biztosan 701 utánra, és valószínű, hogy küldetése ebben az időben érhetett véget.3 A fentebb követett és a kommentárban használt kronológia a leginkább elfogadott. Asszír források arra utalnak, hogy a szír–efraimita lázadás 735-ben kezdődött; mivel ebben az időben Ácház volt a király, nem kerülhetett uralomra ezt követően. Szanherib betörése Júdába, ismét csak az asszír források szerint, 701-ben volt, ez pedig a 2Kir 18,13-nak megfelelően (vö. Iz 36,1) Hiszkija uralkodásának 14. esztendeje volt, uralkodásának tehát 715-ben kellett kezdődnie. Mindazonáltal a 2Kir 18,1 Hiszkija trónra lépését Hósea uralkodásának harmadik évére teszi, aki – az asszír források szerint – kb. 732-ben kezdett el uralkodni. Ezért némelyek kb. 728-tól számítják Hiszkija uralkodásának kezdetét, és ezt a 2Kir 18,9-10 látszik megerősíteni, amely Szamaria ostromának kezdetét (724) és Szamaria elestét (722) Hiszkija 4., illetve 6. évére teszi. Az időpontok ütközésére még eddig nem találtak teljesen kielégítő megoldást.4 (II) Tanítás. Izajás tanításának vezérelve Izrael Istenének szentsége és királyi hatalma, amelyet kezdeti látomása alkalmával tapasztalt meg (6,1-13); „Izrael Szentje” az a fenségcím, amelyet legszívesebben alkalmaz Jahvéra, akinek „dicsősége” nemcsak Jeruzsálemben van jelen, hanem betölti az egész földet (6,3). A gyengék társadalmi elnyomása Jahve szentségét sértette, ezért Izajás erőteljesen szólalt fel a társadalmi igazságosság érdekében (1,10-17.21-26; 3,13-15; 5,1-10.20-23; 10,1-4), és hirdette, hogy a büntetés azért következett be, mert megsértették Jahve parancsát (5,24).

Jahve hatalma oly nagy, hogy mindenre kiterjed, még a leghatalmasabb nemzetek sorsát is irányítja, és ezek az ő tervének eszközei (5,26-29; 7,18-19.20; 10,5-6). Jahve a történelemben kibontakozó tervét a legmélyebb bölcsességgel (28,23-29) és ellenállhatatlan erővel (14,26-27) valósítja meg. Ezzel szemben minden emberi terv hiábavaló (7,4-7; 8,9-10). Ezért Izajás ostobaságnak tartotta Júda azon szándékát, hogy maga vegye kézbe sorsa alakítását, különösen, amikor ez azt jelentette, hogy Asszíriához fordult segítségért (Szíriával és Izraellel szemben), vagy Egyiptomtól remélt támogatást (az Asszíria elleni lázadáskor). A Jahve segítségébe és oltalmába vetett bizalom a hitet, ennek ellenkezője a hit hiányát jelentette (7,9b; 8,17; 28,16-17; 30,1-5.15; 31,1-3). Mivel a királyi tanácsadók, pusztán emberi bölcsességre alapozva, Ácházt és Hiszkiját olyan útra vezették, amely ellentétes volt azzal, amelyért Izajás felszólalt, ő vitába szállt az úgynevezett bölcsekkel (5,18-19; 6,9-10; 29,13-14.15-16). Ez a csoport felelt az igazságszolgáltatásért is, és a próféta elítélte őket amiatt, hogy képtelenek voltak a megtanult bölcsességi hagyomány nagyszerű eszményének megfelelően élni.

Izajás a gőgöt főbűnnek tekinti (Barton, J.: JTS 32 [1981] 1-18); nem más ez, mint a hit ellentéte, mely ítéletet von magára (2,11-12.17; 3,16; 5,15-16; 9,8-9; 10,7-16.33; 28,1-4.22; 29,5). Ezért Izajás látja Jahve szándékát Izrael és Júda megbüntetésére vonatkozóan (3,1–4,1; 5,25-29; 6,11-13; 9,7-20). A büntetésnek azonban gyógyító hatása is lehet, és előkészítheti a helyreállítás útját (1,21-26). Ezzel Izajás ajtót nyit a remény számára. Saját tanítványai arról a meggyőződésről tanúskodtak, hogy ők alkotják a nép hűséges maradékát ( 21). A jeruzsálemi hagyományok – a Sion-tradíció és a dávidi dinasztiának tett ígéretek – nagy hatással voltak rá (nem hivatkozik Mózesre, a Sínaira, a szövetségre); ezek a hagyományok ihlették őt a jövőre vonatkozó legragyogóbb ószövetségi próféciák némelyikének megfogalmazására (2,2-4; 8,23–9,6; 11,1-9). 5 (III) A könyv. A kanonikus Izajás könyve 66 fejezetből áll, de már hosszú ideje felismerték, hogy a 40–55. és 56–66. fejezetek a fogságban, illetve a fogság után keletkezett írások gyűjteményei ( 21:3.50). Az 1–39. fejezetek több kisebb gyűjteményből állnak; ezek közül néhány bonyolult fejlődés eredménye. Izajás saját szavai különösen az 1-11. és a 28–32. fejezetekben találhatók (az első rész többnyire Ácház, a második leginkább Hiszkija idejéből való). Izajás hiteles szavai megtalálhatók továbbá a nemzetek elleni próféciákban (13-23. fej.) és talán a történeti függelékben is (36–39. fej., mely a 2Kir 18,13–20,19-ből származik). Izajás apokalipszise (24–27. fej.) és a 34–35. fejezetekben található gyűjtemények későbbi időből származnak. A részletekről ld. a megfelelő részek bevezetőjét.

Izajás könyvének TM-a – Cross és mások véleménye szerint – a palesztinai szövegcsaládhoz tartozik, és általában véve összetett és terjengős. A LXX Izajás-szövege egy ehhez nagyon hasonló kéziratból származik, és ugyanazok a tendenciák ismerhetők fel benne. A híres 1QIsaa, amelyet gyakran proto-maszorétikusnak neveznek, alapvetően ugyanahhoz a szövegtípushoz tartozik, amelyből a TM is származik, bár a helyesírás szempontjából a scriptio plena jellemzi. Ezért, bár az 1QIsaa-ból és a LXX-ból vagy más régi fordításokból néha eredeti olvasatokat lehet helyreállítani, a jelentős és frappáns variánsok nem túl gyakoriak.

2

(Cross, F. M.: HTR 57 [1964] 281-299; IEJ 16 [1966] 81-95; Ziegler, J.: Untersuchung der Septuaginta des Buches Isaias, Münster 1934; JBL 78 [1959] 34-59.)

6 (IV) Tartalom.

(I) Bevezető gyűjtemény (1,1-31)(A) Felirat (1,1)(B) Jahve panasza értetlen gyermekei ellen (1,2-3)(C) Jeruzsálem büntetése (1,4-9)(D) Istentisztelet és igazságosság (1,10-17)(E) Választás (1,18-20)(F) Megtisztító ítélet Jeruzsálem felett (1,21-28)(G) Bűn és büntetés (1,29-31)

(II) Júdára és Izraelre vonatkozó próféciák: első rész (2,1–5,30)(A) Sion, az eljövendő béke középpontja (2,2-4)(B) Az Úr ítéletének napja (2,6-22)(C) A vezetők és a nép elvetése (3,1-12)(D) Jahve perbe száll a vezetőkkel (3,13-15)(E) A jeruzsálemi asszonyok sorsa (3,16–4,1)(F) A megtisztított és megoltalmazott Jeruzsálem (4,2-6)(G) Ének az Úr szőlőjéről (5,1-7)(H) Jajkiáltások ([10,1-4] + 5,8-24)(I) Jahve kinyújtott keze (5,25-30)

(III) Izajás emlékiratai (6,1–8,18[9,6])(A) Izajás meghívása (6,1-13)(B) Találkozás Ácházzal (7,1-9)(C) Az Emmánuel-jel (7,10-17)(D) Néhány töredék (7,18-25)(E) Mahhér-sálál-Hás-báz (8,1-4)(F) Siloé vizei (8,5-8)(G) A nemzetek hiú tervei (8,9-10)(H) Izajás összeesküvése Jahvéval (8,11-15)(I) Várakozás az Úrra (8,16-18)(J) Két kiegészítés (8,19-22)(K) A béke fejedelme (8,23–9,6)

(IV) Júdára és Izraelre vonatkozó próféciák: második rész (9,7–12,6)(A) Jahve kinyújtott keze (9,7-20 + 5,25-30)(B) Jaj az elnyomó uralkodóknak (10,1-4)(C) Ítélet Asszíria felett (10,5-15)(D) Néhány kiegészítés (10,16-27a)(E) Az ellenség előrenyomulása (10,27b-34)(F) Az eljövendő király (11,1-9)(G) Későbbi kiegészítések (11,10-16)(H) Hálaadó záróének (12,1-6)

(V) Próféciák a nemzetek ellen (13,1–23,18)(A) Babilon elleni prófécia (13,1-22)(B) A pogány népek és Izrael helyreállítása (14,1-2)(C) Gúnydal Babilon királyáról (14,3-23)(D) Jahve Asszíriára vonatkozó tervei (14,24-27)(E) Figyelmeztetés Filiszteának (14,28-32)(F) Moáb ellen (15,1–16,14)(G) Szíria és Izrael ellen (17,1-11)(H) Támadás és szabadulás (17,12-14)(I) Követség Egyiptomból (18,1-7)(J) Ítélet Egyiptom fölött (19,1-25)(K) Izajás jel és előjel Egyiptom számára (20,1-6)(L) Babilon bukásáról (21,1-10)(M) Dúma, Dedán és Kedár ellen (21,11-17)(N) Prófécia a Látomás völgyéről (22,1-14)(O) Sebna és Eljakim (22,15-25)

3

(P) Tírusz ellen (23,1-18)(VI) Izajás apokalipszise (24,1–27,13)

(A) A föld teljes elpusztulása (24,1-20)(B) Jahve diadaláról szóló prófécia és ének (24,21–27,1)

(a) Jahve királysága (24,21-23)(b) Himnusz Jahvénak, a biztos menedéknek (25,1-5)(c) Lakoma a Sion hegyén (25,6-10a)(d) Moáb ellen (25,10b-12)(e) Ima szabadulásért (26,1–27,1)

(C) A szőlőskert és az újból felkeresett város (27,2-13)(a) A szőlőskertről szóló második ének (27,2-6)(b) Jákob jövője (27,7-13)

(VII) Hiszkija uralkodása idején újraértelmezett, az eljövendő üdvösségről szóló próféciák (28,1–33,24)(A) Szamaria ellen (28,1-6)(B) A jeruzsálemi uralkodó réteg ellen (28,7-22)(C) Ariel (29,1-8)(D) Két beszéd a nép „tudatlansága” ellen (29,9-16)(E) Üdvösség, a jelen helyzet jórafordulása (29,17-21)(F) Jákob jövője (29,22-24)(G) Jaj a lázadó fiaknak (30,1-5)(H) A Délvidék állatainak terhe (30,6-7)(I) Tanúság az Izrael Szentjének elvetésével járó veszélyekről (30,8-17)(J) A Jahvéra várakozók (30,18-26)(K) Asszíria veresége (30,27-33)(L) Jaj az Egyiptomban bízóknak (31,1-3)(M) Asszíria ellen (31,4-9)(N) Az eszményi királyság (32,1-8)(O) Az öntetszelgő asszonyok (32,9-14)(P) A helyzet jórafordulása (32,15-20)(Q) Ima és prófétálás (33,1-24)

(a) Ima szabadulásért (33,2-9)(b) Együttlakozás Jahvéval (33,13-16)(c) Az eljövendő Jeruzsálem (33,17-24)

(VIII) Ítélet Edom fölött; a megváltottak öröme (34,1–35,10)(A) Ítélet Edom fölött (34,1-17)(B) A D-i pusztaság kivirul (35,1-10)

(IX) Izajásról és Hiszkijáról szóló elbeszélések (36,1–39,8)(A) Szanherib Júdában (36,1–37,38)(B) Hiszkija betegsége (38,1-22)(C) Küldöttség Merodák-Baladántól (39,1-8)

K O M M E N T Á R

7 (I) Bevezető gyűjtemény (1,1-31). Az első fejezet Izajás működésének különböző időszakaiból származó próféciákat tartalmaz; ezek egybeszerkesztéséből alakult ki a könyv egészének bevezetője. E bevezető a könyv legfontosabb tanításainak összefoglalását adja. Kevésbé meggyőző az a vélemény, hogy a fejezet, vagy annak legnagyobb része egységes (Roberts, J.: PSB 3 [1982] 293-306).

(A) Felirat (1,1). A szerkesztő megnevezi a bemutatott próféciák szerzőjét, és megjelöli működése idejét. Az Izajás név jelentése hozzávetőlegesen „Jahve a szabadulás” (a yš‘ + Jah származéka). Apja, Ámosz ismeretlen.

(B) Jahve panasza értetlen gyermekei miatt (1,2-3). A könyv egy alliterációs figyelemfelkeltéssel kezdődik (šim‘û šāmayim), amelyben a próféta úgy írja le Jahve kapcsolatát népével, mint egy atyáét, aki szerető gondoskodása teljességét árasztotta ki gyermekeire (vö. 30,1.9), de ennek ellenére részükről csak engedetlenséget és lázadást tapasztalt. Az égre és földre való hivatkozás nem a szövetségre alapozó perbehívás. Amikor Jahve megszólal, az egész teremtett világ felfigyel, ezzel az utalással a próféta elítéli népe értetlenségét. A népet szembeállítja az ökörrel és a szamárral, olyan állatokkal, melyek közmondás tárgyát képezik oktalanságuk és makacsságuk miatt, és ezzel rossz fényt vet a népre. Izrael ezeknél is rosszabb, mert meg sem ismeri urát. A szavak

4

sorrendje szándékosan hangsúlyozza ezt: „fiakat neveltem…; ismeri az ökör”. A probléma gyökere, hogy a nép képtelen „ismerni”, „érteni”. Az igéket minden – kifejezett vagy bennfoglalt – tárgy nélkül használja, a bölcsességi hagyományhoz hasonlóan. Szintén a bölcsességi irodalomra utal az atya-fiú viszony, a nevelői háttér, a közmondás-használat és a szókincs egy része. Az 5,13 valamint 6,9-10 is Izraelnek az ismerésre, a megértésre való képtelenségét jelöli meg a katasztrófa okaként. (Izajásnak a bölcsességi hagyománnyal való kapcsolatáról ld. a továbbiakban az 1,10-17; 2,3; 5,18-24; 11,2; 14,26-27; 29,9-16 valamint a 28,23-29; 30,9 kommentárját.) A lázadás pontos mibenléte nincs megnevezve; a próféta büntetést sem helyez kilátásba, de úgy tűnik, hogy a lázadó gyermekek hajlanak a bűnbánatra.

(C) Jeruzsálem büntetése (1,4-9). Bár egyesek az előző versekhez csatolnák a részt, valószínű, hogy csak a „fiak” címszó kapcsolta össze ezeket. Különbözik a versek hossza, és a 4-9 versekben szereplő hôy („jaj!” 15) rendszerint egy új egységet jelöl. A rész történelmi háttere valószínű a 701-es asszír pusztítás, mely Hiszkija Szanherib elleni lázadását követte; ezt a vállalkozást Izajás elkeseredetten ellenezte (ld. a 28–32. fej.-et, passim). Ezek szerint a hôy nem egy jövőre vonatkozó fenyegetést jelez, hanem a jelen helyzetre utal. A szöveget három részre lehet osztani (4.5-6.7-9 versek); mindegyik egy másik megszemélyesítést tartalmaz. A 4. vers négy, egyre meghittebb tartalmú kifejezést használ Júdára (gôy, „nemzet”, ‘am, „nép”, zera‘, „ivadék”, bānîm, „fiak”); ezzel fokozza a minősítő szavakban kifejeződő bűnösséget. Júda bűne abban áll, hogy hatalmi politikája által visszautasítja a Jahvéba vetett bizalmat (amikor például Egyiptommal szövetkezik, hogy fellázadhasson Asszíria ellen). 5-6. Itt Júda úgy szerepel, mint egyed, akit tetőtől talpig véres sebek borítanak. A kép szemléletesen írja le az ország helyzetét Szanherib betörése után, de a sebek a vesszővel megfenyített és így engedelmességre tanított fiú képét is felidézik (ld. Péld 10,13; 13,24; 22,15; 23,13-14; 26,3; 29,15; vö. Iz 10,5-6. 7. pusztává lett… elnyelték a lángok: Szanherib azzal hivalkodott, hogy elpusztított negyvenhat, fallal körülvett várost és a hozzájuk tartozó falvakat (ANET 288). A zárómondat Jeruzsálem sorsát Szodoma elpusztításához hasonlítja (zārîm helyett sedōm olvasandó), és későbbi kiegészítés. 8. Mivel Jeruzsálem leánya megszabadult a pusztítástól, a remény nem aludt ki. 9. Bár Júda bűne Szodoma és Gomorra bűnével mérhető össze, a fiak büntetésében részesült, és nem pusztult el teljesen. A kifejezés, mely a kisszámú túlélőre utal (śārîd) csak itt szerepel Izajásnál, és nem kapcsolódik a maradékról szóló tanításához.8 (D) Istentisztelet és igazságosság (1,10-17). Az új egységet a Szodomára és Gomorrára való hivatkozás kapcsolja az előzőhöz. fogjátok fel fületekkel Istenünk tanítását: A rész egy újabb figyelemfelkeltéssel kezdődik, amilyet a bölcsesség tanítója is használ. A tôrāh itt (akárcsak a 2,3; 5,24; 8,16; 30,9-ben) bölcsességi értelemben, általános tanításként értendő, és nem törvényként (Jensen: Use of tôrâ, 68-83). A tartalom azt mutatja, hogy a rész a vezetők ellen irányul (még akkor is, ha a népet is megszólítja), azok ellen, akik elsődlegesen felelősek az igazságos ítéletért. Akárcsak más próféták (ld. Ám 5,21-24; Jer 7,1-15), Izajás is azt mondja, hogy Isten nem fogadja el a hódolatot (nemcsak az áldozatot, hanem magát az imádságot sem!) azoktól, akik elnyomják és rossz bánásmódban részesítik a szegényt és a tehetetlent. Ez a tanítás megtalálható a bölcsességi irodalomban is (Péld 15,8; 21,3.27; ANET, 417), amely – akárcsak itt – a nem őszinte cselekedetet Isten előtt utálatosnak nevezi (Péld 6,16-19; 12,22; 15,8; 21,27; ANET, 423). Egy kilenc imperatívuszból álló sorozatban Jahve megmondja, mit kell tenniük. A társadalom kiszolgáltatott rétegei iránti gondoskodás Izrael törvényében és bölcsességében gyökerezik (Kiv 22,20-30; 23,6-9; MTörv 24,17; Péld 14,31; 15,25; 19,17; 22,9.22-23; 23,10-11; 29,14).

(E) Választás (1,18-20). A 4-9. versek a múltban bekövetkezett pusztulást írták le, a 10-17. versekben a felszólítások az eljövendő cselekvést határozzák meg, itt viszont meghívás hangzik el a megfontolásra. Két lehetőség közül lehet választani: jó dolgokat enni vagy kard által megemésztetni. ha vétkeitek… olyan fehérek lesznek, mint a hó… mint a gyapjú: Sokan retorikus kérdésként értelmezik ezeket, melyekre „nem” lenne a válasz, de ez a magyarázat kevéssé valószínű. Négy „ha” kötőszóval (’im) kezdődő kijelentést olvasunk, de csak a harmadik és a negyedik kínál fel választási lehetőséget. Ezen a választáson múlik, hogy valakinek a sorsa a kard vagy az áldás lesz, illetve a szóban forgó bűnök bocsánatot nyernek vagy sem.

(F) Megtisztító ítélet Jeruzsálem felett (1,21-28). Az eredeti rész kezdetét és végét egy inklúzió („hűséges város”) jelzi; a 27-28. versek későbbi hozzáadás. A kezdő szó (’êkāh), amellyel gyakran találkozunk fájdalmat és siralmat kifejező kontextusban, különös érzelmi töltetet ad a 21-23. verseknek; egyensúlyban van a Jahve ítélő szavainak elején található hôy-jal (24. v.). Az átmenet a „hűséges város” és a „parázna” között egy megszemélyesítést tételez fel; valószínű „Sion leányáról” van szó. A háttérben nem Ózeás áll, hanem inkább az Istenével házasságot kötő város

5

megszemélyesítése (Fitzgerald, A.: CBQ 37 [1975] 167-183). 23. A bűn, akárcsak az 1,10-17-ben, a védtelenek elnyomásában áll, amelyet itt súlyosbít a megvesztegetés. 24-25. Jahve válasza egyszerre büntető és megtisztító ítélet. A kabbōr („mint a lúggal”) helyett bakkūr („az olvasztókemencében”) olvasandó. 26. Izajás számára a büntetés lehet gyógyító és javító, Jahve eszköze a helyreállítás előkészítésére (vö. 7,15). bíráid… tanácsadóid: olyan csoportok, amelyek az igazságszolgáltatásért és a nemzeti politikáért felelősek; ez a két téma Izajás gondolkodásának két fontos pólusát képezi ( 4). 27-28. Ez a két vers valószínű az előző vers szerkesztői kommentárja. Az ítélet és az igazságosság (mišpā és edākāh) utalhat Jahve irgalmas tulajdonságaira, amelyek arra ösztönzik őt, hogy megváltsa népét. A 26. verstől eltérően, mely Sion teljes megtérését feltételezi, itt különbség van a megtérők és a megtérést elutasítók sorsa között.

(G) Bűn és büntetés (1,29-31). Ezeknek a verseknek az izajási eredete, akárcsak a magyarázatuk, vitatott. Bár rendszerint a termékenységi kultuszokra vonatkoztatják, azt is lehet mondani, hogy itt a próféta elítéli a gazdagokat, mert elkívánják mások tulajdonát (Fohrer: Jesaja 1, 45-46). A gonoszok ilyen összehasonlítása az elszáradó növényzettel gyakori a bölcsességi irodalomban (vö. Jób 15,30-35, Zsolt 37,35-36).

(II) Júdára és Izraelre vonatkozó próféciák: első rész (2,1–5,30). Ennél a pontnál az anyag elrendezése bonyolulttá válik. Az új felirat (2,1) azt mutatja, hogy az itt bevezetett gyűjtemény, mely a „Júdára és Jeruzsálemre vonatkozó” próféciákat tartalmazza, eredetileg az 1,1-31-től függetlenül létezett. Lehet, hogy ez a gyűjtemény kezdetben magában foglalta, megszakítások nélkül, a jelenleg a 9,7–11,9-ben található hiteles anyagot, de egy adott időben az „Izajás emlékiratai” ( 16) néven ismert részt közbeiktatták; ezzel megszakították a gyűjteményt, és más részeket is elmozdítottak helyükről (vö. 5,8-24.25-30). A könyv jelenlegi formájában a felirat a 13,1-ig terjedő részt vezeti be.9 (A) Sion, az eljövendő béke középpontja (2,2-4). Annak ellenére, hogy néhányan kétségbe vonják e próféciának izajási eredetét, összhangban van Izajásnak Jahve egyetemes királyságára vonatkozó elgondolásával és tanításának más vonatkozásaival. A prófécia megtalálható még Mik 4,1-4-ben, de az a próféta, aki megjövendölte a templom lerombolását (Mik 3,12), nem mondhatta ezeket a szavakat. 2. az utolsó napokban: Ez aligha jelent mást, mint „a jövőben” (ld. E. Lipinski: VT 20 [1970] 445-450); néha egy új rendre vonatkozik, és nem egy Izajásnál későbbi eszkatológiát tartalmaz. Sion kiválasztása Jahve hajlékául, Sion mint a különös oltalom helye és a nemzetek zarándoklatának célpontja, melyhez néha a béke és a fegyverek megsemmisítésének motívuma kapcsolódik, olyan témák, amelyek a „Sion-zsoltárokban” (Zsolt 46; 48; 76; 87 34:62) és más zsoltárokban is megtalálhatók, és egy Izajást megelőző hitet fejeznek ki. 3. A kifejezések a zarándoklat-terminológiához tartoznak („föl kell menni” Jahvét imádni). A hangsúly a tanítás keresésén van (itt a tôrāh ezt jelenti; vö. 1,10) a lelki számkivetettségben. Fel kell ismerni, hogy Jahve „útjai” igazak. A jelen és az eszményi jövő közötti különbség viszont abban áll, hogy míg most még Júda is elveti Jahve „tôrāh”-ját (30,8-10), a jövőben mindenki elfogadja azt. 4. Az itt leírt béke föltételezi a hódító háborúkról való lemondást, valamint Jahve általános rendelkezéseinek és egyedi döntéseinek elfogadását. Izajás békeszeretete az eszményi király leírásában is felismerhető (9,5-6; 11,6-9). 5. Egy későbbi szerkesztőtől származó buzdítás; Mik 4,4 végkövetkeztetése egészen más.10 (B) Az Úr ítéletének napja (2,6-22). Az „Úr napja”, melyről először Ámosznál olvashatunk (5,18-20), a Szentírás fontos témája lesz, de csak később vonatkoztatják az utolsó ítéletre és a világ végére. Izajás itt egy olyan eseményre gondol, amely a történelmen belül következik be. Nem beszél idegen megszállásról; ez az ítélet Jahve műve, és a nyelvezet a viharban történő teofániákra emlékeztet (ld. különösen a 29. zsoltárt). A szakasz rossz állapotban maradt fenn, és jelenlegi formája valószínűleg két vagy több versből állt össze. Wildberger négy egység létét állapítja meg (6.7-9.12-17.19. v.), és úgy gondolja, hogy a 10-11. és 20-21. versek másodlagosan, a többi vers részeiből lettek megfogalmazva. Mások úgy vélik, hogy ezek az ismétlések szándékosan refrénszerűek. A 9b és 22. vers későbbi hozzáadás.

A bevezető versek egy sokoldalú vádat tartalmaznak Izrael ill. Júda ellen, de Jahve napjának a leírása az egész emberiségre (’ādām, ’îš, ’anāšim) és a természet nagy részére vonatkozik, tehát kozmikus irányultsága van. A 6-8. több olyan utat sorol fel, amely által Isten népe más dolgokba veti bizalmát Isten helyett (jóslás, idegen hatalmak, gazdagság, katonai fölény, bálványok). Ezáltal a kevélység bűnébe esik, ami Jahve szempontjából főbűn, Isten üdvözítő művének akadálya és Jahve súlyos haragjának tárgya (3,16; 5,15-16; 9,8-9; 10, 7-15.33; 28,1-4.22). 9-19. Jahve haragja az ember-készítette tárgyakra irányul, amelyek szintén az emberi gőgről és önelégültségről beszélnek („Tarzis hajóiról” ld. 23,1). Úgy tűnik, hogy az ember önmaga felmagasztalásával még a természet fenségét is megfertőzte, ezért Jahve haragja a természetre is kiterjed. Nincs ugyan kiemelve, de Jahve

6

cselekvésének pusztító célja az ember gőgjének megtörése (9.11.17.19. v.). Az emberi kevélység letörése pozitív lehet, mivel elhárít egy akadályt Jahvénak a történelemben végbevitt műve elől. Ebben a fogalmazásban Wildberger számos kapcsolódási pontot tár fel a bölcsességi irodalommal, ahol szintén arról olvasunk, hogy Isten a gőgösöket megalázza gőgjük miatt (Péld 14,19; 25,7; 29,23). Hasonlóságokat fedezünk fel e rész és a 2,2-4 között (például mindkettőben Jahve felmagasztalásáról és – ennek ellenképével a második részben – mindenek megalázásáról olvasunk; ld. különösen a 2. és 14. vers megfelelését). Ezért valószínű, hogy a szerkesztő, aki a két részt egybeillesztette, azt szándékozta szemléltetni, hogyan hárít el Jahve minden akadályt, amely hátráltatná a 2,2-4-ben leírt látomás megvalósulását (ld. még J. Jensen: CBQ 43 [1981] 181-186). 22. A megszólítás többes számú, tehát nem az Úrra vonatkozik.11 (C) A vezetők és a nép elvetése (3,1-12). A 3,1–4,1 tematikus egységet alkot, de nem képez egységes alkotást. A vizsgált rész a vezetők olyan mértékű hiányát mutatja be, mely már az anarchiát közelíti meg, és ezért sok más rossznak a forrása. A vezetők eltávolítása és az ebből származó rossz leírása által a rész az 1,26 ellentétévé válik, ahol arról olvastunk, hogy a vezetők visszaállítása lehetővé teszi Jeruzsálem helyreállítását. Lehet, hogy itt Izajás előrevetíti az asszírok által végbevitt deportálást, hiszen az ő gyakorlatukra volt jellemző a befolyásos osztályok, a védelmet, kormányzást, tanácsadást gyakorlók eltávolítása. 1. a támasztól és oltalomtól: A 2-3. versekben említett vezetőkre vonatkozik; kenyér és víz: egy későbbi, félrevezető kiegészítés. 2-3. Hasonló felsorolás olvasható a 2Kir 24,14-16-ban az 597-es babiloni deportálással kapcsolatban. 5. A vezetők hiánya általános törvénytelenséget és az értékrend felborulását idézi elő. 6-7. Ilyen körülmények között a vezetést annak adják át, akinek egyetlen képessége abban áll, hogy még van ruhája. 8-9. A bukás nyelvük (szavuk) és tetteik miatt következik be, de a bűn konkrét megnevezésére nem kerül sor. A deportálást megmagyarázhatná Jahve szavának elvetése, például az Asszíria elleni lázadáskor, de a fogság a társadalmi bűnök következménye is lehet (10,1-4). 10-11. Későbbi bővítés, a bölcsességi irodalom stílusában, mely szembeállítja az igazak és a gonoszok sorsát. Lehet, hogy az ’imrû, „mondjátok” igét ’ašrê-ra kellene javítani, ami annyit jelent, mint boldogok, áldottak, hogy így antitetikus párhuzamban álljon az ’ôy kifejezéssel. 12. Jahvénak ez a fájdalomkiáltása egy olyan izajási töredékből származik, amely más összefüggésben szerepel; itt átmenetet képez a 13-15. versekhez, és inkább a jelen helyzetre vonatkozik (akárcsak az 1-7. v.), semmint a jövőre. gyermekek… asszonyok: Ha az olvasat helyes, nem lehet tudni, mi a történelmi háttere. Egyesek így javítanák a szöveget: „pénzkölcsönzők… uzsorások”.

(D) Jahve perbe száll a vezetőkkel (3,13-15). Ez az ítélet a törvényszéki per képét ölti. Jahve bíró és egyben vádló is. Bár utalás történik a népre, világos, hogy az eljárás a „vének” és a „fejedelmek” ellen indul. A vének voltak azok a vezetők, akik az alattvalókat képviselték és szószólóik voltak, de itt az elnyomók között szerepelnek. feldúltátok: Az ige (a bā‘ar ige piél formája) rendesen annyit jelent, mint „(fel)égetni”. szőlő: e. sz.-ban, határozott névelővel Izraelre vonatkozhat (ld. 5,7). rabolt (gezēlāh): az erőszakkal elvett dolgokra vonatkozik, és az igék is erőszakra utalnak, de valószínű, hogy Izajás így ítéli el azt a társadalmi rendszert, amely lehetővé teszi a hatalmasok meggazdagodását a gyengék kárára, bár ez törvényes úton is lehetséges volna (ld. a 10,1-4 magyarázatát). Jahve itt úgy szerepel, mint aki ítéletre hívja a hatalmasokat. 12 (E) A jeruzsálemi asszonyok sorsa (3,16–4,1). Bár a fejezet a téma szempontjából egységes, több részből áll. A 3,16-24 a jeruzsálemi asszonyok sorsában beálló változásról szól, mely gőgjük és fényűzésük miatt éri őket; míg a 25-26. versekben Jeruzsálem (e.sz.-ban) megszemélyesítve szerepel, és először második, majd harmadik személyben történik utalás rá. 16. Sion leányai: A Sion hegyet tekintették az uralkodó réteg tartózkodási helyének, és a megszólítás e csoport asszonyaira vonatkozik. Izajás hiúnak és gondatlannak látja őket; ennek a résznek a 13-15. versek mellé helyezése úgy mutatja be őket, mint akik férjeik társai a szegények kifosztásában (ld. Ám 4,1), mert ezek elszegényedése az asszonyok fényűzésének az ára. 18-23. Egy későbbi lista azokról a dísztárgyakról, amelyeket ezek az asszonyok hordhattak, kiegészíti Izajás saját szerény felsorolását a 16. és 24. versekből. 17.24. Sorsuk megváltozása közel van (ld. Ám 4,2-3). A 24. vers valószínűleg öt ilyen változást akar szemléltetni, noha valami eltűnt a szövegből: az 1QIsaa-ban szerepel a bšt, amellyel együtt így lehetne fordítani: „a szépség helyett megszégyenülés”. Izajás az ellenség hódítására gondolhatott, hiszen ez alkalommal a díszes öltözet zsákmánnyá vált (vö. 3,14!), tulajdonosnőiknek pedig megaláztatásban volt részük (Siral 5,11), sőt elhurcolhatták őket rabszolgának vagy ágyasnak. 25-26. A szerkesztő, aki ezeket a verseket hozzáadta, bizonyosan a háborúban elszenvedett vereségre gondolt. A megszemélyesítés „Sion leányá”-ra vonatkozik (1,8), tehát változás figyelhető meg a 16. versben szereplő „Sion leányai”-hoz képest. 4,1. A férfiak hiánya az elpusztított városban a végső változást hozza meg, hiszen az

7

asszonyok küzdve-küzdenek, hogy elkerüljék azt, ami szégyennek számított – a férjezetlen, gyermektelen voltot, még azon az áron is, hogy lemondanak a jogszerint kijáró támogatásról (vö. Kiv 21,10-11). 13 (F) A megtisztított és megoltalmazott Jeruzsálem (4,2-6). Eredetileg a 2–4. fejezetek egy rövid gyűjteményt képezhetett; ez az Izajásnál jóval későbbi zárórész bizonyos derűlátást tartalmaz. Olyan időre vonatkozik, amelyben Jeruzsálem szenvedése már a múlté, és most már megtisztulva az Úr oltalma alatt áll. 2. sarjadék (ema): A „föld gyümölcsével” való párhuzam azt mutatja, hogy itt a ema-t szó szerint kell érteni, nem pedig szimbolikusan, a Messiás-királyra vonatkozó értelemben (vö. Jer 23,5; 33,15; Zak 3,8; 6,12). akik életben maradnak (pelēāh) „a túlélők”: Olyan kifejezés, amely máshol azt a maradékot jelöli, amely megmenekült, és az Úr jóakaratának örül. (10,20; 37,31-32; Jo 3,5; Abd 17; ld. Blenkinsopp: History of Prophecy, 259). 3. A megmaradók nem egyszerűen túlélők, hanem szentnek nevezik őket (qādôš), akárcsak magát az Urat (6,3). Az Úr könyvéről ld. Kiv 32,32-33; Dán 12,1; Zsolt 69,29. 4. Éppen azokban a megpróbáltatásokban, amelyeken Jeruzsálem keresztülment, valósul meg Jahve megtisztító cselekvése. Az itt szereplő párhuzam eredetileg valószínű „Sion szennyé”-re és „Jeruzsálem véré”-re vonatkozott, de kiegészítették a „leányai” kifejezéssel, hogy a rész jobban kapcsolódjon a 3,16–4,1-hez, és hogy enyhítsék a versek keménységét. 5. felhő… tűz: Vö. Kiv 13,21-22. 6. dicsőség: Vö. 6,3, de itt rokonságot mutathat a papi hagyománnyal ( 1:7).14 (G) Ének az Úr szőlőjéről (5,1-7). Néhányan úgy vélik, hogy itt egy új gyűjtemény kezdődik, amely megmagyarázza a 12. fejezetig terjedő anyagot (Izajás „emlékiratai”-nak kivételével, 16). Az „ének” egy ügyesen kigondolt példázat a viszonzatlan szeretetről, amely szembeállítja Jahve nagylelkű gondoskodását népe bűnével (társadalmi bűnök), és az eljövendő ítéletről szól. 1. Két olyan kifejezést használ, amelynek jelentése „barát” vagy „kedves”, yādîd és dôd; ez utóbbi gyakran szerepel az Én-ben, ahol a szőlő a szeretett személyre vonatkozó metafora. Ezen eszközök segítségével Izajás rejtélyesen szól Jahvéról, és kiemeli az árulás személyes jellegét. 2. be’ušîm: nem kifejezetten vad-, hanem rothadt szőlő (a „bűzlik” jelentésű igetőből.). 3. A jól megírt példabeszéd arra készteti a hallgatókat, hogy ők fogalmazzák meg az ítéletet (vö. 2Sám 12,5-6), az elbeszélő szándékának megfelelően. 5-6. A jövőben pusztulás vár a nemzetre. 7. Felfedi, hogy az ének nem más, mint példabeszéd. Az utolsó fél vers olyan szavakkal játszik, amelyeknek hasonló a hangzásuk, de egészen más a jelentésük: mišpā és edāqāh („ítélet”, „jog” és „igazságosság”) az, amit Jahve keresett, de miśpā és e‘āqāh („erőszak” és „jajveszékelés”) az, amit talált. Az elvárt ítélet itt nem egy szigorú, részrehajlás nélküli számbavétel, hanem inkább a szegények jogainak irgalomból fakadó megkövetelése (ld. 1,17). A edāqāh a körülményeket figyelembe vevő viselkedést jelenti, és nem egy feltétlen normát. Jahve edāqāh-ja különösen szabadító tetteiben látható (Bír 5,16; 1Sám 12,7; Mik 6,5), és azoknak, akik tekintéllyel rendelkeznek, őt kellene utánozniuk. A jajveszékelés valószínűleg a szegényektől ered, akiket az igazságtalan ítélet megfosztott javaiktól, ezért kiáltásuk segélykérés vagy a keserűség kifejezése. 15 (H) Jajkiáltások ([10,1-4] + 5,8-24). A jaj műfaj (rendszerint hôy + participium) a halottsirató egyik prófétai alkalmazása lehet (ld. R. Clifford: CBQ 28 [1966] 458-464; W. Janzen: „Mourning Cry and Woe Oracles”, BZAW 125, Berlin 1972). Elítéli a leírt magatartásformát, és fenyegetést tartalmaz azokra nézve, akik így viselkednek. Valószínű, hogy a 10,1-4-ben olvasható jaj (a 4b-ben található refrén kivételével; ld. a 10,1-4-hez fűzött magyarázatot) a hat másik, e fejezetben található „jaj”-jal eredetileg egy hét „jaj”-ból álló sorozatot alkotott. Ezek a „jaj”-mondások többé-kevésbé ugyanannak a csoportnak szólnak, mint az előző példabeszéd, azaz az udvar hivatalos tisztségviselőinek, akik az igazságszolgáltatásért feleltek és politikai ügyekben a király tanácsadói voltak. Ezek tanult emberek voltak, akik kapcsolatban állhattak a Jeruzsálemben biztosan létező bölcsességi iskolával (Olivier, J.: JNSL 4 [1975] 49-60). Ezek voltak azok a bölcsek, akikkel Izajás gyakran vitázott. 10,1-4. akik gonosz törvényeket hoznak: Ők szolgáltatják az igazságot, és ők rendelkeznek a törvényhozáshoz szükséges tekintéllyel, de meggazdagodtak a szegények kárán (vö. 5,8). A törvénykezés ilyen megcsúfolásának leírásához a hadizsákmány megszerzésének kifejezéseit használja (vö. 3,14; 8,3-4). a látogatás napja: nyilván Jahve látogatásáról van szó, a megbüntetés szándékával. távolról jön a veszedelem: Idegen, valószínűleg asszír hódításra utal (vö. 5,26-29). 5,8-10. Súlyos gúnnyal illeti a gazdagok fényűző elszigetelődését, amelyet a VIII. sz.-ban Júdában (és Izraelben) kibontakozó földbirtokosi rendszer tett lehetővé. Ez a rendszer a szegények kárán valósult meg, és a kis földtulajdonosokból álló egalitárius társadalmat egy erősen rétegzett társadalommá alakította. A folyamatot törvényesíthették (10,1-4), de elítélendő volt, és a próféta Jahve ígéretéről tanúskodott, hogy nem élvezhették a jogtalanul szerzett javakat. fülem hallatára: A próféta jól ismeri

8

Jahve szándékait (vö. 6,9-13; Jer 23,18). bát… hómer… efa: Vö. R. de Vaux: AI, 199-203. 11-14. A harmadik „jaj” az iszákos fényűzéssel vétkezőket ítéli el (vö. Ám 6,4-6), mert így képtelenné válnak felfogni Jahvénak a történelemben végbevitt művét (vö. 19. v.). Ők a király tanácsadói, ezért az ő értetlenségük katasztrofális politikát eredményez, amely pusztulással és száműzetéssel végződik (vö. 28,7-13). az alvilág: Leírása egy mindent elnyelő szörnyre emlékeztet. 15-16. Későbbi kiegészítés, amely a beszédmódot tekintve sokat merít a 2,9-ből és 11,17-ből. 17. A NAB ezt a verset a 10. vers után hozza, mert a kontextus szempontjából oda jobban illik. 18-19. A negyedik „jaj”; kötelékkel… kötéllel: A címzettek annyira ragaszkodnak bűneikhez, mintha igába lennének fogva (M. Dahood: CBQ 22 [1960] 74-75). Gúnyt űznek Izajásnak a Jahve tervére, céljára vonatkozó tanításából (‘ēāh, a „munka” vagy „mű” jelentésű ma‘aśeh szóval rokon; vö. 12. v.), és szemére vetik, hogy az nem teljesedett be. E „bölcsek”, a királyi politika kitervelői megpróbálják lejáratni Izajást, mert tanácsa az övékkel ellentétes. 20. Az igazság kifordítása, amelyről az ötödik „jaj” szól, magában foglalja mind az igaz ítélet megrontását, mind a pusztulást hozó politikát. 21. A hatodik „jaj”; a maguk szemében: de nem Jahve előtt, sem a valóságban; amikor Jahve cselekszik, kiderül, hogy sajátjuk az igazi bölcsesség ellentéte (29,14.15-16). 22-23. A hetedik „jaj”. Ismét egy megrovás amiatt, hogy a képzésük során megtanult feladatokat, a szegényekkel szembeni kötelességeket elhanyagolják (Péld 14,31; 17,5; 21,13; 22,16.22-23). Azt is megtanulhatták, hogy milyen rossz származik a mértéktelen ivásból (Péld 20,1; 21,17; 23,29-35; Sír 18,33; 19,2; 31,25-30), de különösen az igazságszolgáltatás megrontása (Péld 31,4-5) és a megvesztegetés elfogadásából (Péld 15,27; 17,23). 24. Az első három „jaj” büntetést is tartalmazott; ennek a versnek is az a szerepe, hogy büntetést helyezzen kilátásba, akár az utolsó négy jajjal kapcsolatban (amely szorosan összefügg), akár az egész sorozathoz kapcsolódva. tanítását… beszédét: A „jaj”-mondásokban felsorolt bűnök összefoglalása. A tanítás (vö. 1,10) különösen a képzésük során elsajátított erkölcsi tanítást jelenti, amely jó és nélkülözhetetlen, és ezért Jahve tanításának tekinthető.

(I) Jahve kinyújtott keze (5,25-30). E szakasz tárgyalása 23.16 (III) Izajás emlékiratai (6,1–8,18 [9,6]). A 7,1–8,18 egy olyan összefüggő, kronológiailag elrendezett anyagot tartalmaz, amely a 735–732 között lejátszódó válsághoz kapcsolódik. A rész szándéka szemlátomást az, hogy beszámoljon Izajásnak erre az időre tehető beszédeiről és tetteiről. Ezeket a próféta meghívásának elbeszélése vezeti be (6,1-13), és a 8,23–9,6 követi. Ezt az anyagot maga Izajás gyűjthette egybe (erre utalhat az e.sz. első szem. használata); ezért a német biblikusok a gyűjteménynek a Denkschrift nevet adták. Ezt a címet némelyek csak a központi részre (7,1–8,18) alkalmazzák (a többi rész a keretet alkotja), mások az egész összefüggésre. Ennek az anyagnak az 5,1-gyel kezdődő és 12,6-ig terjedő gyűjteménybe való beillesztése bizonyos szövegeltolódást eredményezett (ld. az 5,8-24 és 9,7-20-hoz fűzött magyarázatot). 17 (A) Izajás meghívása (6,1-13). A meghívás-elbeszélés a gyűjtemény bevezetőjét képezi, tehát nem a könyv elején áll. A meghívástörténet lényeges szerepe igazolni a próféta sokszor népszerűtlen, tiszteletlennek és lázítónak tűnő tanítását. (ld. E. Jenni: TZ 15 [1959] 321-339; N. Habel: ZAW 77 [1965] 197-323; R. Knierim: VT 18 [1968] 47-68). 1. Uzija 742-ben halt meg ( 3). Az elbeszélés Jahvét királyként ábrázolja (vö. 5. v.), ám nem mint nemzeti istenséget, hisz uralma kiterjed az egész földre (3. vers) és saját népe megérzi kezének súlyát (11-13. versek). 2. szeráfok (śerāfîm): A szó melléknévként tüzeset jelent, itt viszont főnévként szerepel (esetleg „kerubok” értelemben); Jahve udvarának mennyei őrállóit jelöli. Összetett, de nem kígyóalakú lényeket (amint egyesek a Szám 21,6; MTörv 8,15; Iz 14,29; 30,6-ban található śārāf alapján vélték), mert leírásukban szerepelnek a kezek, az arc és a nemi szervek; befödték arcukat: A tisztelet jeléül (Kiv 3,6; 1Kir 19,13); lábukat: Eufemizmus a nemi szervek jelölésére (vö. 7,20). 3. szent: A felkiáltás a jeruzsálemi templom liturgiáját tükrözheti. Izajás számára a szentség Jahve döntő tulajdonsága ( 4). A szentség magába foglalja az erkölcsi tökéletességet, de elsősorban Isten transzcendenciáját és másságát jelenti. Az egész földet betöltő dicsőség (kābôd) aligha a papi irat tüzes gyönyörűsége (vö. Kiv 40,34-35). Valószínűleg Jahve nemzetek fölötti királyi hatalmát jelenti, olyan tényt, amely a 735–732 közötti krízis idején nagy jelentőséggel bírt. 4. füst: A földrengéssel együtt a teofánia egyik eleme. 5. elnémultam: Jelentése bizonytalan; esetleg arra utalhat, hogy a látomásban felszólítást kap az igehirdetésre, de „tisztátalan ajka” megakadályozza ebben. látták szemeim: Megmagyarázza a „jaj nekem” felkiáltást, mivel azt a meggyőződést tükrözi, hogy senki nem maradhat életben, aki Istent látta (Kiv 33,20; Bír 13,22). Tulajdonképpen most Izajás az egyetlen, aki arra hivatott, hogy Istenről beszéljen, és ajkainak a megtisztítása (6-7. v.) felkészíti őt erre a küldetésre (9. v.). Mind a bűnösségre, mind a megtisztításra vonatkozóan az „ajkak” pars pro toto értelemben az egész embert jelentik, egy bizonyos helyzetben. 8. ki megy el nekünk?: A kontextus arra utal, hogy Jahve tanácsának ülése végéhez közeledik (vö. 1Kir

9

22,19-23; E. C. Kingsbury: JBL 83 [1964] 279-286; H. W. Robinson: JTS 45 [1944] 151-157), és egy hírnök kerestetik, akinek el kell vinnie a meghozott döntést. 9-10. e nép: Szemrehányást foglal magában (ld. 8,6.11; 29,13). Az Úr szándéka nem az, „hogy meg ne gyógyuljanak, és meg ne térjenek”. A megtérésre való képtelenség abból adódik, hogy nem akarják „hallani” az Úr szavát, amelyet a próféta közvetít, nem akarják „látni”, amint az Úr tenni készül (vö. 5,12.19). A bűn elsősorban a vezetőké; erre utal irónikusan a szív megkeményítésére vonatkozó utasítás (vö. 30,11). 11. meddig?: A könyörgő zsoltárok megszokott kiáltása, könyörületért és enyhülésért való imádság (Zsolt 13,2-3; 74,10; 79,5; 80,5; 89,47; 90,13; 94,3). amíg: A válasz csak a pusztulást említi, de az ítélet nem zárja ki a helyreállítást, sőt annak feltétele lehet, amint Izajásnál másutt is látható (vö. 1,24-26). 12-13. Valószínű, hogy kiegészítések sora, amelyek a mondást a későbbi körülményekre alkalmazzák (ilyen új helyzet Izrael elhurcolása Asszíriába 721-ben), és amelyek Júdának szánt fenyegetést tartalmaznak (Júda gyakran szerepel úgy, mint az egésznek a „tizede” (vö. 1Sám 11,8; 2Sám 19,44; 1Kir 11,31), bár a 13. vers egy részének szövege és jelentése bizonytalan. szent mag: Izajás tanításában szerepel a maradék fogalma, de ezek a szavak későbbi kiegészítésnek tűnnek, hogy enyhítsék egy ilyen méretű pusztulás képét.18 (B) Találkozás Ácházzal (7,1-9). Szíria (Arám) és Izrael (Efraim) támadása Júda ellen, az úgynevezett szír–efraimita háború arra akarta kényszeríteni Júdát, hogy vegyen részt az Asszíria-ellenes koalícióban. Ácház, Izajás tanácsával ellentétben úgy oldotta meg a helyzetet, hogy Asszíria vazallusa lett. Az asszír király, III. Tiglatpilezer felvonult Szíria és Izrael ellen (2Kir 16,7-9). 2. Az 1. vers beszúrása (mely kevés változtatással a 2Kir 16,5 átvétele) azt a benyomást kelti, hogy Izajás és Ácház találkozására az ostrom kezdete után került sor, de valószínűleg nem így történt; a 2. vers csak a szír–izraeli szövetségről szól, ha csakugyan ezt jelenti a héber szöveg (a szövegben olvasható „táborozott” az eredeti szöveg javítása). Dávid háza: Azaz Ácház, mint a dávidi dinasztia akkori megtestesítője és az ígéretek letéteményese (vö. 2Sám 7). 3. Seár-Jasúb: „A maradék visszatér”; a név nem szerepel másutt, de ld. a 8,18 magyarázatát. a Felső-tó: A Gíhon patak vizét a Felső-tóba vezették (ld. a 8,6 és 22,9-11 magyarázatát); Ácház a közelgő ostromra való tekintettel a város vízellátását ellenőrizte. 4-5. Jahve azt üzeni, hogy Ácháznak nem kell sem megadnia magát a fenyegetést hatására, sem alávetnie magát Asszíriának, noha tanácsadói ezt sugallták; a jelenlegi fenyegetés hamarosan semmivé válik (ld. még 8,14). A „ne félj” formula Izrael szent háborúra vonatkozó hagyományából ered (vö. különösen MTörv 20,3-4), de Izajás arra is gondol, hogy a dávidi dinasztia és Jeruzsálem különleges helyet foglal el Isten tervében. 6. Tábeél fiát: Bizonyára olyan személy, akit könnyebben rá lehetett volna venni az asszírellenes politikára, mint Ácházt, de egyébként az utalás jelentése bizonytalan (ld. W. F. Albright: BASOR 140 [1955] 34-35; A. Vanel: „Studies on Prophecy”, VTSup 26, Leiden 1974, 17-24). 7. ez nem következik be: Az állítás arra alapoz, hogy a szír-izraeli hadicsel csak emberi elgondolás (5. v. – yā‘a), mely semmivé válik (8,10), míg Jahve terve bizonyosan megvalósul (5,12.19; 14,24; J. Jensen: CBQ 48 [1986] 443-455). 8. A körülírással valószínűleg azt sugallja, hogy Jeruzsálem Jahve kiválasztott városa, Júda feje, és Jahve (vagy Ácház, mint a dávidi dinasztia megtestesítője) Jeruzsálem feje. 9. még hatvanöt év: A 9a. vers későbbi kiegészítés és valószínűleg arra utal, hogy Asszarhaddon idegeneket telepített be Szamariába, és ezzel mintegy megadta a kegyelemdöfést az északi királyságnak. ha nem hisztek: Szójáték (az ’āman, „szilárd” különböző formái alapján), mely arra utal, hogy Ácház csak úgy maradhat meg, ha szilárd hittel egyedül Jahvétól vár segítséget. Ez a hitre való felszólítás Izajásra jellemző; néha ugyan más kifejezések segítségével fogalmazza meg (8,17; 22,11; 28,16; 30,15). 19 (C) Az Emmánuel-jel (7,10-17). Újabb találkozás Ácházzal, ugyanabban a történelmi összefüggésben. Ácház bizonytalan lehetett, mert a próféta egyet sürgetett, tanácsadói pedig mást, ezért Izajás jelet ajánlott fel. 11. jel: A héb. ‘ôt nem jelent feltétlenül csodát (vö. pl. 37,30), hanem itt Ácháznak a próféta ígéretének megerősítését kell kérnie. 12. Ácház elutasítása azt jelzi, hogy már elzárkózott. 14. Az ezek után bekövetkező jel már nem Ácház meggyőzését célozza, hanem a jövőre vonatkozik, és a próféta szavainak igaz voltát fogja megerősíteni. a fiatal nő: A hā‘almāh nem jelent minden további nélkül szüzet (betûlāh). A legkézenfekvőbb magyarázat értelmében Ácház feleségéről van szó: a megígért gyermek a dinasztia jövőjének a biztosítéka (ld. a „Dávid háza” ismételt használatát a 13. versben, a 2. versnek megfelelő értelemben), és ezért Emmánuelnek lehet őt nevezni, ami azt jelenti, „velünk az Isten”. 15. aludttej és méz: Ez az egyetlen elérhető táplálék egy elpusztított országban (vö. 17,21-25). amíg meg nem tanulja: inkább, mint hogy „abban az időben…”. A kemény fegyelem megtanítja Emmánuelt „elvetni, ami rossz, és a jót választani”, és így Ácház ellentétévé lesz. (Az ÓSz-ben a jó és a rossz ismerete a felnőtt ember megkülönböztető képességét jelenti; ld. J. Jensen: CBQ 41 [1979] 220-239.) 16. Jóval Emmánuel felnőtté válása előtt Izraelt és Szíriát elpusztítják;

10

Izajás úgy látja, hogy ez néhány éven belül bekövetkezik (vö. 8,1-4). 17. Asszíria királya: ez a (helyes) azonosítás egy későbbi szerkesztőtől származik. A 7,14-ről 42:11.

(D) Néhány töredék (7,18-25). Ez a rész rövid próféciákból áll (vö. „azon a napon” a 18.20.21.23. versekben), amelyeket azért gyűjtöttek itt egybe, mert az előző anyaghoz kapcsolódnak. 18-19. A hatalmas népek csak Jahve tervének eszközei (vö. 5,26-29; 10,5-15). legyeket… Egyiptom: Valószínű, hogy későbbi kiegészítés. 20. Hasonló tanítás, különböző képekben. a folyó: Az Eufrátesz. Asszíria királya: Ismét egy hozzáadás. lábak: Ld. 6,2. A „borotválás” utalás lehet arra, hogy az adófizetés által kifosztják az országot (vö. 2Kir 16,8), de jelenti a megalázó bánásmódot is (2Sám 10,4). 21-22. aki csak életben marad: A nehéz körülményekre utal (vö. 1Kir 18,5), ezért az aludttej és a méz az elpusztított, földművelés nélkül maradt ország egyetlen táplálékát jelenti. a tej bősége: Esetleg egy későbbi kísérlet arra, hogy az aludttejnek és méznek pozitív jelentést kölcsönözzön. 23-25. Későbbi szerző műve.20 (E) Mahhér-sálál Hás-báz (8,1-4). A próféta jelképes cselekvése azt hirdeti, hogy rövid időn belül, azaz két-három év alatt, amennyi a gyermek fogantatásától a legegyszerűbb szavak kimondásáig eltelik, Szíriát és Izraelt elpusztítják. Ezzel Izajás azt mondja Ácháznak (és a népnek, vö. 5. vers), hogy nincs szükség Asszíria segítségére. (A jelképes nevek használatáról Izajásnál ld. még 7,3.14; 8,18; 9,5.) 1. Bizonytalan az íráshoz használt eszköz milyensége, de elég nagynak kellett lennie, hogy az írás olvasható legyen. A „Mahhér-sálál Hás-báz” jelentése „gyors zsákmány, hirtelen préda”. 2. Uriás és Zakariás valószínűleg ugyanazok, akikre a 2Kir 16,10-11 és 2Kir 18,2 is utal. 3. a prófétaasszony: Föltételezhető, hogy Izajás felesége; másként nem említik.

(F) Síloé vizei (8,5-8). Izajás szembeállítja Jahve csendes hatalmát („Síloé vizei”) Asszíria erejével („a folyó”, azaz az Eufrátesz). Asszíria segítségét kérve Ácház felcserélte a Jahvéba vetett hitet az emberi erőben való bizakodással. A próféta előre megmondja, hogy Asszíria elárasztja Júdát vizeivel. 6. Síloé: Bizonyára egy csatorna, mely a Gíhon patakból eredt (ld. a 22,9-11 magyarázatát), olyan állandó áram, amelynek vizei lehetővé tették, hogy Jeruzsálem átvészeljen egy ostromot; itt találkozhatott Izajás Ácházzal a 7,3 szerint. ez a nép: Nem „az én népem”; helytelenítést fejez ki (vö. 6,9; 8,11; 29,13), és arra utal, hogy a nép támogatta Ácház politikáját. 7-8. Ácház megnyitotta az országot Asszíria előtt, és ettől kezdve (a VII. sz. végéig) Júda Asszíria vazallusa volt; Hiszkija későbbi lázadása az asszír hatalom pusztító erejét váltotta ki. kiterjeszti szárnyát: A kép hirtelen teljesen megváltozik. Jahve szárnyai az ő oltalmát jelképezik, és nem fenyegetést jelentenek. (MTörv 32,11, Zsolt 17,8; 36,8; 57,2 stb.). Habár a 8b verset gyakran kiiktatják, Izajás korlátozottnak tekintette Asszíria szerepét (10,5-15; 14,24-27), és számított arra, hogy Júda végül oltalomban részesül. Emmánuel megszólítása is, aki az elpusztított országban időközben felnőtté lesz (7,15-16), elképzelhető ebben az összefüggésben, annak ellenére, hogy sokszor megkérdőjelezték.

(G) A nemzetek hiú tervei (8,9-10). A nemzetek hatalma semmivé válik Jahve előtt; semmilyen általuk szőtt terv (‘ēāh) nem állja meg a helyét (vö. 7,5-7). Csak Jahve terve valósul meg (14,24; vö. 5,19). E bizonyosság hátterét valószínűleg a Sion-hagyomány képezi, különösen úgy, ahogy a 46., 48. és 76. zsoltár tanúsítja; a Zsolt 46,8.12-ben az Emmánuel megfelelőjét találjuk („a Seregek Ura velünk van”). De ennek a mondatnak a hátterében a dávidi hagyomány is felismerhető (vö. 7,10-17), és a rész fölidézi a 2. zsoltárt. Ha a „nemzetek”, amelyeknek szól, Szíria és Izrael (vö. 7,3-9a), akkor a részt elmozdították eredeti helyéről.

(H) Izajás összeesküvése Jahvéval (8,11-15). 11. ez a nép: Vö. 8,6. 12. ne mondjátok összeesküvésnek: a felszólítások többes számúak, tehát Izajásra és vele együtt másokra vonatkoznak (vö. 16-18. versek). A héb. qešer rendszerint „összeesküvés”-t, „árulás”-t jelent (mint pl. a 2Kir 11,14-ben), és a kifejezés alkalmazása ebben az összefüggésben némi iróniával arra utal, hogy Izajást és követőit lázadóknak tekintik, mert ellenzik az állam politikáját. 13. a Seregek Urát – őt valljátok Szentnek: A héb. taqdîšû-t taqšîrû-ra kellene javítani („az Úrral szőjetek összesküvést”), mert így párhuzamot alkotna a 12. verssel, az abban található gondolat és kifejezések szempontjából. 14-15. szentély: A héb. miqdāš nem illik „a botlás köve és a botránkozás sziklája” összefüggésbe; rendszerint môqēš-re javítják, ami „tőr”-t, „csapdá”-t jelent. A hit elvetése által megfosztják magukat Jahve oltalmától, és így ő szerencsétlenség forrásává válik számukra.21 (I) Várakozás az Úrra (8,16-18). Igazából itt érnek véget Izajás „emlékiratai”. Elmondta üzenetét a szír-efraimita válsággal kapcsolatban, még akkor is, ha nem hallgatták meg. Most ő és társai, akik a hitben kitartók „maradékát” alkotják, Jahve szavának beteljesedését várják (18. vers). 16. Az összekötés, megőrzés és lepecsételés, hacsak nem metaforának szánták, egy írott dokumentumra vonatkoznak (vö. 29,11; 30,8.18-26), lényegében Izajás „emlékirataira” vonatkozhatott. tanítványok: Ez az egyetlen hely az ÓSz-ben, ahol a limmuday szó szerepel; ugyanezt a kifejezést alkalmazták a

11

keleti írnok-iskolák diákjaira (J. Olivier: JNSL 4 [1975] 56-57); 17. várom… benne remélek: A hit kifejezői, jellemző vallásos tulajdonság Izajás könyvében (vö. 7,4-9); a „várakozás” a Jahve szavának teljesedésére vonatkozó konkrét reményekkel kapcsolatos. elrejti arcát: Nem akar kegyelmesen rájuk tekinteni, a zsoltárokban gyakran fordul elő ez a kifejezés (Zsolt 13,2; 27,9; 44,25; 88,15 stb.), amikor az imádkozó arra vár, hogy Jahve megengesztelődjön. Ám Júda népe nem tanúsított olyan magatartást, amely megindítaná Jahvét. 18. fiaim: Izajás két fiának neve már szerepelt korábban: Seár-Jasúb (7,3) és Mahhér-sálál Hás-báz (8,1-4). Míg az utóbbi „jele és előképe” annak, hogy Júda megmenekül Szíria és Izrael fenyegetésétől, az első a maradék megtéréséről szól, amely az Izajáshoz tartozó kis csoportban már megvalósult. Bár a šûb szó szerinti értelemben visszatérést jelent (például harcból vagy száműzetésből), itt a szó a megtérésre vonatkozik (mint a 10,21-22-ben, ahol ugyanaz a mondat szerepel); az Urat… aki a Sion hegyén lakik: Az „emlékiratok” ugyanúgy zárulnak le, mint ahogy a meghívástörténet kezdődött, Jahvéra utalva, aki Jeruzsálemben trónol.

(J) Két kiegészítés (8,19-22). A 19-20. versek későbbi szerzőtől származnak és a 16. versre épülnek. A szerkesztő az „irat”-ban a halottidézés ellenszerét látja. A 21-22. versek Izajástól származhat, és máshonnan került ide; ebben az összefüggésben az igék és névmások (e. sz.-ban) nem rendelkeznek alannyal, és nincs előzményük. A NAB a verseket a 14,25a utánra teszi.22 (K) A béke fejedelme (8,23–9,6). Ez a rész kevéssel a szír–efraimita válság után keletkezett; egyesek szerint ez képezi Izajás „emlékiratainak” lezárását. Izajás „Emmánuel-jövendölése” Ácház utódjára vonatkozott, akiben be kellett teljesednie a dinasztia fennmaradására vonatkozó ígéretnek (7,14-15); itt Izajás leírja őt és a vele bekövetkező szabadulást. Bár gyakran kétségbe vonják izajási eredetét, a rész jól beilleszkedik Izajás szolgálatának körülményeibe, és megfelel annak a kérdéskörnek, amely őt foglalkoztatta. A 9,1-6-ot hol a trónralépés himnuszának, hol hálaadó himnusznak tekintették. Az új király eljövetele nagyon jelentős Júda számára (vö. „nekünk” az 5. versben), de az 1-4. versek az északi országrész szabadulására vonatkoznak. 8,23. A kezdősor (amelyet a NAB a vers végére helyez) későbbi szerkesztőtől származik, és átvezet a 8,22-ben leírt sötétségből. Zebulun és Naftali: Az ország legészakibb részén elhelyezkedő törzsek voltak azok, amelyeket Asszíria először foglalt el; a többi földrajzi utalás a három asszír tartományra vonatkozik (Dór, Gileád és Meggidó), amelyeket III. Tiglatpilezer lefaragott Izrael területéből 733-as győzelme után. Az igék alanya Jahve. 9,2. az ujjongást: javított szöveg. 3. igáját… rudat… botját: Az asszír elnyomás jelképei. Mádián napján: A szent háború hagyományára utal (7,4-5; Bír 7,15-25), amely szerint Jahve szerzi a győzelmet (Olivier, J.: JNSL 9 [1981] 143-149). 4. elégetnek: A szent háború szabálya gyakran megtiltotta a hadizsákmány szerzését. 5. fiú születik nekünk: A gyermek valószínűleg Hiszkija (bár vannak kronológiai nehézségek; 3); ő sem felelt meg az itt és az Emmánuel-jövendölésben (7,10-17) kifejtett elvárásoknak; ezért később Izajás a távoli jövőbe vetíti reményeit (11,1-9). Alt szerint ez a prófécia inkább egy koronázásra, és nem a születésre vonatkozik (KIS 2, 206-225; az ezzel kapcsolatos ellenérvekről ld. Wildberger: Jesaja, 377). csodálatos tanácsadó: Az új királynak nem lesz szüksége olyan tanácsadókra, mint akik Ácházt tévútra vezették (ld. a 11,2 magyarázatát). Nyelvezet szempontjából nagyon hasonlít arra, amit a 28,29 Jahvéról mond (hiplî’ ‘ēāh). harcos Isten (Isten-harcos): Ugyanaz a kifejezés (’ēl gibbôr) szól a 10,21-ben Jahvéról; itt az ’ēl enyhített értelemben szerepel (vö. 1Sám 28,13; Zsolt 45,7). örök Atya: Az atyaság uralmának minőségét jellemzi. (A szimbolikus nevek izajási használatáról ld. még 7,3.14; 8,1-4.18.) 6. béke: A király tulajdonságaiból következik (5. v.), valamint a Dávidnak tett ígéretből (vö. 2Sám 7,16), és az ítélet és igazságosság erényéből, amelyre Dávid trónja támaszkodik.

(IV) Júdára és Izraelre vonatkozó próféciák: második rész (9,7–12,6). Az „emlékiratok” által félbeszakított gyűjtemény itt folytatódik. 23 (A) Jahve kinyújtott keze (9,7-20 + 5,25-30). Ez a hosszú prófécia, mely az északi királyság ellen szól, eredetileg öt versszakaszból állt (9,7-11.12-16.17-20; 5,25[töredékesen].26-29); talán mindegyik hétsoros volt. A csúcspontot képező ötödik szakasz az asszír betörés általi büntetés fenyegetését tartalmazza; mivel a „távoli” (5,26) jelző arra utal, hogy az asszír jelenlét valami újat jelent, a fogalmazás 733 előtt íródott. Az első négy strófa igeideje hol befejezett múlt, hol jövő, tehát az idő-perspektíva nem világos és vitatott. A mi álláspontunk szerint az elmúlt megpróbáltatásra vonatkoznak, amely azért következett be, hogy megtérésre indítson; mivel ez nem valósult meg, „keze továbbra is ki van nyújtva” (refrén), és egy végső, sokkal súlyosabb ítélet következik (ötödik szakasz). Hasonló mintáról ld. Ám 4,6-12. Izajásra jellemző téma Jahvénak a történelemben megvalósuló terve, és az ember képtelensége ennek felismerésére. Az első négy szakaszban leírt események nem azonosíthatók minden további nélkül. 7-11. a szó: büntető határozat. Jahve szavának hatékonyságáról 77:40–46. A gőg abban áll, hogy képtelenek felismerni és megbánni a bűnt, amely Jahvét arra

12

indította, hogy szerencsétlenséget küldjön rájuk. Arám… filiszteusok: Mindketten Izrael esküdt ellenségei voltak, de nem világos, hogy itt konkrét összeütközésre gondolna a szerző. 12-16. Ami korábban csak utalás volt a megtérésre (szó szerint: šûb) való képtelenséggel kapcsolatban, most kifejezett állítássá válik, azzal a világos kijelentéssel, hogy Jahve szándéka szerint a népnek hozzá kellett volna térnie. a fejet és a farkat: A vezetők és a nép helyett, akárcsak a következő páros, „a pálmaágat és a nádszálat”, olyan képek, amelyeket a magyarázó, akitől a 14. vers származik, csak részben értett meg. A társadalom valamennyi tagjának része van a bűnben (vö. Jer 5,1-5; 7,17-18) úgy, hogy még az árvák és az özvegyek sem részesülnek irgalomban, pedig különben ők Jahve különleges gondoskodását élvezik. 17-20. A tűz képe a gonoszság pusztító és mindenre átterjedő erejét, valamint Jahve büntetését szemlélteti. A 18a. versben olvasható ige (ne‘tam) jelentése bizonytalan; a NAB olvasata: nā‘at-mi, enklitikus mém-mel, és a fordításban a megrendül igével adja vissza (W. L. Moran: CBQ 12 [1950] 153-154). mindenki a másik ember húsát eszi: A zerō‘ô helyett rē‘ô olvasandó. A NAB a 18. vers végére helyezi ezt a mondatot, hogy látható legyen a nyilván szándékos parallelizmus. A kannibalizmus erőszakot sugalló képe az Izrael utolsó évtizedeiben megnyilvánuló anarchiára utal. Manassze… Efraim: Testvér-törzsek, ezért egymás elpusztítása sokkal súlyosabb. 5,25. ezért: A héb. ‘al-kēn bevezeti a büntetést, de magyarázatot feltételez, amely már nem szerepel ebben a töredékes szakaszban. A 9,20b-ben olvasható refrén egy ezután bekövetkező eseményre utal, ez pedig egy olyan érv, amely alátámasztja a vers beszúrását ebbe a kontextusba. a hegyek megrendülnek: A szerző azért használja a teofánia nyelvezetét, mert Jahve ítélete nem más, mint teofánia (28,21; 64,1; Hab 3,4-7; Zsolt 18,8 // 2Sám 22,8; Zsolt 77,17-19; 99,1); a földrengés értelme lehet jelképes, de a temetetlen holttestek egy nagy csapásra utalnak. keze továbbra is ki van nyújtva: A refrén utoljára szerepel, de egy későbbi, végső, lezáró cselekvésre vonatkozik. 5,26-30. egy távoli nemzet: Asszíria. füttyszóval: tipikusan izajási gondolat, hogy a népek Jahve eszközei (7,18.20; 10,5-6.15). Asszíria félelmetes katonai erejének leírásához a rettegést keltő oroszlán-szimbolikát használja (vö. Ám 3,8). A 30. vers egy glossza, amely az oroszlán üvöltését a tenger bömbölésével váltja fel, esetleg kozmológiai felhangokkal.

(B) Jaj az elnyomó uralkodóknak (10,1-4). A magyarázathoz 15. A 4b későbbi kiegészítés, amire az ad okot, hogy ugyanaz a refrén szerepel a 9,11b, 16c és 20b versekben.24 (C) Ítélet Asszíria felett (10,5-15). Ez a fontos rész úgy mutatja be Asszíriát, mint amely Isten eszköze, de bűnös, mert gőgös mivoltában túllépte hatáskörét. 5. vesszejének … botnak: Asszíria Jahve tervének eszköze (vö. 5,26-29; 7,18-19.20), Júda megbüntetésére, de nem elpusztítására. A vers második felével kapcsolatos problémákról ld. G. R. Driver: JTS 34 [1933] 383. 6. istentelen nemzet: Júda. 7-9. Asszíria messze túlmegy azon, amit Jahve szándékolt. Szamaria megnevezése arra utal, hogy Jahve nem védhette meg, és hogy Jeruzsálemet is képtelen lesz megvédeni. 10-12. E verseket gyakran későbbi kiegészítésnek tekintik, az első kettő rámutat arra, hogy Szamaria bukásának oka a bálványimádás; a 12. vers a jövőbe, Jeruzsálem helyreállítására tekint, amely pusztulása és Jahve ellenségeinek megfizetése után következik be. 13-14. A 8-11-ben olvasható dicsekvés összefoglalása. 15. Négy mondás a bölcsességmondások stílusában, mely nevetségessé teszi a teremtményt, amely nem ismeri fel helyét a világ rendjében. A büntetés nincs megnevezve, bár az 5. versben szereplő „jaj” rettenetes dolgok bekövetkezését jelzi, és arra gondolhatunk, hogy a 14,24-27 képezi e próféciának lezárását.

(D) Néhány kiegészítés (10,16-27a). Mivel az eredeti prófécia (10,5-9; 13-15) nem beszélt büntetésről, a későbbi kiegészítés (16-19.20-23.24-27a versek) pótolja ezt a hiányt. A versek egy része későbbi megfogalmazású, a többi Izajástól származhat, de más összefüggésből került ide. 16-19. A versek az előző próféciát akarják folytatni („ezért”), és eredeti izajási mondatokból merítenek (különösen a 9,17-18 és 17,3-6-ból); a képanyag összetett. 20-23. Különálló kiegészítés, amelynek tárgya Jahve Asszíriára vonatkozó ítéletének következményei Júda számára; ez a rész is eredeti izajási szavakra alapoz, de távolról sem egységes. A 20-21. versekben szereplő „maradék” (še’ār, pelêāh) nem feltétlenül szent és megváltott (mint néhány későbbi részben; vö. 4,2), de azt a hitet képviseli, amely elutasítja a biztonság hamis forrásait (nem világos annak a kiléte „aki veri őket”). az erős Istenhez: A 9,5 szerint az eljövendő király neve; itt Jahvéra vonatkozik. A „maradék megtér” a 7,3-ból származik. A 20-23. versek a maradék negatívumait emelik ki; itt Isten igazságosságáról van szó (a edāqāh szó ritka használata a pusztító ítélet értelmében). 24-27a. Némelyek úgy vélik, hogy ez a rész az 5-9.13-15. versek hiteles folytatását képezi, de inkább Izajás gondolatvilágát és nyelvezetét felhasználó kiegészítésnek tűnik (a kivonulás témáját is felhasználja, amely nem szerepel az eredeti izajási szavakban). Vessző… bot: Változás az 5. vershez viszonyítva, ahol maga Asszíria Jahve

13

vesszeje és botja. Midián… Oreb: vö. Bír 7,25. A Midiánra való utalás, valamint a 27. vers tartalma és nyelvezete a 9,3-ból származik (ahol szintén megtalálható a vessző és a bot). 25 (E) Az ellenség előrenyomulása (10,27b-34). A rész jelenlegi elhelyezése azt mutatja, hogy a szerkesztő a meg nem nevezett ellenség alatt Asszíriát értette. Az esemény keltezése bizonytalan (valójában egyesek véleménye szerint egyszerűen látomásszerű cselekményről van szó, amelyet azért szerkesztettek meg, hogy figyelmeztessék Júdát a lázadás következményeire). A 701-es asszír támadás, mely Hiszkija lázadását követte, DNy-ról indult, míg az itt leírt útvonal északról indul. Egyesek azt feltételezik, hogy Asdód 714-es lázadása alkalmával ( 38) az asszírok támadást színleltek Jeruzsálem irányába, hogy figyelmeztessék Hiszkiját. 27b. felvonul: Egy konjektúra alapján; más konjektúra Rimmont Szamariával cseréli fel. 29-31. Élénk leírás olvasható arról a rémületről, amelyet egy ilyen hódítás kiválthat; vö. Jer 4,5-31; 6,1-5. 33-34. Jóllehet ezeket a verseket néha úgy értelmezik, mint Jahvénak Asszíriára kirótt büntetését elbizakodottsága miatt (32. v.), inkább a vezetőkre vonatkoznak, akik a Júdát veszélyeztető politika felelősei, és akiknek elsőként kellett elszenvedni az asszír megtorlást.26 (F) Az eljövendő király (11,1-9). Egyes magyarázók úgy vélik, hogy ez a rész kapcsolatban van a 10,33-34 versekkel, amelyekben szintén szerepel a vezetőkre vonatkozó fa-jelkép; ezek szerint szándékos kontraszt van a jelenlegi uralkodók és az eljövendő között. Bár gyakran kétségbe vonják izajási eredetét, a prófécia jól beilleszkedik Izajás gondolatvilágába, beleértve a dávidi dinasztia, Jeruzsálem és a bölcsesség iránti érdeklődését. Míg a 9,1-6 a szír–efraimita válsággal volt kapcsolatban, és Hiszkijára vonatkozhatott, ez a rész Izajás működésének késői szakaszából származik, és az eszményi királlyal kapcsolatos reményeket a távoli jövőbe vetíti. 1. Jessze: Dávid apja. A fa-jelkép esetében az ágak azok a történelmi királyok lennének, akikről Izajás írt, hogy visszatérjen a dinasztia forrásaihoz. Tehát a „törzs”-terminológia nem teszi feltétlenül szükségessé, hogy a prófécia keltezését a királyság bukása utánra tegyék (vö. Mik 5,1, ahol az eredethez való hasonló visszatérés található). 2. az Úr lelke: Jahve lelke az az isteni erő, amely egyes személyeknek azért adatik, hogy véghezvihessenek egy erejüket meghaladó küldetést, mint például Mózes (Szám 11,17), a bírák (Bír 3,10; 6,34; 11,29), a próféták (Mik 3,8), Dávid (1Sám 16,13) és mások esetében. E király a karizmatikus hagyományhoz való visszatérést jelentené, amely mindaddig eszménynek számított Izraelben. A megnevezett adományok Izajásnak Ácházzal és Hiszkijával kapcsolatos tapasztalatait tükrözik, főleg olyan értelemben, hogy a bölcsesség, értelem és tanács (lelke) függetlenítheti a királyt az oktalan tanácsadóktól (vö. 5,21;9,5;29,14). erősség: Hatékonnyá teszi a jó tanácsot. az Úr félelme: A bölcsességi hagyomány kedvelt erénye (Péld 1,7). A LXX hat helyett hét tulajdonságot hoz (a 3. vers glosszaként megismétli az Úr félelmét), és innen származik „a Szentlélek hét ajándéka” a katolikus jámborságban. 3-5. A királyi erények megtestesítőjeként igazságot szolgáltat a gyengéknek és az alacsonysorúaknak. A prófétai eszmények átalakították a dinasztiára vonatkozó orákulumból adódó várakozásokat ( 18, 19), habár hasonló idealizálással találkozunk a királyzsoltárokban is (Zsolt 72,1-4.12-14). Izajás szempontjából a helyes ítélet visszaállítása az eszményi jövő nélkülözhetetlen föltétele volt (1,26). 6-8. A tökéletes igazságosság elvezet a teljes békéhez, amelyet itt a paradicsomi állapotokhoz való visszatérés szemléltet. 9. Végső soron mindez „az Úr ismeretéből” fakad (dē‘āh ’et-yhwh); ez a szakasz felidézi azokat a programszerű részeket, amelyek szerint minden rossz forrása és a szerencsétlenség oka a megismerésre, megértésre való képtelenség (1,3; 5,12-13; 6,9-10).

(G) Későbbi kiegészítések (11,10-16). A 10. vers közvetlenül az előzőre épül, és olyan „horog”, amelyre rá lehet akasztani az eredetileg önálló 11-16. verseket. Az összekötő kapocs a „jelet (nēs) ad” („zászlót bont”) kifejezés (vö. 12. v.). 10. A vers egyetemes szemléletről tanúskodik, mert Jessze vesszeje körül (aki itt inkább egyént jelöl, mint eredetet) összegyűlnek a pogány népek. Nyilvánvaló feszültség van e vers és a 14. versben leírt hadivállalkozás között. 11-16. Ezek a versek nem szólnak az eljövendő királyról, hanem csak Jahvéról, és arról, amit majd ő tesz Izrael maradékáért, amely számos országban szétszóratásban él (12. v.). Az utalás inkább a fogság utáni diaszpórára vonatkozik, mint a babiloni fogságra; az Efraim és Júda közötti féltékenység hátterében tehát a zsidó–szamariai ellentétek vannak (Ezd 4,1-3). A várt megváltást úgy írja le, mint egy új kivonulást, amikor Jahve felszárítja a vizeket és kivezeti népét (15-16. v.). Az út (mesillāh) fogalma Deutero-Izajástól származik (vö. 40,3), nem a régi kivonulás hagyományból. Asszíria már nem létezett, amikor ezt a szöveget megírták, de Egyiptom és Asszíria az elnyomó és rabságba döntő hatalom típusai.27 (H) Hálaadó záróének (12,1-6). Ez a késői alkotás találó hangnemben zárja le a 2-12 fejezeteket. A nyelvezet és a forma inkább a zsoltároknak, mégpedig az egyéni hálazsoltároknak felel

14

meg, mint próféciának. Mindazonáltal feltételezi az izajási gyűjteményt, fenyegetéseivel és ígéreteivel együtt. A fenyegetések már valóra váltak, és a szabadulás ideje közeleg. 1. azon a napon: A formula arra a napra utal, amelyről a 11,10-11-ben van szó, valamint másutt az előző fejezetekben, ahol mindig az üdvösség ígéretét vezeti be. így szólsz majd: Sokan itt egy hírnöknek adott utasítást kezdőszavait látják. hálát adok neked: Az egyéni hálazsoltár jellegzetes kezdete (vö. Zsolt 9,2; 111,1; 138,1). 2. üdvösségem (szabadulásom): A héb. yešû‘āh háromszor fordul elő ebben a rövid részben. 3-4. merítetek… így fogtok szólni: Az áttérés a t. sz.-ra esetleg egy új forrásra utal; az alaphangulat nem változik. tetteit (‘alîlōtāw): Izajás is szólt Jahve tetteiről (5,12.19), de világosabb szavakkal. Sion lakói: Kollektív személy, a megváltottak közösségére vonatkozik.28 (V) Próféciák a nemzetek ellen (13,1– 23,18). A gyűjtemény kialakulása bonyolult folyamatot tételez fel. Kezdetben főleg Babilon és más idegen népek elleni próféciákat tartalmazott a késő-királyság vagy a fogság korai időszakából, a Babilon bukása előtti időből; ehhez később hozzáadtak más részeket is. Minden egységet a „jövendölés (maśśā’) … ellen” formula vezetett be. Valamikor ezt a gyűjteményt beillesztették Izajás könyvébe, és elébe helyezték a 13,1-ben olvasható feliratot. Valószínűleg ebben az időben helyezték át ide azokat az eredeti izajási, idegen népekre vonatkozó próféciákat, amelyek eredetileg a mostani 2-20. és 28-32. fejezetek anyagához tartoztak; ezek közül némelyikhez hozzáadták a maśśā’ bevezető formulát, de nem mindegyikhez. Tehát ebben a részben együtt van egy bizonyos izajási és egy másik, későbbi anyag. A maśśā’-formula vezeti be a 13,1; 15,1; 17,1; 19,1; 21,1.11.13; 22,1 és 23,1 verssel kezdődő önálló egységeket. A kifejezés a héb. nāśā’, „fölemelni” (a hangot) szóból származik, tehát próféciát jelent (inkább, mint „terhet”); ennél fogva rendszeresen használják fenyegető vagy ítélet-szózatok bevezetőjeként.29 (A) Babilon elleni prófécia (13,1-22). Ez az ítélet-prófécia három részből áll: Jahve seregeinek összehívása és szemléje (2-5. v.), az Úr napjának leírása – a szerző hozzá hasonlítja ezt a támadást – (6-16. v.) és a város elpusztítása (17-22. v.). Bár Jahve harci serege gyülekezésének leírása részletes, csak a 17. vers azonosítja azt a médekkel. Hasonlóképpen a támadás alatt levő város azonossága csak a 19. versből derül ki (az 1. v.-ben olvasható felirat későbbi szerkesztőtől származik). Babilon a VII. sz. végén emelkedett fel és 539-ben esett el; ha ez a rész Babilonra vonatkozik, akkor ebben az időben keletkezett. Mégis a médek egy időben Babilon szövetségesei voltak, és a várost nem ők, hanem a perzsa Kürosz hódította meg. Ezért gyakran „Babilont” a gonosz, Jahve haragját magára vonó nemzet típusának tekintik, tehát nem zárható ki, hogy jóval 539 után keletkezett. Valószínűbb viszont, hogy valamikor kevéssel Kürosz felemelkedése előtt a szerző arra számított, hogy a médek fogják Babilon bukását előidézni. 1. jövendölés (maśśā’) Babilon ellen: 28. 2-5. Maga Jahve (a 3. v.-ben: „én”) kezdeményezi a sereg összehívását. Mivel arra hivatottak, hogy akaratát teljesítsék, ők az ő „megszenteltjei”, ami arra utal, hogy ez egy szent háború (ld. a hasonló terminológiát: Józs 3,5; Jer 51,28; Jo 4,9). az önkéntesek kapui (ÚKB: a fejedelmek kapuja, KNB: Babilon kapui): Jelentése bizonytalan; valószínűleg a gyülekezési helyekre vonatkozik. haragom harcosai: Akiknek meg kell éreztetniük Jahve haragját; akárcsak a hiteles izajási próféciákban Jahve a pogány népeket használja fel tervének megvalósítására (vö. 5,26-29; 7,18-19.20; 10,5-15). messze földről: vö. 17. vers. az egész földet: Az egész Babilont. 6-13. az Úr napja: Egy népszerű elvárás, amelyet Ámosz (5,18-20) és Izajás (2,6-22) Isten népe ellen fordítottak. Itt, mivel azok ellen irányul, akik Júdát leigázták, visszanyeri eredeti, pozitívabb jelentését. A leírás azon elemei közül, amelyek a természet felfordulására vonatkoznak, némelyek, mint például a földrengés (13. vers), megszokottak a teofániákban, míg mások, mint pl. az égi világítók elsötétedése, különösen, ahogy itt olvasható (10. vers), későbbi apokaliptikus elemnek tűnnek. Annak ellenére, hogy az összefüggés értelmében Babilon szenvedi el a rettenetet és a pusztítást, a nyelvezet időnként egy sokkal szélesebb távlatot sejtet (pl. a büntetés a „földet” [tēbēl, 11. v.] éri). A bűnösök megbüntetése (9.11. v.), a gőgösök megalázása (11. v.; vö. 2,6-21) és a népek megsemmisítése (12. v.) is, bár Babilonra vonatkoztathatók, az egyetemesnek értelmezett Úr napjával is összhangban vannak. 14-16. Ezek a versek újból felvetik a katonai támadás témáját, egy megszokottabb fogalmazásban. A gyermekek lemészárlása és az asszonyok megerőszakolása az ártatlanok és védtelenek elleni legkegyetlenebb és legszégyenletesebb túlkapások közé tartoztak (2Kir 8,12; Óz 14,1; Ám 1,13; Zsolt 137,9; Siral 5,11; Zak 14,2). 17-22. A bizonytalanság megszűnik, mivel a szerző végre megnevezi a támadót (17. v.) és a megtámadott várost (19. vers). a médek: Röviddel azután, hogy a méd és babiloni erők egyesült erővel legyőzték Asszíriát, Média Babilon legfőbb vetélytársa lett. íjaik gyermekeket terítenek le: A héber szöveg újrapontozása alapján; a NAB a 15. vers végére teszi. felforgatja: Vö. 1,7.9. Valójában Babilont nem pusztították el, hanem békésen megadta magát Kürosznak.

15

30 (B) A pogány népek és Izrael helyreállítása (14,1-2). Ezt a prózaverset valószínűleg az előző szakasz kiegészítésének szánták; Jahve Babilon fölötti ítélete összefügg Izrael helyreállításával. ismét kiválasztja: A nemzet megsemmisülése és a nép fogságba hurcolása egyesek számára a kiválasztottság megszűnését jelentette (vö. 2Kir 23,27; Jer 31,31-34; Zak 1,17; 2,16 ). idegenek csatlakoznak: A helyreállított Izraelt olyan nagyra fogják becsülni, hogy mások is csatlakozni akarnak majd hozzá (vö. Zak 8,20-23). Izrael ősi törvényei bizonyos oltalomban és kiváltságokban részesítették az idegeneket (gērîm). Most maguk a zsidók váltak idegen lakossá mások között. megszerzi őket rabszolgának és rabszolganőnek: Egy kevésbé toleráns megközelítés; akiket a visszatérő nép magával hoz, nem mások, mint korábbi elhurcolóik, akik most maguk kerülnek szolgaságba.31 (C) Gúnydal Babilon királyáról (14,3-23). Csak a prózában írt bevezető és a konklúzió azonosítja a zsarnokot Babilon királyával; maga a gúnydal a 4b-21. versekben van, és egyes magyarázók megvédik az izajási szerzőséget, mert úgy vélik, hogy ez a rész átalakít egy Izajástól származó, asszír királyra vonatkozó gúnydalt. Valószínűbb, hogy a prózában található azonosítás helyes, és Nebukadnezárra, Jeruzsálem elpusztítójára, vagy Nabonídra, az utolsó babiloni királyra vonatkozik. Vagy a meg nem nevezett király egyszerűen a gonosz világuralkodó típusa. A vers egy remekmű, telve fantáziával és célzatos erővel, és ügyesen használja fel a pogány mítoszok elemeit (ugyanakkor kapcsolatban áll Ez 28,11-19 szakasszal). Négy részből áll: a zsarnok halálával beköszöntő béke (4b-8. v.), az alvilág reagálása érkezésére (9-11. v.), korábbi igényeinek és bukásának leírása (12-15. v.), az élők elmélkedése holtteste fölött (16-20. v.). 3-4a. Azon a napon, amikor az Úr majd nyugalmat ad neked: Szándékosan kapcsolódik az 1. versben leírt visszaállításhoz (vö. a nāhāh hifil formája). gúnydal (māšāl): 27:9. 4b-8. elnyomás (sanyargatás): A madhēbāh

helyett marhēbāh olvasandó, az 1QIsaa és más tanúknak megfelelően. Jahve összetört: A zsarnok halála Isten műve az elnyomott nép megszabadítására. Vessző… bot: vö. 10,24, valamint 10,5.15. Libanon cédrusai: igen keresettek voltak azok számára, akik hatalmas épületeket emeltek (2Sám 5,11; 1Kir 5,16-25; vö. Jer 22,15). 9-11. seol (alvilág): 77:170. Itt megszemélyesítve és erősen mitologizálva szerepel, más ószövetségi helyekhez képest. árnyakat: A seol lakói elégtétellel veszik tudomásul, hogy a halál ugyanabban a sorsban részesítette az elnyomót, mint a többi halandót: gyengeségre és romlandóságra ítélte. A seolba távozottakra vonatkozó repā’îm jelentése nem világos (vö. C. L’Heureux: HTR 67 [1974] 265-274; W. J. Horowitz: JNSL 7 [1979] 37-43). 12-15. hogyan: A héb. ’êk párhuzamban áll a 4b verset megnyitó ’êk-kel, és valószínű az elkülönítést szolgálja. A költő a királyra egy nem-izraeli mítoszt alkalmaz, amely egy istenről szól („fényes csillag, hajnalnak fia”, 12. v.); a jelző egy tulajdonnevet (Hélél ben Sahar) rejt, annak a nevét, aki az istenek hegyére akart feljutni, és Eljónnal egyenlővé tette magát, de elbizakodottsága miatt letaszították az alvilágba. A latin Bibliában a hêlēl-t lucifer-rel fordították („fényhordozó”); ebből kifolyólag néhány patrisztikus szerző ebben a részben a Sátán bukásáról szóló elbeszélést látott, és Lucifer a gonosz neve lett. az egybegyűlés hegyén… északon: A pogány mitológiában szereplő istenek hegye, a Száfon, amelyet a Casius heggyel azonosítottak (a Zsolt 48,3 ezt a kifejezést a Sion hegyre vonatkoztatja; vö. R. Clifford: The Cosmic Mountain in Canaan and the Old Testament, Cambridge 1972, 160-168). ‘Elyôn: „Magasságos”, egy Jahvéra gyakran alkalmazott jelző; a kánaánitáknál „Él”-nek, az itt felhasznált mítosz szerint megsértett istennek a címe. 16-20. akik meglátnak: Most már a földön élők reagálnak. Ismét szerepel a korábbi hatalom és a jelen gyámoltalanság szembeállítása. messze kidobnak: Úgy tartották, hogy ahhoz, hogy az elhunyt békére leljen, megfelelően el kell temetni. A temetéstől való megfosztottság a kegyvesztettség jele volt (Jer 22,18-19; 36,30). mert elpusztítottad saját országodat: Még ha a harcban esett is el (19. v.), a halálban részévé lett kegyvesztettség oka a méltatlan életvitel volt. 21. Az eredeti költemény későbbi kiegészítése. A zsarnok fiainak a megölése biztosíték arra nézve, hogy leszármazottai közül senki sem fog uralkodni; erre ritkán került sor Izraelben (1Kir 15,29; 16,11; 2Kir 10,1-11). 22-23. Egy másik kiegészítés, amely Babilon elpusztításáról szól; sivársága teljes lesz (vö. 13,20-22).

(D) Jahve Asszíriára vonatkozó tervei (14,24-27). Ezt az ítélet-próféciát Jahve ünnepélyes esküje vezeti be arról, amit Asszíriával kapcsolatban tenni akar. Összhangban van azzal, amit Izajás máshol mond „Jahve tervéről” és Asszíria megérdemelt büntetéséről. Mivel a 10,5-15-ben olvasható Asszíria-ellenes vádban nincs kilátásba helyezve semmilyen kifejezett büntetés, többen úgy gondolják, hogy ez a rész annak a folytatása. Az legalábbis valószínű, hogy mindkettő Izajás szolgálatának ugyanabból az időszakából származik. A Jahve földre (26. v.) vonatkozó tervének leírásából kiérezhető ünnepélyes hangvétel miatt nem valószínű, hogy a részt 701-re lehetne datálni, amikor a próféta megváltoztatta volna véleményét arról, hogy Asszíria pusztulást hoz Júdára. 24. ahogy elhatároztam, úgy történik: Izajás máshol hasonlóan fejezi ki az emberi tervezgetés hiábavalóságát

16

(8,10); itt a hangsúly Jahve elhatározásán van, valamint azon, hogy neki hatalma van azt meg is valósítani. 25. országomban: A vers azt jelzi, hogy az asszírok ellenséges szándékkal jöttek be az országba, de ez nem utal föltétlenül 701-re (még kevésbé Babilon 587-es betörésére, amint egyesek vélik); a 10,5-15-ben olvasható Asszíria ellenes vád szintén az ellenség betörésére utal, bár nehéz egy meghatározott történelmi kontextusba behelyezni az eseményeket. hogy lekerüljön róluk igája: A 25b szinte biztosan későbbi kiegészítés, amely a 9,3-ból vagy a 10,27-ből származik. 26-27. Ez az a határozat, amelyet hoztam az egész föld ellen: Sokkal inkább Jahve széleskörű tervére vonatkozik, mintsem hogy a 701-es eseményekre adott válasz lenne. Jahve ellenőrzése az egész földre kiterjed, és mindent magába foglal; az emberi számítás figyelembe kell vegye, ha nem akar szerencsétlen véget érni (5,12-13.19; 7,5-7; 8,9-10; 10,7-15; 29,15-16; 30,1-5; 31,1-13). ez az a kéz, amelyet kinyújtottam minden nemzet ellen: Korábban az Izrael fölé kinyújtott kézről volt szó (5,25; 9,11.16.20). Ezek a versek példázzák az „összefoglaló megállapítást”, amely gyakran fordul elő a bölcsességi irodalomban (Jób 8,13; 18,21; 20,29; 27,13; Zsolt 49,14; Péld 1,19); vö. Iz 17,14b; 28,29. ki tudná elfordítani: Vö. Ám 1,3.6.9.11.13; 2,1.4.6.32 (E) Figyelmeztetés Filiszteának (14,28-32). Annak ellenére, hogy az ítéletpróféciával kapcsolatban az olvasható, hogy „Ácház király halála évében hangzott el”, keltezése problematikus. Egy asszír király halálát említi; mivel szinte biztos, hogy Izajástól származik, aki szóba jöhetne, az III. Tiglatpilezer (727-ben halt meg), V. Szalmanasszár (722-ben halt meg), II. Szárgon (705-ben halt meg), tehát egyik időpont sem felel meg a 715-ös évnek, amelyben – a vitatott Albright–Bright kronológia szerint – Ácház meghalt ( 3). Ezért egyesek egy olyan kronológia mellett érvelnek, amely Ácház halálát kb. 727-re teszi; mások szerint a bevezető felirat a szerkesztőtől származik és pontatlan. Az általános mondanivaló világos: egy asszír király halála felkelti a lázadás gondolatát a leigázott népekben; Júda ajánlatot kap a filiszteus küldöttektől arra, hogy csatlakozzon felkelésükhöz, de vissza kell utasítania őket. 29. a pálca, amely vert: Mivel Asszíria leverte a filiszteusok lázadását 734-ben, 720-ban és 711-ben (valamint 701-ben), az említett „pálca” III. Tiglatpilezer lehet. Mégis V. Szalmanasszárról is szó lehet, aki ugyan nem támadta meg a filiszteusokat, de ők fellázadtak II. Szárgon idejében (vö. 20,1-6). vipera támad: A meghalt király utóda nála is veszélyesebb lesz. repülő kígyó: Ilyen legendás élőlényekről máshol is szó van (30,6; vö. Szám 21, 6.8; MTörv 8,15). 30. A 30a vers nincs a helyén, és a 32. vers után kellene következnie. a te gyökeredet éhínséggel pusztítom el: Szembeállítja a filiszteusok és az asszír uralkodó sorsát; neki erős gyökere (sarja, 29. vers) lesz, míg a filiszteusok gyökere (maradéka) elpusztul. Jahve okozza Filisztea bukását, mert egy felkelés belevinné Júdát egy őrült, vétkes kalandba, amely a hit elutasítását jelentené. 31. észak felől: Ebből az irányból közeledne egy asszír betörés Palesztina területére. nincs szökevény seregeiben: Az asszír katonai hatékonyságról ld. 5,26-29. 32. mit kell majd felelni: Jahve szavának megfelelően, amelyet Izajás 735-ben (7,4-5), 714-ben (20,1-6) és 705-ben (30,1-5) hirdetett, ez a válasz magába foglalja azt a tényt, hogy Júda biztonsága Jahve oltalmától függ. Azáltal, hogy Izajás felhasználja a Sion–hagyományt, lemond azon emberi eszközökről, amelyek a Jahve hatalmába vetett hit hiányát jelentenék. Különösen „népének szegényei” tanúsíthatnak ilyen hitet (a Sion–tradícióról ld. 2,2-4; 7,8; 8,9-10; G. Tucker: in HBMI, 332-335). 33 (F) Moáb ellen (15,1–16,14). Ez a két fejezet, amely már egyetlen redakcionális egységet alkot, eredetileg három különálló részből állt, amelyet kiegészítettek a szerkesztői hozzáadások: a 15,1-9 egy siralom Moáb elpusztítása miatt; a 16,1-5 a menekülők hitéről szól, és a 16,6-11 ismét egy siralom (esetleg a 15. fej. alapján), amelyet a 12.13.14. versek kiegészítenek. Az izajási szerzőség állításához vagy tagadásához nincs elég alap. A költemény egyes részei, más formában, megtalálhatók a Jer 48,29-38-ban. Az itt leírt eseményeket nem lehetett azonosítani semmilyen konkrét történelmi körülménnyel; a kompozíció legtöbb része vitatott. A héber szöveg helyenként megromlott; több megnevezett helységet nem lehet azonosítani. A Moáb–Izrael viszonyról ld. a 25,10b kommentárját. Amikor Jojakim 601-ben fellázadt Babilon ellen, a moabiták (és mások) végig portyáztak Júdában (2Kir 24,2), ami érthetővé teszi néhány ószövetségi szöveg Moáb-ellenes hangvételét. 1-8. Egy siralom, többnyire a qināh versmértékben (3+2). Ár elpusztul, elesik Moáb... Kir elpusztul, elesik Moáb: Ezek városnevek is lehetnek, de míg az első egyszerűen az országot jelölné, addig az utóbbi (qîr-mô’āb) valamennyi moábi város vagy a főváros helyett állna. Díbon ... Nébó… Medéba: A 2-4. versekben szereplő városok mind az Arnon folyótól északra helyezkednek el, és megszemélyesítve szerepelnek, amint siránkoznak, de nem világos, hogy az általános pusztulást siratják, vagy maguk is áldozatául estek. A 2. verset valószínűleg a következőképpen kellene javítani: „felmegy Dibon leánya sírni”, a „jajgat Moáb” párhuzamaként. A leborotválás, a zsákruha és a jajgatás mind a siratás kifejezői. szívem Moáb felé (miatt) kiált: A költő eddig bennfoglaltan jelzett rokonszenve a kifosztott ország iránt itt felszínre kerül. menekültjei (olvasd: bārîōh) Coárig jutnak: A Holt-tenger D-i részén

17

található (vö. Ter 19,19-22). Az 5-8. versekben szereplő, azonosítható helységek délen találhatók, ami esetleg arra utal, hogy ez volt a menekülés iránya, és hogy a támadás észak felől indult. Eglát-Selisijjáig: Kiegészítés, Jer 48,34 hatására. A menekülők minden vagyonukat „átviszik a Fűzfák patakján”; valószínűleg a Holt-tenger déli csücskének közelében levő Wadi el-Hesiről van szó. 9. vérrel telnek meg Dímon vizei: Dímon valószínűleg ugyanaz, mint Díbon; a változtatásra valószínűleg a „vér” (dām) kifejezésre épülő szójáték miatt került sor. még nagyobb csapásokat is mérek: A rokonszenvet kifejező hangnem megváltozása és az e.sz. első szem.-re váltás (Jahve szavai?) arra utal, hogy ez egy későbbi kiegészítés. 16,1-5. A moábita menekültek küldöttséget menesztenek Jeruzsálembe (1. v.), szentélyt kérve (3-4a. v.), és választ kapnak (4b-5. v.); a 2. vers valószínűleg tévesen került ide a 15. fejezetből. 1. küldjetek bárányt (kost) az ország királyának: Ha az olvasat helyes, arról van szó, hogy a moábita vezetők az adófizetést javasolják, akár a korábbi időkben (vö. 2Kir 3,4); mások kijavítják az igét, és azt olvassák, hogy „küldtek” (vö. RSV). Akármelyik esetben a kar kollektívként értelmezhető és „kosok”-kal fordítható. A LXX (és mintájára a NAB) a mássalhangzókat másképpen választja el és így a szó egészen más jelentést kap. A sela‘, „szikla” a sziklás vadont jelöli, ahol a menekülők bujdostak. Ugyanez a szó jelöli Szelát, az edomi várost, de ez Moábtól és Júdától messze, D-re lenne. 3-4a. A moábiták küldöttjének vagy ügyük képviselőjének jeruzsálemi beszéde. 4b-5. akkor majd királyi széket állít fel: Ez a jövőbeli esemény aligha lehet a moábita menekültek szükségére adott válasz. Tekintettel arra, hogy ez a vers a dávidi királyság homályba merülését tételezi fel, a fogság idejéből vagy a fogságot követő időszakból származó kiegészítésnek tekintik. Dávid sátorában: Egy még későbbi, exegetikai kiegészítés, amely az eljövendő eszményi Dávidot egy székfoglaló bíróval azonosítja. Uralmának jellemzői, a hűség, igazság, ítélethozatal és igazságosság nagymértékben megfelelnek az izajási eszményi király tulajdonságainak (9,6; 11,1-5). 6-11. Míg az előző részek Moáb állapotát rokonszenvvel kezelték, úgy tűnik, hogy sorsát a 6. vers büszkesége következményének tartja. Ezért, annak ellenére, hogy a 7-11. versekben újra előjön a siralom témája, lehet, hogy a szakasz egy alig rejtett gúnydal. A rész szinte kizárólag a szőlő és a termés pusztulását siratja. kalács: Néha a – törvényes vagy pogány – kultuszhoz kapcsolódik (2Sám 6,19; Óz 3,1). kiáltás: A héb. hêdād rendesen a szőlőt taposók örömkiáltását jelenti (Jer 25,30;51,14), mint a 10. versben (és a Jer 48,33-ban található párhuzamban); ezzel szemben a 9. versben a Moábot kifosztók ujjongását jelenti (egyesek šōdēd-re, „pusztítóra” javítják). megszűnt: A hišbattî helyett a LXX-nak megfelelően hošbāt olvasandó. 12. Egy későbbi szerkesztő azt állítja, hogy Moáb imája (vö. 15,2) nem nyer meghallgatást. 13-14. Ez a kiegészítés egy olyan időszakot tételez fel, amikor Moáb szerencséje helyreáll; az előző kompozíciókat olyan próféciának tekinti, amely három éven belül beteljesedik. mint a béres évei: Egy nehéz időszak (ld. még 21,16), vö. Jób 7,1. maradék: A szerző lehetségesnek tartja, hogy lesz néhány túlélő (ld. 17,3; vö. 21,17).34 (G) Szíria és Izrael ellen (17,1-11). Izajás a szír–efraimita válság idején prófétált Szíria és Izrael ellen (7,4; 8,1-4), és mindkettőnek súlyos ítéletben volt része. E próféciának legalább a magja Izajástól származik; mivel a csapás még nem következett be, 733 előtti időre tehető. A 7., 8. és talán 9. vers későbbi bővítés; a 10-11. versek más kontextusból származnak. 1-3. Damaszkusz sorsán van a hangsúly. Valójában Damaszkusz nem pusztult el, de az asszírok kifosztották, a királyt kivégezték, és Szíria területéből négy asszír tartományt alakítottak ki. Damaszkusz túlélte, és felvirágzott (vö. Ez 27,18). a nyájak tanyáznak majd bennük: Vö. 5,17. dicsőség: Ld. a 4. vers magyarázatát. 4-6. Talán eredetileg egy önálló kompozíció. dicsőség: A kābôd szó jelentése gazdagság, hatalom, jólét. Megfogyatkozását két kép fejezi ki: a hús elsorvadása és az aratás, amely csak annyit hoz, amennyire egy tallózó számíthat. Refaim völgye: Nem Izraelben található, hanem Jeruzsálemtől délnyugatra, és ezért ismerős volt azoknak, akikhez Izajás szólt. csak néhány szem marad belőle: Nem Izajás maradékról szóló tanítására vonatkozik; csak a túlélők kis számára utal, és nem beszél a jövő reményéről. 7-8. A szír–efraimita válság körülményei között érthető lett volna, hogy Izajás ítéletpróféciát mond; a jelen szövegösszefüggés nem erre utal, tehát ez a későbbi kiegészítés a bálványimádással magyarázza Izrael bukását, de a megtérést is kilátásba helyezi. 9. Noha egyesek a 4-6. versek következtetésének tekintik, inkább a 10-11. versek bevezetőjét képezi; arra figyelmeztet, hogy amint Jahve megfosztotta földjüktől az ország eredeti lakosait, ugyanezt megteheti Izraellel is. A 9a. vers szövegét ki kellene javítani a LXX-nak megfelelően (vö. NAB). 10-11. Ezek a közvetlen megszólítást tartalmazó (e.sz. második szem.-re vonatkozó) versek nem hasonlítanak egyáltalán az előzőekhez. Lehet, hogy Izajástól származnak, de egy másik összefüggésből. Talán inkább Júdának szóltak, mint Izraelnek. Úgy tűnik, hogy azzal a pogány gyakorlattal kapcsolatosak, amelyben növényeket kis cserepekbe ültettek, hogy gyorsan kisarjadjanak, majd azonnal elszáradjanak, a vegetáció istensége, Adonisz halálának jelképeként. A szakasz a gyér aratásról szóló 5-6. versekhez kapcsolódóan kerülhetett ide, valamint hogy a pogány gyakorlatoktól távol tartsa Izraelt.

18

35 (H) Támadás és szabadulás (17,12-14). Ez a szakasz Izajásnak tulajdonítható, de kevés utalás van a történelmi kontextusra; sem a támadók, sem a megtámadottak nincsenek megnevezve. Mégis úgy tűnik, hogy a minta a Sion-zsoltárokból származik ( 9), amelyekben számos hasonló elem szerepel. A népek Sion hegyi gyülekezését láthatjuk, melyek morajlása olyan, mint a vizek zúgása (Zsolt 46,4), de Jahve közbelép, és feddése véget vet ellenszegülésüknek (Zsolt 46,7.10; 48,6; 76,4.6-7 vö. 13. vers és Zsolt 76,7), még a reggel beköszönte előtt (vö. 14. v., és Zsolt 46,6). Izajás a hagyományos formát követi, amely általános módon szól az ellenségről, de ez a szakasz megfelel a többi próféciának, amelyben Izajás arról szól, hogy Jahve véget vet Asszíriának (ld. 10,5-15; 14,24-27). Izajás ellenezte a 705-ös lázadást, tehát nem valószínű, hogy az adott körülmények között arról beszélt volna, hogy Isten feltétlenül megoltalmazza Siont. Egyesek a 18. fejezetben leírt eseményekhez kapcsolják. Egy másik lehetséges kontextus Szíria és Izrael 735-ös támadása lenne, habár ennek a szakasznak az ékesszólása nem nagyon felel meg a módnak, ahogy a 7,4-ben elintézte őket. Mindenesetre itt Izajás nagyon pozitív módon használ fel egy korábbi Sion-tradíciót, hogy a konkrét körülmények között bíztassa Júdát. 14b. Összefoglaló megállapítás; vö. 14,26-27.36 (I) Követség Egyiptomból (18,1-7). A szakasz valószínűleg a 714-es események körüli időre datálható (ld. 20,1-6), amikor Egyiptom megpróbált támogatókat szerezni az asszírok ellen. Miután belülről meggyengült, 716 körül Piankhi etióp király meghódította; ő alapította meg a 25. (etióp) dinasztiát. Izajás itt azt sugallja, hogy a küldöttségnek elutasító választ kell adni. 1. jaj: Egyes fordításokban a hôy csak egyszerű felkiáltás („ah!”), de úgy is értelmezhető, hogy egy ítéletpróféciát vezet be (Wildberger szerint). a szárnycsattogás földjének: A ilal jelentése bizonytalan, és a kifejezés gyors csónakokra utalhat (2. v.), vitorlájuk miatt. Etiópia: A bibliai Kús, Egyiptomtól D-re, a Nílus felső folyásánál. 2. tenger: A Nílus. papiruszcsónakok: A növénykötegek egybeillesztésével készültek (BA 47 [1984] 134-142). menjetek: Térjetek vissza azokhoz, akik küldtek; ld. a 4-6. verseket arról, hogy milyen választ kell vinniük. 3. Későbbi szerkesztőtől származó kiegészítés, amelynek címzettjei „a földkerekség lakói”. 4-6. Bár látszólag ez a válasz, amelyet az egyiptomi követeknek vissza kellene vinniük, az iga valójában Júdának szól. Az üzenet, amely megfelel a 20. fejezet tartalmának és más releváns szakaszoknak, az, hogy Júda nem csatlakozhat Egyiptom Asszíria-ellenes lázadásához. Jahve nem fog közbelépni, de később bekövetkezik az „aratás” (pusztító ítélet). ott maradnak … zsákmányul a hegyek madarainak: Utalás a lemészárlás után maradt holttestekre, inkább mint a szőlő metszésre. Mivel a 4-6. versek tartalmazzák a fenyegetést, amelyre a bevezető „jaj” utalt, az ítélet alá eső nemzet Egyiptom ill. Etiópia, és nem Asszíria. 7. Egy későbbi szerkesztő a 2. vers kifejezéseit használja, hogy előre jelezze Egyiptom megtérését Jahvéhoz (vö. 19,18-20).37 (J) Ítélet Egyiptom fölött (19,1-25). Az egész fejezet Egyiptommal foglalkozik ugyan, de nem egységes kompozíció. Az 1-4.11-14. versek (a 15. v. későbbi hozzáadás) együvé tartoznak és Izajástól származnak, míg az 5-10. versek nem illeszkednek be a jelen kontextusba; a 16-25. versek öt későbbi kiegészítésből álló sorozatot alkotnak. Az 1-4.11-14. versek történelmi háttere valamivel korábbi, mint a 18. fejezeté, azaz az Egyiptom Piankhi általi egyesítését megelőző időszakra vonatkozik, tehát valószínű IV. Oszorkon (730–715), a 23. dinasztia utolsó fáraója uralmával függ össze. Jahvét úgy mutatja be, mint a történelem Urát, aki az egyiptomiakat polgárháborúra ösztönözheti és az általa választott uralkodónak rendelheti alá. Egyiptomot vezetőinek őrült – Asszíria elleni lázadást célzó – tervei miatt éri utol sorsa. Mindez egyezik azzal, amit Izajás mond Egyiptomról. 1. Egyiptom bálványai… az egyiptomiaknak megolvad a szívük: Mindkettőnek elvész a bátorsága Jahve hatalma előtt. 2. testvér a testvér ellen: A Piankhi hatalomátvételét megelőző időszakot számos benső harc jellemezte, amely nemcsak a hercegeket, de a dinasztiákat is szembeállította; a 23. dinasztia akkor került hatalomra, amikor a 22. dinasztia még uralmon volt, és a 24. dinasztia uralma hamarabb kezdődött, mint ahogy a 23. dinasztia véget ért. 3. tervét felforgatom: Összhangban van azzal az izajási gondolattal, hogy egyedül Jahve tanácsa (‘ēāh) helytálló (7,7; 8,9-10; 14,24-27). bálványaikat és varázslóikat kérdezik meg: Az itt felsorolt jóslási formák tilosak voltak Izraelben (Lev 19,31; 20,6.27; MTörv 18,11; vö. Iz 8,19), és Izajás nyilván haszontalannak tartotta ezeket. 4. kegyetlen úr: Az utalás inkább II. Szárgonra (721–705), Asszíria királyára vonatkozik, mint Piankhira vagy más fáraóra, habár Asszíria csak Asszarhaddon (680–670) idején győzte le Egyiptomot. 5-10. Ezek a versek nincsenek a helyükön. Míg az 1-4. versek az ország politikai problémáival foglalkoznak, a 11-15. versek pedig az esztelen politika miatt vádolják az uralkodókat, e köztes szakasz részletesen leírja a Nílus kiszáradását és annak következményeit (a „tenger” [5. v.] a Nílusra vonatkozik, akárcsak a 18,2-ben). Egyiptom három évszakos ciklusa a Nílus évenkénti áradásával volt kapcsolatban, amelytől Egyiptom mezőgazdasága és gazdasága függött. Részletes leírás olvasható a nád és a sás (6. v.), a vetések (7. v.) elpusztulásáról és a vízi élet megsemmisülésével kapcsolatos foglalatosságok megszűnéséről (halászat, 8. v.; szövéshez használt anyag, 9-10. v.). 11-14. Amit itt

19

mond Izajás azokról, akiknek Egyiptomban helyes tanácsot kellene adniuk, összhangban van azzal, amit a júdaiaknak mondott (5,13.18-21; 29,14). Valószínű, hogy esztelenségük, akárcsak Júda bölcsei esetében, abban nyilvánul meg, hogy Asszíria-ellenes politikát javasolnak, annak ellenére, hogy Jahvénak terve van vele (10,5-6). Ha Egyiptom szembeszáll ezzel a tervvel, épp olyan őrültséget követ el, mint Júda. Sőt Egyiptom rendszerint megpróbálta Júdát is bevonni ilyen Asszíria-ellenes kalandokba (vö. 18. fej.). álljanak elő és mondják meg: Izajás polémiáját a „bölcsekkel” az váltja ki, hogy képtelenek figyelembe venni Jahve tervét; ez alól az egyiptomiak sem képeztek kivételt. Coán (Tánisz)… Memfisz: Mindkettő a delta-vidék városa volt, és szorosan kapcsolódott IV. Oszorkonhoz; a 22. dinasztiát tániszinak hívták, mivel hatalmát erre a vidékre alapozta. 14. Jahve viszi végbe Egyiptom bukását, vezetői esztelenségén keresztül (vö. 29,9-10, valamint 6,9-10); a részegségről, mint másik tényezőről ld. 5,11-13; 28,7-8. 16-17. Az első az öt kiegészítés közül; mindegyik úgy kezdődik, hogy „azon a napon”. Ezt a részt nemzetieskedés jellemzi, és a 12. vers „terv”, „szándék” (‘ēāh) terminológiáját használja. 18. Valószínűleg az egyiptomi zsidókra utal, nem az egyiptomiak megtérésére. öt város: Olyan helységek, ahol olyan jelentős a zsidó lakosság, hogy „Kánaán nyelvén”, azaz héberül beszélnek. a Nap városa: Héliopolisz, de az olvasat vitatott. 19-22. Ennek a cselekedetnek a kimenetelét világosan fogalmazza meg a 22. vers, de az előző sorok értelme bizonytalan. A magyarázók úgy értelmezik, hogy az „oltár” és a „szent oszlop” (19. vers) már áll; ez a szöveg legitimálja azokat (tehát a kultusz deuteronomista központosításának általános elfogadása előtt keletkezett), és bennük Egyiptom jövőbeli megtérésének biztosítékát látja. A kivonulás témája a Jahvéhoz való kiáltásban és a szabadulásban nyilvánul meg (Kiv 8,8; 14,10.15; 17,4), csakhogy itt ez az egyiptomiakra, és nem az izraelitákra vonatkozik. 21. „Ismerni az Urat” annyit jelent, mind hűségesnek lenni és őszintén válaszolni (vö. Jer 22,15b-16; Óz 2,21-22; 6,6). 22. Az egyiptomiak meg fogják tapasztalni Jahve szabadítását az elnyomás alól (20. vers), akárcsak Izrael. 23. Ez az újabb kiegészítés túllépi a 19-22. versekben kifejezett egyetemes szemléletet, mert Egyiptomon is túltekint és az egyetemes béke képét mutatja be. út vezet majd: A baráti kereskedelem jele két megrögzött ellenség, Egyiptom és Asszíria között. Asszíria már rég letűnt a történelem színpadáról, ezért a szerző valamelyik utódjára gondolhatott (pl. a perzsa birodalomra), de szimbolikus ereje miatt ehhez a jóval korábbi névhez folyamodott. az egyiptomiak Asszíriával együtt szolgálnak (‘ābedû) az Úrnak: Az ’t prepozícióként olvasandó. 24-25. Ezek a versek még tovább mennek, mert Egyiptomot és Asszíriát Izraellel egyenlőnek tekintik. népem, kezemnek műve: Ezek a kifejezések máshol Izraelnek vannak fenntartva (vö. 60,21; 64,6).38 (K) Izajás jel és előjel Egyiptom számára (20,1-6). A jelképes cselekedetek dramatizálták a prófétai szót és fokozták hatékonyságát (vö. Jer 19,1-13; 27,2-8; Ez 4,1-8.9-15; 5,1-4; 12,1-7; 37,15-22). Ennek a jelcselekvésnek a háttere a filiszteusok lázadása Asszíria ellen 714-ben. Bár az elbeszélés Asdódról, Egyiptomról és Asszíriáról szól, a jelképes cselekedet Júdának és Hiszkijának szól, akit arra kértek fel, hogy csatlakozzon az összeesküvéshez (vö. 18. fej.). Izajás jelképes cselekedete a következményekre hívja fel a figyelmet, azért hogy lebeszélje a csatlakozásról. Ebben az esetben sikeres volt. 1. A verset 711-ben vagy azután fogalmazták meg, a jelcselekvés után, mivel Asdód meghódítása kilátásba van helyezve. Izajás azért folyamodhatott ehhez, hogy felfrissítse üzenetét egy hasonló kísértés, a 705-ös lázadás alkalmával. 2. köntös meg saru nélkül: Esetleg csak félig felöltözve járt; a hadifogoly állapotát jelenítette meg, hogy a lázadás következményeire figyelmeztessen (vö. 4. vers). 3. jel és előkép: Ugyanazok a szavak, mint a 8,18-ban. Egyiptom és Kús: Azaz Egyiptom az etióp dinasztia fennhatósága alatt (vö. 18. fej.). 4. a foglyul ejtett egyiptomiakat: Az asszírok nem foglalták el Egyiptomot, és csak a filiszteusok szenvedtek miattuk; tehát ez a magyarázat 714 előtt fogalmazódott meg, a felkelés elején, bár az 1. vers később íródott. 5-6. akikben reménykedtünk, s akikhez segítségért szaladtunk: Egyiptom nem nyújtott segítséget, sőt kiszolgáltatta Asdód királyát, aki menedéket kért. Izajás nemcsak arra a meggyőződésre alapozta ellenvetéseit, hogy Egyiptom nem volt megbízható szövetséges, hanem a tanítására is, hogy Jahvénak célja van a történelemmel, és szuverén módon ellenőrzi az eseményeket.39 (L) Babilon bukásáról (21,1-10). Ez a maśśā’ ( 28) Babilon közeli bukására utal (a név nem szerepel csak a 9. versben), és ezért keletkezése kevéssel 539-re tehető. 1. tengeri pusztaság: Bizonytalan, hogy a héb. midbar yām Babilont jelöli-e. Kaldu (Káldea) Mezopotámia déli vidéke, amelyről a káldeusokat (újbabiloniakat) elnevezték, a mat tamti („tengervidék”) nevet is viselte, és lehet, hogy ez magyarázza a kifejezést. 2. látomás adta ezt tudtomra: A próféta nincs megnevezve, habár a 6. vers leírja küldetését. vonulj föl… készülj ostromra: A beszélő valószínűleg Jahve, aki parancsol a Babilon bukását okozó erőknek. Elám… Média: Ha az itt leírt támadás a perzsa Küroszé, akkor ez a legyőzött népek két csoportja, akik hadseregében vonulnak fel (ld. 22,5-8a); mindkettő Babilon szövetségese volt mielőtt Kürosz legyőzte őket. 6-8. A prófétának megparancsolják, hogy őrt

20

állítson (hammeappeh a 6. versben; a 8. versben hārō’eh olvasandó ’aryēh helyett) vagy hogy ő maga őrálló legyen (vö. 11. v.; Ez 33,1-9, Hab 2,1), hogy figyelmeztessen a támadásra. 9. Bekövetkezik a támadás, és a város bukásának híre elterjed. minden bálványát: Azt jelzi, hogy a bálványimádás Babilon egyik bűne volt, de azt is, hogy istenei nem tudták megmenteni. 10. te, akit széttiportak a szérűn, és szinte kicsépeltek: Babilon eleste vigasztaló hír Júda számára, aki sokat szenvedett miatta.40 (M) Dúma, Dedán és Kedár ellen (21,11-17). Ez a három rövid prófécia (11-12.13-15.16-17. versek) azért szerepel együtt, mert arábiai, Júdától DK-re fekvő helységekről szól. Dúma és Kedár a Ter 25,13-14 szerint Izmael leszármazottai (akárcsak a Dedánról szóló próféciában szereplő Tema). Mivel Arábia előbb asszír, majd babiloni fennhatóság alatt volt, a próféciák történeti háttere széles időskálát ölelhet fel, de az aramaizmusok egy későbbi időszakra utalnak. Nabonid (556–539) különösen is érdekelt volt Arábiában, mert Temában lakott kb. 550–540 között, és ez az időszak felel meg a 11-12. és 13-15. verseknek. 11-12. Ezek a versek egy titokzatos párbeszéd formáját öltik. Dúma (egy arábiai oázis): A feliratban szerepel (Edom a NAB-ban és az ÚKB-ban); maga a prófécia csak Szeírt említi, egy edomi hegyet, mely néha metonímiaként helyettesíti azt. Habár a jelentése távolról sem biztos, úgy tűnik, hogy Dúmából (tehát DK-ről, Szeír irányából) kérdés érkezik az „őrállóhoz” (azaz a prófétához) az „éjszakával”, vagyis a megpróbáltatás időszakával kapcsolatban, talán a babiloni uralom idején. A válasz csak átmeneti megkönnyebbülést ígér, de nyitva hagyja a kaput a jövőre vonatkozó reménynek. 13-15. Bár rendszerint „Arábiáról szóló prófécia”-ként említik, a feliratban (amely hiányzik a LXX-ból) nem szerepel az Arábiát szokásosan jelölő kifejezés, és nincs elégséges magyarázata. A hely mégis biztos, mert a két helységnév, Dedán és Tema szerepel a próféciában. A dedáni karavánokat feldúlták, és azt a tanácsot kapják, hogy a biztonság kedvéért a pusztaságban töltsék az éjszakát; a temániakat sürgeti, hogy táplálékkal és itallal segítsék őket. Ismét csak a babiloni uralom idejéről lehet szó. 16-17. Ez a kiegészítés lehet, hogy feltételezi az előzőt, de a szerencsétlenséget egy hamarosan beteljesedő próféciának tekinti. mint a béres esztendeje: Ld. a 16,14 magyarázatát. dicsőség: Kedár közismert volt arról a jómódról, amelyre nyájai és karaván-kereskedelme által tett szert (60,7; Jer 49,28-29; Ez 27,21).41 (N) Prófécia a Látomás völgyéről (22,1-14). Ez az ítélet-prófécia biztosan Izajásnak tulajdonítható; bár nagy a jelentősége, sok nehézség van körülötte. Nem világos, hogy miért helyezték a nemzetek elleni próféciák közé. A szerkesztői felirat az 5. versből származik. A prófécia 701-re datálható, miután Szanherib visszaverte Hiszkija 705-ös lázadását. Szanherib elpusztított 46 júdai megerősített várost, a hozzájuk tartozó falvakkal együtt, és Jeruzsálemet fenyegette. Hiszkija alávetette magát neki, hatalmas sarcot fizetett (2Kir 18,13-16), és országa területének jó részét elvesztette. Izajás ellenezte és katasztrofális következményei miatt elítélte Hiszkija kísérletét az erőre építő politikára, mert ezáltal nem vette figyelembe Jahve tervét, és bizalmát inkább emberi szövetségesekbe vetette, mint Jahvéba (ld. 28,14-22; 29,15-16; 30,1-7.8-14.15-17; 31,1-3). Szanherib visszavonulása azonban nem vezette rá az eszmélődésre vagy a bűnbánatra, hanem inkább féktelen örömöt váltott ki benne, ami arra indította Izajást, hogy elmarasztaló ítéletet mondjon Jeruzsálem fölött. 2a. elbizakodott város: Ugyanazt a kifejezést használja Tíruszra a 23,7-ben (vö. 32,13). 2b-3. A védők még csak nem is tanúsítottak bátorságot, hanem elmenekültek (vö. az asszír beszámolókat, ANET, 288). A 3a. és 3b. verseket fel kellene cserélni, mint a NAB-ban. 4. A próféta pátosza mutatkozik meg a „népem leánya” kifejezésben és abban, hogy elhárítja a megvigasztalódást, nem utolsó sorban azért, mert az erkölcsi kár helyrehozhatatlan. 5-8a. Egyesek kétségbe vonják ezeknek a verseknek az izajási eredetét, különösen mivel Elámot és Arámot nevezi meg támadóként (mindkettő Asszíria ellenfele volt a VIII. sz.-ban). Akár a 21,1-ben, itt is a leigázott népek csoportjairól lehet szó, akiket besoroltak a győztes hadseregbe (Dávid is ezt tette a filiszteusokkal [2Sám 15,18-22]). 6. Kír: Az ÓSz-ben csak a szírekkel kapcsolatban említik (2Kir 16,9; Ám 1,5; 9,7). a látomás völgyében: Nem földrajzi utalás. Valószínűleg a támadók gyülekezési helye volt, kétségtelenül a Jeruzsálemtól Ny-ra levő Hinnom völgye, amely itt egy prófétai kinyilatkoztatás vagy látomás tárgya lett. leveszik Júda leplét (Júda védelme kudarcot vall): Jahve megfosztotta Júdát Jeruzsálem védelmétől, amelyet gyakran legyőzhetetlennek tartottak. 8b-11. Az ostromra való tekintettel tett lázas előkészületek kiemelik, hogy megfeledkeztek Jeruzsálem biztonságának igazi forrásáról: Jahve akaratáról és hatalmáról. Ezt a szakaszt gyakran prózának tekintik, de Wildberger és mások költeményt látnak benne. Egyesek úgy vélik, hogy a babiloniak 588–587-es ostromára való felkészülést tükrözi, de alaptalanul. Erdei Palota (cédrusház): Valószínűleg ez az, ami máshol „Libanon erdejének csarnoka” néven szerepel, amelyet Salamon alapított részben fegyverraktár céljából (1Kir 10,16-17). Dávid városa: Jeruzsálem régebbi része, a Dávid által elfoglalt jebuzita erőd. Alsó-tó: A 7,3-ban és 36,2-ben a „Felső-tó”-ról lehet olvasni, de egyikük helyét sem lehet biztosan megállapítani. a két fal között medencét csináltatok: A Hiszkija által épített második falról, ld. 2Krón 32,5. Az új tárolóban kellett

21

gyűjteni a vizet, amely a Hiszkija által a sziklába vágott híres vízvezetéken keresztül jutott be a városba (2Kir 20,20), és a „régi medencét” volt hivatott helyettesíteni (ez utóbbi valószínűleg a „Siloé vizeitől” táplált „Felső-tó”, a 7,3 szerint; vö. 8,6). de nem néztek fel arra, aki ezt teremtette: A „teremtette” és „alkotta” igék előtt levő (nőnemű) névmást ki kell javítani (a NAB behelyettesíti a „város”-sal); valószínű, hogy általános értelemben arra vonatkozik, ami éppen történik, és ezért Jahvénak a történelemben kibontakozó művével függ össze; ez Izajás egyik kedvelt témája. Júda népe képtelen volt felfogni Jahve szándékát, és annak megfelelően cselekedni, s ez elkerülhetetlenül a pusztulásba sodorta (5,12-14; 30,1-5.8-14; 31,1-3). 42 (O) Sebna és Eljakim (22,15-25). Sebna azonosítása azzal a hivatalos személlyel, aki ellen a 16-19. versek szólnak, a 15b. versre alapoz, amely eredetileg felirat volt (‘al-šebnā’ ’ašer ‘al-habbāyit), és később bekerült a szövegbe, de ennek pontosságát néha megkérdőjelezik. Mindenesetre Izajás idejében volt egy Sebna nevű tisztségviselő (36,3.22; 37,2 // 2Kir 18,18.26.37), és pozícióját a sōfēr, „írnok” szóval jelölik, ami az államtitkárnak felel meg (R. de Vaux: AI, 129-132), egy magasrangú, de a palotamesternél vagy udvarnagynál (‘al-habbāyit), az itt szereplő megnevezésnél kisebb cím. A fentebb idézett szövegek Eljakimot említik udvarnagyként, tehát arról tanúskodnak, hogy Sebnát elmozdították, és Eljakimot emelték erre a rangra (de anélkül, hogy Sebnát száműzték volna). Többen kétségbe vonják a 19-24, Eljakim felmagasztalásáról szóló versek hitelességét. Egyesek egy Izajás kortársától származó beiktatás-próféciát látnak benne, mások sokkal későbbinek tartják, és úgy vélik, hogy egy eszkatologikus messiási személyről szól. De ha feltételezzük, hogy a felirat helyes volt, Sebnát elmozdították tisztségéből, és a 20-24. versek nem Eljakimnak szólnak, hanem valaki másnak, akinek a tekintélyét Eljakimra ruházták (21. v.). A 25. vers későbbi kiegészítés. 15. intéző: A héb. sōkēn nem szerepel máshol az ÓSz-ben, bár a nőnemű forma előfordul az 1Kir 1,2.4-ben; extrabiblikus használata a rokon nyelvekben arra utal, hogy a cím az „udvarnagy” szinonimája. 16-18. Habár a sziklába vágott sír és a kocsik rosszallást kiváltó gőgről tanúskodhatnak, aligha magyarázhatják meg a súlyos ítéletet. Azt gyanítják ezért, hogy Sebna vezető szerepet töltött be Hiszkija Asszíria-ellenes lázadásában, ami érthetővé tenné a száműzetés fenyegetését is. A szövegösszefüggés (a 22,1-14 után következik a szakasz) utalhat arra, hogy köze volt Hiszkija asszír politikájához. 19-20. A beszélő most már Jahve; ez a váltás és az „azon a napon” kifejezés arra utal, hogy itt egy új szakasz kezdődik. 21-22. Az Eljakimról és tisztségéről mondottak a királyi házhoz kapcsolják. „Atyaságáról” ld. 9,5; Ter 45,8; Jób 29,16; és Bír 5,7 (Debóra mint „anya”). Dávid házának kulcsát: A királyi palota fölötti tekintélyt jelképezi, de „vállára helyezése” jelentheti beiktatását is. 23. dicsőséges trón: A kifejezés a királyi trónra utalhat, ami a királyi házhoz való közeli viszonyát jelenti. ráaggatják: A hivatal gyakorlásában a család is részt vesz, sőt utódai is, amennyiben a hivatalt öröklés útján foglalják el. 25. Későbbi kiegészítés, abból az időből, amikor Eljakim családja elvesztette hivatalát.43 (P) Tírusz ellen (23,1-18). Habár a költemény erővel és szépséggel bír, és van némi köze Izajás gondolataihoz, valószínű, hogy később keletkezett. Az eredeti egységet az 1-14. versek alkotják (a „Jajgassatok… jajgassatok” az 1. és 14. versekben inklúziót alkot); az 5. és 13. vers közbe van iktatva, és a 15-18. versek későbbi kiegészítésekből áll. A felirat valószínűleg helyesen látja, hogy a szakasz Tíruszról szól; a 4. és 12. versekben szereplő Szidon és a 11. versben olvasható Kánaán általános értelemben Föníciát jelenti. Habár az 1. és 14. versekben szerepel a jajgatásra való felszólítás, ami siralomra utal, valójában ez egy gúnyos tréfa; a végkicsengése az, hogy Tírusz bukása Jahve műve és ő ezt nem véletlenül cselekedte. Nincs olyan történelmi utalás, amelynek alapján közvetlenül keltezni lehetne, de mivel a költemény azt sugallja, hogy a csapás akkor következett be, amikor Tírusz egy kereskedelemre épülő birodalom középpontja volt, fel lehet tételezni, hogy Asszarhaddon Tírusz elleni 679-es és 674-es büntető expedíciójáról lehet szó, amelyekre azért került sor, mert Tírusz fellázadt Asszíria ellen (ANET, 291-292). A költemény drámai stílusban íródott; a hajók, a városok, a tenger, a lakosság mind megszemélyesítve szerepelnek. 1. jajgassatok: Az érkező hajók számára nincs kikötő, a távolról hozott árúnak nincs vevője. „Tarzis” Albright szerint „finomító”-t jelent (BASOR 83 [1941] 21-22) és egy vagy több kolóniát jelölt, ahol ezt a tevékenységet folytatták; a legvalószínűbb, hogy a Spanyolország partján levő Tartesszoszról van szó. Tarzis hajói: Eredetileg a kiindulópontul és célpontul szolgáló kikötőről kapták nevüket, de később valamennyi nagy óceánjáró hajót így neveztek; a kifejezés ilyen értelemben szerepel a 2,16-ban; vö. 1Kir 10,22; 22,49. Ketím: Más-más időben más-más népet jelölt, rendszerint távoli és nyugati népeket; itt Ciprusról van szó. 3. Síhor vetése: A „Nílus aratása” párhuzama; šiōr annyit jelent, mint „Hórusz mocsara”. 4. szégyenkezz: A következő szavak megmagyarázzák, hogy a gyermektelenségről van szó (vö. Ter 30,1; 1Sám 1,5-7); a felszólítás a tengernek szól ugyan (talán mert azonosítják régi híres városával?), de valójában Föníciára (Szidonra) vonatkozik. 6. hajózzatok át Tarzisba: Azért, mert a

22

pusztító visszatérhet. 7. eredete az ősidőkbe nyúlik: Tírusz gőgös dicsekvésének tárgya volt, hogy ősidők óta létezett. 8-9. Tírusz elítélését kifejezetten Jahve tervének tulajdonítja, és ugyanazokat a kifejezéseket használja, mint korábban Izajás (vö. 14,24-27); de itt nem egy szélesebb távlatról van szó, hanem csak arról, ahogy Jahve reagál Tírusz gőgjére. 10. A héber szöveg megromlott. A LXX és az 1QIsaa alapján történő javítás érthetővé teszi a szöveget: „Műveld meg földedet” (azaz, keress más megélhetési módot), „mert a kikötő nem létezik többé” (a kereskedelemből származó jövedelemnek vége). 11-12. Ismét megerősíti Jahve kezdeményező szerepét (vö. 8-9. versek). Szidon leánya: Egy újabb megszemélyesítés (vö. 1.4.14. v.). 13. A szöveg megromlott, és legalább részben kiegészítésnek tekinthető. Jelenlegi formájában a káldeusokra vonatkozik, és a próféciát alkalmazni akarja Nebukadnezár hosszú, Tírusz elleni ostromára (585–573). Mindenesetre egyesek a „káldeaiak” helyett „ketim”-et olvasnak, és úgy értelmezik, hogy a Ciprusba menekülésnek nem lesz semmi haszna (vö. 12. v.). 15-18. A kiegészítések Tírusz lehetséges jövőbeli helyreállításáról szólnak, és valamelyest enyhítik az eredeti prófécia ellenséges hangvételét. A 16. vers minden kétséget kizárva egy világi gúnydal a korosodó utcanőről; a 15. vers bevezeti, Tírusz helyzetére alkalmazza, és ezáltal enyhíti az 1-14. versekben kifejezett kemény érzéseket. Eredetileg valószínűleg nem tartalmazta az utalást a „hetven esztendőre” vagy „egy másik király uralkodása idejére” (ez utóbbinak nincs kielégítő magyarázata). A 17-18. versek az előzőkre épülnek, és pozitívabbak, mert Tíruszt ismét a „hetven év elmúlta” után látják, a világ minden országa között (a hetven év kerek szám, amely a büntetés idejét jelenti, mint a Jer 29,10-ben). Még arról is szól, hogy jövedelmét az Úrnak szentelik. A nemzetek gazdagságának Jeruzsálembe áradása (amely gyakran a Jahvéhoz való megtérést is jelenti), gyakori a fogság korabeli és fogság utáni szövegekben, és megfelelő hangon zárja a nemzetekkel kapcsolatos próféciák gyűjteményét.44 (VI) Izajás apokalipszise (24,1–27,13). A nemzetek elleni próféciák után (13–23. fej.) a 24–27. fejezetek bejelentik a világ végét. Ez a távlat, valamint az olyan témák, mint a kozmikus erők megbüntetése, a halál megszűnése és a holtak feltámadása, elárulják a 24–27. fejezetek késői keletkezését, és az apokaliptikus irodalomhoz kapcsolják annak ellenére, hogy a műfaj jellemző sajátosságai hiányzanak; ld. P. D. Hanson: „Apocalyptic Literature”, HBMI, 465-488.

(A) A föld teljes elpusztulása (24,1-20). Az 1-3. versek bejelentik a föld pusztulását; a föld mintha meg lenne átkozva (4-13. versek); a túlélők Jahve nevének dicséretére kapnak felszólítást (14-16a versek); a pusztulásról szóló üzenetük megerősítve megismétlődik (16b-20). 4. gyászba borul a föld: Jahve szavát hallva a föld sírni kezd, mintha a halálos ítéletét hallaná. Egy másik példa erre az, ahogy Ácháb zsákruhát ölt, amikor Illés ítéletét hallja Nábót meggyilkolása miatt (1Kir 21,27). A föld „gyásza” súlyos szárazságban nyilvánul meg; vö. Ám 1,2, és a metaforáról D. R. Hillers: Pespective 1-2 (1971) 121-133. A 4-13. versek nem a föld vízözön és földrengés általi elpusztulását írják le, hanem a föld és lakói reagálását a pusztulás hírére. 5. örök szövetség: Valószínűleg a Noéval kötött szövetség (Ter 9,16), mivel nyilvánvaló a vízözön képeinek használata a 18b-20-ban. De azzal a szövetséggel Isten megígérte, hogy soha többé nem pusztítja el víz által a földet (Ter 9,11.14-16). Azzal, hogy egy újabb vízözönt hirdet meg, a szöveg újraértelmezi Noé szövetségét, amennyiben az ember hűségének feltételéhez köti. Az 5. vers csak általános módon szól a bűnről, de a 26,21 a vér bűnéről beszél, és megújítja a Ter 9,6-ban kifejezett szigorú tilalmat az ember vérének kiontásával kapcsolatban. 6. átok: Az ítélet átokként hat a föld termékenységére, és a föld lakói nagy számban elpusztulnak.45 7. gyászol majd a must: Az ítéletet a szőlő (7-9. v.) és a város is (10-12. v.) megszenvedi. Mindkettőt elszomorítja a bor hiánya, hiszen amióta Noé elültette a szőlőt és megitta borát (Ter 9,20-21), az az ember életének része volt. 10. kihalt város (a káosz városa): Az ókori városok egész sora viselhetné ezt a jelzőt, de a jelen összefüggésben, a vízözönre való utalásokkal a leginkább Babilonra vonatkoztatható. A Bábelről, a be nem fejezett városról szóló elbeszélés, amely örök emléket állít a zűrzavarnak, a következő szavakkal zárja le a vízözön korát: „Az Úr szétszórta őket onnét az egész földön”; vö. Iz 24,1. 14. ők pedig felemelik hangjukat: Az átok túlélői arra kapnak meghívást azok részéről, akik biztonságban vannak a Sion hegyén, Jahve oltalma alatt, hogy dicsérjék Jahve nevét; ld. 24,23. 16. az Igaznak: Ez a név Jahvét, az igazság védelmezőjét illeti, aki a harcban győztesnek bizonyult, és megvédte Izraelt. 17-18. az ég zsilipjei: Mint a vízözön esetében, vö. Ter 7,11.46 (B) Jahve diadaláról szóló prófécia és ének (24,21–27,1). A prófétálás és az imádság váltakoznak. A kompozíció kerete a kozmikus erőkön való isteni bosszú bejelentése: a 24,21-22-ben a mennyei sereg fölött hangzik el, majd a tengeri szörnyekről a 27,1-ben. Figyelemre méltó, hogy a 24,21-ben és a 27,1-ben megismétlődik, hogy „azon a napon majd meglátogatja az Úr…”. Az égi sereg legyőzése után Jahve királyként uralkodik a Sion hegyén (24,22-23). A Jeruzsálemnek biztonságot nyújtó isteni király látványa uralja mindazt, ami következik. A Jahvénak, a szegények

23

biztos menedékének mondott himnusz (25,1-5) elválasztja az intronizációt annak következményétől: a Sion-hegyi isteni lakomától, amelyre minden nép hivatalos, hogy megünnepelje a halál fölötti győzelmet (25,6-10a). A két részből álló, sokkal hosszabb ének (26,1-21) magasztalja Jahvét, amiért megoltalmazta a várost (1-6. v.), majd dicséri Jahve parancsainak erejét, és az ellenséges népekkel szemben az isteni közbelépésért könyörög (7-19. v.). Jahve válasza zárja le a szakaszt (20-21. v.) .

(a) JAHVE KIRÁLYSÁGA (24,21-23). 21. az ég seregét: A nap, hold és csillagok; vö. MTörv 4,29. 22. Jahve ellenségeinek bebörtönzése és későbbi megbüntetése az apokaliptika visszatérő motívuma; vö. Jel 20,1-3. 23. elpirul a hold, a nap megszégyenül: Az isteni király dicsősége miatt. A teremtés visszafele pereg: miután a föld eltűnt a vizek alatt, a mennyei sereg is fogságba kerül, és a nap és hold fénye elhalványul. Csak az isteni király ragyog, akárcsak a teremtés első pillanatában. a Sion hegyén, Jeruzsálemben: Jahve hegyének látomása, amely a földet elnyelő vizek képét követi, az ősi, talán Izrael előtti Jeruzsálem hagyományát idézi fel, amely szerint Sion istene megfékezi a várost fenyegető vizeket; ld. 17,12-14. A vízözön idején a vizek a legmagasabb hegyet is beborították (Ter 7,19-20); és Iz 30,25 szerint ez ismét megtörténik, „a nagy öldöklés napján”. De Sion ellenáll az özönvíznek (28,16). Minden más jövőbeli hegynél magasabban áll (2,2), és a vizek oltalmazóan veszik körül (32,21). vénei: Mivel a 25,6-8 egy lakomáról szól, amelyet a hegyen tartanak, az utalás felidézi a Kiv 24,9-11 liturgikus lakomáját, amelyen Izrael vénei a Sínai-hegyen Jahve színe előtt megünneplik a szövetséget. Ld. P. Welton: TZ 38 (1982) 129-146.47 (b) HIMNUSZ JAHVÉNAK, A BIZTOS MENEDÉKNEK (25,1-5). 1. csodálatos dolgokat… rég eltervezett… dolgokat: Vö. 9,5: „csodálatos tanácsadó”. 2. A „romba dőlt város” (24,10-11) állapotát Jahvének tulajdonítja. 3. vad népek: Utalás lehet Kánaán elfoglalására; vö. Szám 13,28.

(c) LAKOMA A SION HEGYÉN (25,6-10a). A lakoma a trónfoglalás jelenetét (24,21-23) folytatja; az isteni királyt ünnepli. 7. a leplet: Talán a holtak birodalmát takaró föld felszínét; vö. 26,21. 8. megsemmisíti (elnyeli) a halált: Megvilágítja a „lepel” és „fátyol” metaforát. 9-10a. A 24,23-ban kezdődő jelenetet Jahve intronizációjáról és a lakomáról egy rövid himnusz zárja, mely Jahve hatalmát dicsőíti.

(d) MOÁB ELLEN (25,10b-12). Moáb Izrael egyetlen ellensége, amely név szerint szerepel a 24–27. fejezetekben, de ez valószínű nem azonos a névtelen ellenséggel, amely ezekben a fejezetekben szerepel; a 10b-12. versek későbbi kiegészítés. Moáb, Izrael Holt-tengeren túli szomszédja, Lót fia volt saját lányától (Ter 19,37). Régi ellenfélnek számított, aki azért volt emlékezetes, mert Bálámot arra szólította fel, hogy megátkozza Izraelt (Szám 22-24), és elnyomta Izraelt (Bír 3,12-30). Dávid meghódította, majd Ácháb halála után visszanyerte függetlenségét. A Moáb elleni próféciák Ám 2,1-3-ban és Iz 15-16-ban is szerepelnek. Ld. még Jer 48,26-27 és Ez 25,8-11.48 (e) IMA SZABADULÁSÉRT (26,1–27,1). Az 1b-6. versek Jahve városát magasztalják és sürgetik az „örök Sziklába” vetett bizalmat. A szakasz a 25,1-5-ben olvasható himnusz párja, és a 24,14-16a-hoz is kapcsolódik. A 7-19. szakasz egy ima, amelyben a szerző az isteni segítséget kéri az ellenséggel szemben; az egyszerű siralom néhány jegyét hordozza. Az 1b-6. és 7-19. versek azonos stílusban íródtak, és a szöveg jelenlegi formájában a kompozíció két részét alkotják. A 20-21. versek hozzák a nép imájára adott isteni választ. 1. erős városunk a Szabadulás: A „Szabadulás” isteni fenségcím, pontosabban „Szabadító”, amint az utána következő „biztosít” („szolgál”) szó mutatja. A szokványos fordítás – „erős városunk van” – tévesen osztja fel a verset, és figyelmen kívül hagyja a jelen fejezet egy jellegzetes fordulatát: ugyanaz az a szó, amely lezár egy mondatrészt, vagy egy hasonló hangzású szó kezdi az új mondatrészt (anadiplosis); ld. W. H. Irvin: CBQ 41 (1979) 244-245. 9b. ha ítéleted utoléri: ke’aššēr olvasandó (piél inf. ke-vel). A 9b-10a. versek egy hosszú khiazmust tartalmaznak: a 9b minden szavának vagy kifejezésének megvan a párhuzama, fordított sorrendben, a 10a-ban, kivéve a yuan, „kegyelmet kap” igét, amely a khiazmus tengelye. A „megbocsát” központi helye arra a bánásmódra összpontosítja a figyelmet, amelyben a gonoszok részesülnek: ők nem nyerhetnek bocsánatot. 12. te békességet adsz nekünk: A béke két dolgot feltételez: az ellenséges népek megsemmisítését (14. v.) és a nép gyarapodását (15. v.). 13. csak a te nevedet dicsérjük/ hívjuk segítségül: Az első parancsolathoz való hűségükre hivatkoznak. 17-18. A látszólagos szülés metaforája a nép gyámoltalanságát szemlélteti. nem születtek új lakói a földnek: (valójában „nem estek a föld lakói”); az „ejteni” jelentése „születni” vagy „harcban elesni”. Ahhoz, hogy gyarapodjanak, le kell győzniük ellenségeiket, és új lakókat kell világra hozniuk; mindkettő meghaladja erejüket.49 19. életre kelnek majd halottaid: Vajon a feltámadásról van szó, vagy ez csak egy metafora; az egyénekre vonatkozik vagy a népre, amelynek az elnyomását a „halál” szó jelölte? Sokan úgy tekintik a 26,19-et, mint az egyéni feltámadásba vetett alakuló hit bizonyítékát. Sem a kifejezésmód, sem a

24

közvetlen kontextus nem dönti el a kérdést. Az Óz 6,2 hasonló kifejezésekkel írja le a nemzeti újjászületést, amiért az Iz 26,15 is fohászkodik. De a 24–27. fejezetek nagyobb összefüggésében, amely meghirdeti a halál megsemmisülését, úgy tűnik, hogy a nemzeti újjászületés magába foglalja az egyéni feltámadást is. világosság harmata: Isteni tulajdonságokkal rendelkező harmat, amely megöntözi a kiszáradt földet, és megtermékenyíti azt, hogy életet adhasson a holtaknak; ld. J. Day: ZAW 90 (1978) 265-269. 20-21. Jahve válaszol, és biztosítja a népet, hogy küszöbön van a föld lakóinak megbüntetése gonoszságuk miatt (21. v.). A harag „rövid ideje” alatt Jahve népének várnia kell, és kamrájában, magára zárt ajtók mögött kell rejtezkednie (20. v.); vö. Jel 6,9-11. A „kamra” kétségtelenül szó szerinti vagy átvitt értelmű koporsójukat jelenti; vö. dry mwt, „a halál kamrája”, a Péld 7,27-ben, és dr bt ‘lm qbr, „az örökkévalóság házának kamrája, a sír”, in CIS I 124, 1; és N. Tromp: Primitive Conceptions of Death and the Netherworld in the Old Testament, BibOr 21; Róma 1969, 156-157. Sírjaik rejtekhelyül szolgálnak. 27,1. azon a napon az Úr meglátogatja (megbünteti): A kifejezésmód szinte azonos a 24,21-ben olvashatóval. A hosszú kompozíciót keretbe foglalják ezek a büntetést kilátásba helyező szavak – a 24,21-ben a mennyei seregeknek, itt a mélység szörnyeinek megbüntetéséről van szó. Leviatán: Egy ugariti szöveg hasonlóan írja le a mitikus tengeri szörnyet (UT 67, I, 1), amikor meghirdeti fölötte Baál győzelmét.50 (C) A szőlőskert és az újból felkeresett város (27,2-13). Ez a szakasz a 24,1–27,1 függeléke, és Jákob–Izrael jövőjét egy szűkebb láthatáron belül szemléli.

(a) A SZŐLŐSKERTRŐL SZÓLÓ MÁSODIK ÉNEK (27,2-6). A nevét az 5,1-7-hez viszonyítva kapta. Az ének egy felhívással kezdődik a szőlő kiválóságának dicséretére. Az isteni őr vigyáz rá (2-3. versek). 6. Az ének magyarázata (vö. 5,7) említi első alkalommal Jákob-Izraelt a 24-27. fejezetben.

(b) JÁKOB JÖVŐJE (27,7-13). Jákob említése után (a 6. v.-ben) három rövid szakasz (7-9.10-11.12-13. versek) szembeállítja Jákob sorsát ellenségei sorsával. 10. az erős város: Talán Jeruzsálem? Valószínűbb, hogy a 24,10-12; 25,2.12; 26,5-6.12-13-ban említett romos városról van szó. Az izraeliták „összegyűjtése” az idegen népek közötti szétszóratásból a késői szövegekben gyakran szereplő téma, pl. MTörv 30,3-5; Iz 56,8; 66,20; Jer 29,14.51 (VII) Hiszkija uralkodása idejéből származó, az eljövendő üdvösség ígérete által újraértelmezett próféciák (28,1–33,24). Ebben a gyűjteményben megtalálható több olyan izajási prófécia, amely Hiszkija uralkodásának utolsó időszakából (705–701) származik. Jellemző módon a próféta a halott-siratók egyik formáját, az úgynevezett „jaj-orákulumot” használja, amelyet a hôy, „jaj annak” vezet be, hogy kifejezze Isten rosszallását az Egyiptommal kötendő, Asszíria-ellenes szövetséggel szemben ( 15). Kiegészítésként a gyűjtemény Izajás utáni üdvösség-próféciákat is tartalmaz. A szakasz egy hosszú imával zárul (33. fej., vö. Iz 12).

(A) Szamaria ellen (28,1-6). Az egész gyűjteményt bevezető „jaj” (1-4. versek) feltételezi, hogy a 721-ben elpusztított Szamaria még mindig Izrael fővárosa. A tény, hogy egy Júda és Jeruzsálem elleni próféciákat tartalmazó gyűjteményt egy Szamaria elleni orákulum vezet be, azt jelenti, hogy a szakasz összehasonlítja a két város és ország sorsát. Az 5-6. versek a régi próféciát a remény hangján zárja. 1. büszke koronájának: Omri király 879 körül Szamariát egy széles völgy elejére építette és fővárosává tette; vö. 1Kir 16,24; Ám 3,15. hervadó virágfüzér: A virágfüzér és a 4. versben szereplő új füge a város rövid ideig tartó dicsőségét jelképezi. az efraimi részegek: Izajás számára a részegség nemcsak egy társadalmi rossz; annak a vak esztelenségnek a központi szimbóluma, amely a 6,9-12 értelmében ítéletet von a népre. 2. Qeeb („pusztítás”): Rešef, „Dögvész” (MTörv 32,24), vagy Deber, „Pestis” (Zsolt 91,6), a Halál egyik eszköze; ld. A. Caquot: Sem 6 (1956) 53-68. Qeeb itt felsőfok helyett áll; pl. „a vihar ördöge”. 52 (B) A jeruzsálemi uralkodó osztály ellen (28,7-22). A papok és próféták (7-13. v.) és a Jeruzsálemben uralkodó „gúnyolódók” (14-22. v.) ítéletet vonnak magukra gőgös magabiztosságuk miatt, amely esztelenségbe viszi őket, és előidézi bukásukat. 7. még ezek is: A kezdődő próféciát a 5-6. versekhez kapcsolja. Jeruzsálem uralkodó osztálya nem hasonlít a jövőbeli Izraelnek a 6. versben megígért ihletett vezetőjéhez. A 7-8. versekben leírt részegeskedés, amelyben papok és próféták az Úr szava fölött tréfálkoznak, a nép vezetőire jellemző esztelenség jelképe; vö. 5,11-12. 9. tudás: Egy jellemző prófétai üzenet, „kijelentés” („a mi kijelentésünk”, 53,1). 10. ilyeneket mondogatva: szav laszav: Izajás szavait kigúnyolva értelmetlen szótagokat mormolnak, hogy így utánozzák a gyermek első leckéit vagy az újonc kísérletét a prófétai beszédre. Izajás vészjóslóan megismétli ezeket a szótagokat: Jahve számukra érthetetlen nyelven fog szólni, hogy „fülüket képtelenné tegye a hallásra” (6,10). 12. hagyjátok az elfáradtat megnyugodni: Az utasítás egy khiazmus tengelyét képezi; előtte olvasható, hogy „ez a nyugalom”, illetve utána „ez a megnyugvás”. Jahve nyugodt helyet adott népének vándorlása után. A papok és próféták feladata az lett volna, hogy folytassák Jahve művét és

25

megőrizzék a nyugalom helyét. Ennek ellenére nem hisznek az igének, hogy „ha megtértek és nyugton maradtok, megszabadultok” (30,15), és az Egyiptommal való szövetséget sürgetik. Ezzel valaki mást keresnek Jahve helyett, aki nyugalmuk helyének biztonságot adjon. 14. gúnyolódók, akik népemen uralkodtok: A próféta szélesíti a kört, és nemcsak a papokról és prófétákról szól, hanem az egész uralkodó osztályról. 15. szövetséget kötöttünk a halállal: A Halál az alvilág, a holtak birodalmának királya volt. De esztelenség volt Jahve elől oda elrejtőzni; ld. Iz 2,6-22; 29,15; Ám 9,2; Zsolt 139,7-8; Jób 14,13; 49. A próféta kigúnyolja az Egyiptommal kötendő szövetséget. 16. A Sion fennmaradásához szükséges szilárdságot Jahve szegletköve adja, nem a „Hazugság”-nak és „Hamisság”-nak is nevezett Halállal való szövetség. A Róm 9,33 és 1Pét 2,6 szerint a szegletkő Krisztus. Eredetileg valószínűleg magáról Sionról volt szó; nem egy szegletkő „a Sionon”, hanem „Sion, a szegletkő”. Arról a kapcsolatról, amely a hit vagy szilárdság, valamint a megpróbáltatás idején tanúsított kitartás között van, ld. Sír 2,1-6. 17-18. A 15. versben olvasható gúnyolódók beszéde pontról pontra nyer itt cáfolatot, és a Halállal kötött szövetség felbomlik. 19. rémületet fog majd kelteni, ha lesz, aki megérti jelentését: A 9. versben foglalt gúnyolódásra válaszol („ki érti meg a kijelentést?”). 21. A 2Sám 5,17-25 leírja Dávid két győzelmét; az elbeszélés Jahvét „vízáradathoz” és Isten lépteit „felvonulás hangjához” hasonlítja. 22. bilincseitek: Kötelékeik szövetségként a Halálhoz fűzik, és bilincseik a Halál börtönéhez láncolják; vö. Zsolt 116,3. 23-29. Jahve, akár egy földműves, aki jól érti a vetés és aratás dolgát, bölcsen tervez, és hatékonyan cselekszik; vö. 5,19; 31,2.53 (C) Ariel (29,1-8). Egy „jaj” meghirdeti, hogy a következő évben Jeruzsálem ostrom alá kerül (1-4. v.). Az 5-8. versek az ostromból való megszabadulást helyezik kilátásba. 1. Ariel: Az 1QIsaa-ban ’rw’l (’urû’él?) olvasható; vö. az amarnai urusalim Jeruzsálem helyett. „Ariel” jelentése „tűzhely-oltár” (vö. Ez 43,15 és a Mésa-féle feliratot, KAI 181,12, ’r’l dwdh) vagy „alvilág” (vö. akkád arallu), ami a leginkább elfogadott magyarázat. De a népies etimológia, az „Isten oroszlánja” is találó, mert a 31,4-ben megjelenik a pásztoroktól körülvett oroszlán a Sion hegyén, és mert az ostrom leírásához gyakran használták a vadászati terminológiát; vö. G. Gerleman: Contributions to the Old Testament Terminology of the Chase, Lund 1946, 89. az esztendőhöz esztendő járul: Jelentése „folytasd évről évre” vagy még inkább: „a következő évben”. A 32,10-ben egy hasonló vers van, amely – úgy tűnik – a következő termésre vonatkozik. 4. a porból: Az alvilágból; a 28,15-ben szereplő „alvilágba való alászállás” témájának változata. A panaszzsoltárokban gyakran előforduló formula, mely a legszörnyűbb szükséghelyzetet fejezi ki. 5-8. A fenyegetéssel kezdődő szakasz a szabadulás bizonyosságával zárul. Amint a vihar porfelhőket kavar és hint szét a város fölött, úgy szórja szét Jahve az ostromlókat. Ezek a versek, amelyek eredetileg nem tartoztak a próféciához, megerősítik a Sion sérthetetlenségébe vetett hitet; ezt a meggyőződést a következő században Jeremiás próbálja megrendíteni.

(D) Két beszéd a nép „tudatlansága” ellen (29,9-16). A két szakasz (9-14. és 15-16. versek) Izajás igehirdetésének egyik gyakran előforduló témájával foglalkozik: a nép képtelen megérteni Isten szavát és cselekvését. A 9-14. versek a nép értetlenségét egy Isten által kiváltott álomszerű állapotnak tulajdonítják. Látásuk zavart, mintha ittas mámorban lennének, és látomásukban egy lepecsételt tekercs jelenik meg, amelyet senki, sem az írástudók, sem az iskolázatlanok nem tudnak elolvasni. A szakaszt egy ítélet-prófécia zárja (13-14. v.), váddal és ítélethirdetéssel a nép számára. Bűnük az, hogy szívüket nem akarják Jahvénak adni; büntetésük a bölcsesség elvesztése. Tehát az Isten által előidézett „tudatlanság” előzménye a nép tudatos értetlensége, Jahve nem-ismerése. A második szakasz (15-16. v.) egy „jaj” azok fölött, akik annyira ostobák, hogy azt képzelik, elrejthetik gondolataikat a Teremtő előtt. 11. A „lepecsételt tanítás” (tôrāh) a 18,6 kiemelkedő motívuma. 13. szíve: Gondolatok és érzelmeik, ragaszkodásuk székhelye; tehát eleve oktalanok. istenfélelmük: Istentiszteletük, valamint Izrael Istenéhez való hűségük, amelyet az istentisztelet kifejez. 14. bölcseik bölcsessége: Büntetésük, hogy oktalan vezetőik lesznek, a jelen összefüggésben olyan tanácsadók, akik arra sürgetik a királyt, hogy Egyiptommal szövetkezzen; vö. 31,2. A szakaszt idézi Mt 15,8-9; Mk 7,6-7; 1Kor 1,19. 15. eltitkolják terveiket, akik a sötétben viszik végbe tetteiket: A mélységben, azaz a seolban. Titkos tárgyalások folynak a Halállal, vagyis az Egyiptommal kötött szövetség megpecsételésére.54 (E) Üdvösség, a jelen helyzet jórafordulása (29,17-21). A 17-21. versek, akárcsak az 5-8. versek, csak nagyobb méretekben, az üdvösség idejéről szólnak, amely az előző szakaszokban leírt büntetés letelése után következik be. A süketek, a vakok, a szükségben levők helyzete jóra fordul, a romlottak, a gúnyolódók, a gonoszak eltűnnek. A süketség és a vakság Izajásnál gyakran annak az értetlenségnek a jelképe, amelyről az előző szakaszok szólnak. A prófécia hangvétele Izajás utáni keltezést javasol.

26

(F) Jákob jövője (29,22-24). Ez az üdvösség-prófécia a 17-21. versek későbbi kiegészítése, de izajási gondolatokat visszhangoz; pl. 2,5-6; 8,12-13. 22. Jákob házának Istene: ’el helyett ’ēl olvasandó. Ábrahám megváltója: Egyedülálló utalás az ÓSz-ben Ábrahám megváltására. 23. szentnek hirdeti a nevemet: vö. Ez 36,23. Ennek a következménye, hogy Jákob visszanyeri Jahve ismeretét.

(G) Jaj a lázadó fiaknak (30,1-5). Ez, valamint a következő prófécia ítéletet mond a tárgyalásokra, amelyeket Hiszkija folytatott, hogy megnyerje Egyiptom támogatását az Asszíria ellenes felkeléshez, miután II. Szárgon 705-ben meghalt, és fia, Szanherib lépett a trónra. 1. „Lázadó fiúnak” lenni halálbüntetést érdemlő vétség volt, a MTörv 21,18-21 értelmében. 4. fejedelmei már Zoánig jutottak, követei meg Háneszig: Nem világos, hogy kinek a fejedelmei és követei. Mivel Júda „lemegy Egyiptomba”, valószínű, hogy róla van szó. De a 19,11.13-ban „Zoán fejedelmei” „a fáraó bölcs tanácsadói”. Zoán Alsó-Egyiptom legészakibb részén feküdt, Hánesz (Heracleopolis magna) pedig éppen a déli határán túl, Felső-Egyiptomban volt. Ahhoz, hogy valaki az egyik városból a másikba menjen, keresztül kellett haladnia Alsó-Egyiptomon, amelyet az akkoriban uralkodó fáraó, az etióp Sabako, csak kevéssel azelőtt (712-ben) foglalt el. A záradék azt jelentheti: Noha Sabako uralkodik most Egyiptomban is. 5. mindnyájan szégyenbe jutnak: A „szégyenbe jutnak” („gyűlöletessé válnak”) kifejezés a nemzetközi kapcsolatokra vonatkozik. Az ammoniták „szégyenbe jutottak” Dávid előtt (2Sám10,6), és ő hadat üzent nekik. Ha itt Sabako tisztségviselőiről van szó, ők azért jutottak szégyenbe, mert Egyiptom megbízhatatlan szövetségesnek bizonyult.55 (H) A Délvidék állatainak terhe (30,6-7). Egyiptomot ismét vád éri megbízhatatlansága miatt. 6. jövendölés: A szó a prófécia szinonimája, de az eredeti kifejezés terhet is jelent, amit hordozni kell. Az állatok az adó terhét és a próféta szavát hordozzák a nagy déli fenevadnak, Egyiptomnak. 7. Ráháb: Mitikus tengeri szörny (Jób 9,13; 26,12; Iz 51,9; Zsolt 89,11), és néha Egyiptom szimbóluma (Zsolt 87,4). A szimbolikus név többi elemének jelentése nem világos, de úgy tűnik, hogy a szerző úgy írja le a tengeri szörnyet, mint egy rekedt semmittevőt; vö. Egyiptom neve Jer 46,17-ben.

(I) Tanúság az Izrael Szentjének elvetésével járó veszélyekről (30,8-17). A próféta parancsot kap arra, hogy készítsen maradandó feljegyzést, amely a nép lázadásáról tanúskodik. A beszéd három részét az „Izrael Szentje” cím kapcsolja össze. A nép ezt az utasítást adja a prófétáknak: „hagyjatok nekünk békét Izrael Szentjével” (10-11. v.). Isten egy ítélet-próféciával válaszol szembeszegülésükre. Amiatt vádolja őket, hogy visszautasították az isteni szót (12-14. v.), amely azt parancsolta, hogy maradjanak nyugton (15-17. v.). 10. a látnokoknak azt mondják: „Ne lássatok!”: vö. 6,9-10. Maga a nép parancsolja a prófétáknak, hogy csapja be. A részletekről ld. Irwin: Isaiah, 28-33, 81-82. 12a. megvetettétek szavamat: „Jahve tanításáról” vonatkozik, amely a 9. vers szerepelt; ld. Jensen: Use of tôrâ, 112-121. A 15. vers megmagyarázza, miben áll ez a tanítás. 12b. az elnyomásban és a hazugságban bíztok: Szó szerint „zsarnokság és romlottság”, egy hendyadis, mely Egyiptomra és a fáraóra vonatkozik. Izrael múltbeli nagy elnyomójáról van szó. 15. Az elutasított ige nem más, mint a parancs, hogy maradjanak nyugton és higgyenek. 56 (J) A Jahvéra várakozók (30,18-26). Ez a Jeruzsálem népének szóló ígéret a szárazság enyhüléséről, amelynek keletkezését rendszerint késői időre teszik, kapcsolódik Iz 8,1-4.16-18 versekhez. Ott Izajás és fiai elvonulnak, hogy Jahvéra várjanak, miután elkészítették, lepecsételték és a tanítványoknak átadták a „tanúságot” és a „tanítást”, bizonyságul a nép ellen. Itt egy névtelen tanúság olvasható a nép ellen amiatt, hogy elutasították Isten „tanítását”; ezután a próféta azokhoz szól, akik Jahvéra „várnak”. Proto-Izajásnál csak a 8,17-ben és a 30,18-ban lehet arról a csoportról olvasni, amely Jahvéra „vár” (āqāh). Jensen (Use of tôrâ, 113) hasonlóságot fedez fel a 30,8-17 és 8,16-18 között, de nem lát kapcsolatot a „tanúság” elkészítése és a Jahvéra „váró” csoport között. 20. a szenvedés kenyerét: A börtönben kiszabott kis adag, vö. 1Kir 22,27. a te tanítód: Szó szerint „a te Tóra-adód”, de eső-adót is jelent; vö. Óz 6,3; 10,12; Zsolt 84,7; Irwin: Isaiah 28–33, 90-91. Jahve esőt ad, ha elhagyják bálványaikat; vö. Illés és a Baál-próféták vetélkedését (különösen 1Kir 17,1; 18,1.39-45). 24-25. Ezek a versek egy korábbi próféciát újraértelmeznek és az utolsó napokra vetítenek. Az esőre vonatkozó egyszerű ígéret a hegyeket beborító vízözön látomását idézi elő, „a nagy öldöklés napján, azon a napon, amikor a bástyák leomlanak”; vö. 2,12-16.

(K) Asszíria veresége (30,27-33). A próféta meghirdeti a teofániát, Jahve „nevének” eljövetelét Asszíria legyőzésére. Az Úr népe összegyűl ünnepelni, Isten győzelmét szemléli, és csatlakozik hozzá zeneszóval és énekkel. A keltezés bizonytalan; úgy tűnik, hogy Asszíria még mindig Izrael legnagyobb ellensége.

27

(L) Jaj az Egyiptomban bízóknak (31,1-3). 1. a lovakban bizakodnak: Nem pedig „lovasokban”. Abban az időben még nem volt lovasság. 3. A „test” szembe van állítva a lélekkel, akárcsak az emberi az istenivel, a gyengeség az erővel.

(M) Asszíria ellen (31,4-9). Nem világos, hogy az oroszlán hasonlata fenyegetés vagy biztatás akar lenni Sion számára. Ha fenyegetés, akkor az 5. versben átvált üdvösség-ígéretbe. A 6-9. versek megtérésre szólítanak, és azt ígérik, hogy ez esetben bekövetkezik Asszíria bukása. Az elrendezés hasonlít ahhoz, amelyet a 30,18-26-ban találunk. 4. a Sion hegyén: Vagy „Sion hegye ellen”, attól függően, hogy az elöljárószó a „leszáll” vagy a „harcoljon” kifejezéshez kapcsolódik. A prófécia egésze egy hasonlat, és jelentése nem egyértelmű. 9. akinek Sionon van a tüze: A tűz: szójáték az Ariel név alapján.57 (N) Az eszményi királyság (32,1-8). Ez a szakasz vagy egy bölcsességi bevezető, mely a jó uralkodás áldásairól szól feltételes terminológiába ágyazva, vagy egy prófétai jövendölés, mely az oktatás-formát használja fel, hogy meghirdesse az áldott jövőt. Csak az uralkodó nyújt menedéket a népnek (1-2. v.), amely, ha világosan látna és beszélne (3-4. v.), nem adna olyan fejedelmi címeket, mint „nemes” és „jótevő” az eszteleneknek, akiknek a szíve gonoszságot forral és tettei aljasak (5-7. v.). Az a nemes, aki nemesen cselekszik (8. v.). 8. kitart: Vagy „megáll”, azaz ártatlannak bizonyul a bírósági tárgyaláson; vö. Zsolt 1,5.

(O) Az öntetszelgő asszonyok (32,9-14). Bár nem annyira keményen, mint a 3,16–4,1, a 32,9-14, az öntetszelgőket az eljövendő fájdalomra figyelmezteti. 10. esztendő múltán: A következő gyümölcstermés veszélyben van. Ezért a homályos „egy évre következő napok” kifejezés valószínű jelentése: „a következő esztendőben”, vö. 29.1. 11-12. öltsetek csípőtökre, a gyászoló keblekre zsákruhát: Az ige kifejezetten csak a „csípőkre” alkalmazható (zeugma). A 2Makk 3,19a-ban egy hasonló gyászjelenet található: „Az asszonyok keblük alá erősített vezeklőruhában seregestül kifutottak az utcára.”

(P) A helyzet jóra fordulása (32,15-20). A 9-14. versekben leírt pusztulást idillikus boldogság fogja követni. Az ítéletprófécia újraértelmezésével a szöveg egy ideiglenes büntetésről szól, amely az üdvösség idejét előzi meg; vö. 28,5-6; 29,5-8.17-24; 30,18-26; 31,5-9. Gyökeresen megváltozik az ismert vidékek növényzete; vö. 29,17-24. Az olyan kifejezések, mint „jog és igazságosság” (28,17), „Jahve lelke kiárad” (29,10), „a nyugalom helye” (28,12), „békesség és biztonság” (30,15), melyek a nemzetek elleni beszédekben fordulnak elő, itt újból előkerülnek, hogy a nép jövendő otthonának „békés mezőit” írják le. A szakasz lezárja az izajási gyűjteményt, és a „ránk” névmás (15. v.) átvezet a 33. fejezetben található „imába”.58 (Q) Ima és prófétálás (33,1-24). H. Gunkel prófétai liturgiának nevezi, mert váltakozik benne az imádság és a prófécia. A szakasz egy gyülekezetet tételez fel, az imádkozó és Isten válaszát meghalló „mi”-t. Az 1. vers a már ismert fenyegető prófécia formájában egy megnevezetlen pusztító ellen szól; a 2-6. versek segélykérő ima; a 7-9. versek az ember és a természet gyászát írják le; a 10-12. versek pedig Jahve válaszát hozza. A 13-16. versek bölcsességi stílusban megfogalmazott isteni tanítás azokról a tulajdonságokról, amelyekkel rendelkezniük kell azoknak, akik Isten hegyén akarnak élni. Végül a 17-24. versek lezárják a szakaszt, és a Jeruzsálemre váró áldott jövőt hirdetik.

(a) IMA SZABADULÁSÉRT (33,2-9). 3. seregednek hangjára: A metonímia alapján a hāmôn, a tömeg támadásának hangja, magát a támadást jelenti; vö. 13,4. A háborús hangulat a szövegösszefüggésből adódik: Jahve hadserege felvonul; vö. „Az Úr ugyanis szekerek zaját, lovak dobogását és egy hatalmas sereg dübörgését hallatta az arám táborban” (2Kir 7,6). Ezzel szemben, amikor a Sion ellen felvonuló nagy sereg hangja hallatszik, Jahve feddése megfutamítja őket (Iz 17,12-14). seregeid zajára: M. Dahood szerint (Orient and Occident [Fest. C. H. Gordon, szerk. H. A. Hoffner, Jr.] Neukirchen 1973, 53-54) mērôm metêkā olvasandó. Akárcsak a 3,25-ben, a metêkā („férfi”) szó harcias értelemmel bír. 6. biztonság lesz a te idődben: „Te” szerepel, amikor „ő”-t várnánk. Jahve hűsége támogatja Siont létének minden szakaszában; vö. „az időm a te kezedben van” (Zsolt 31,16). Az „idők” egy személy vagy egy város létének különböző szakaszai; vö. Préd 3,1-8. a Szabadulás gazdagsága: a „Szabadulás” isteni cím, konkrétan a „Szabadító”, amint a párhuzamos „kincse” mutatja ( 48). Jahve félelme: A „bölcsességgel” és „tudással” összekapcsolva, akárcsak a 29,13-14-ben és különösen a 11,1-5-ben a kifejezés jelentése hűség Izrael Istenéhez, amely kizárja a más istenekkel való kapcsolatot. 7. Nem lehet pontosan tudni, kik „a béke követei”. Párhuzama, a ’er’ellām forma megmagyarázhatatlan, de gyanítható, hogy az Ariel változata. 8. megvetették az isteneket: Szükségtelen az ‘ārîm ‘ēdîm-re javítása (vö. 1QIsaa), ami „tanúkat, tárgyalófeleket” jelent, ha Dahood-nak (Psalms I, AB 16; Garden City 1966, 56) igaza van, amikor az ‘ārîm szót az ‘yr, „oltalmaz” jelentésű gyökkel hozza kapcsolatba. Az „oltalmazók” az istenek, akik a szövetségről

28

kezeskednek, és elutasításuk párhuzamba állítható az „emberek semmibe vételével”, amiről a szöveg szól.

(b) EGYÜTTLAKOZÁS JAHVÉVAL (33,13-16). 14. emésztő tűz: Vö. Zsolt 5,5; 15,1-5; 61,5. Az „emésztő tűz” Jahve szent hegyén ég, vö. Kiv 24,17, MTörv 4,11. 15. nehogy halljon… nehogy lásson: Bizonyos összefüggésben a héber „hall” és „lát” igék jelentése „készségesen hall”, „beleegyezik”, ill. „szívesen néz”, „helyesel”. Pecksniff (Charles Dickens) félreértette. 16. A „magasságok” és a „sziklák csúcsa” egyszerre jelentik Jahve lakását a mennyben és a Sion hegyén.

(c) AZ ELJÖVENDŐ JERUZSÁLEM (33,17-24). A 13-16. és 17-24. versek Jahve eleven jelenlétéről szólnak. 17. szemed teljes szépségében látja majd a királyt: Felszólítás az eljövendő Jeruzsálemnek, a „nagy király városának” szemlélésére (Zsolt 48,3; ez a zsoltár kapcsolódik a jelen szakaszhoz). a távoli város (ÚKB és ÚPB: „tágas ország”, KNB: „messzire terjedő föld”): Szó szerint „a nagy távolságok földje”; ’ere a kontextustól függően jelenthet „földet”, egy bizonyos országot, vagy – akárcsak a jelen esetben – egy olyan városállamot, mint Jeruzsálem. Máshol a „távolságoké” jelző „távolit” jelent, de itt a magyarázók kerülik ezt a jelentést, és inkább „tágasat”, „hatalmasat” fordítanak. Mégis a „távoli” jelző teljesen megfelel a jövőre vonatkozó látomásban felbukkanó Jeruzsálem képének. Így beszél pl. Bálám Izrael jövőjéről: „Látom, de nem most, látom, de nem közelről” (Szám 24,17). Az időben távoli város térben is messze lehet. „A széles vizek” mellett helyezkedik el, amelyeken „evezős hajó nem jár”, „sem büszke gálya nem szeli őket” (21. v.); ld. Él távoli hajlékát a föld végén, ahol a mennyei és a lenti óceán vizei egybefolynak (UT 51:IV:21). Jer 31,3a azt mondja: „Megjelent neki a távolból az Úr”. 18. szíved szemlélje a félelmetes dolgot: A 60,5-ben egy másik példa található egy félelmet keltő örömteli látomásra. hol van (már), aki számolt, hol van, aki mérlegelt: Retorikai kérdések, amelyek Jeruzsálem nagyságát emelik ki; vö. Zsolt 48,13-14. De ki méri a tornyokat? Iz 40,12 hasonló kérdést vet fel: „Ki mérte meg mérlegen a hegyeket, és a dombokat a mérleg serpenyőjén?” A válasz: Isten. 20. emeld tekinteted a Sionra: A város azonosítására csak most kerül sor, a „teljes szépségben megjelenő király” (Jahve) kilétét csak a 21. vers fedi fel. A felszólító mód megerősíti az előző igék parancsoló értelmét. összejöveteleink („ünnepeink”) városát: Az 1QIsaa „összejöveteleket” olvas, azaz liturgikus gyülekezetet. De Jahve mennyei városában jelen van a mennyei lények gyülekezete. Az Isten hegye úgy szerepel, mint „az egybegyűlés hegye… messze fenn, északon” (Iz 14,13). 21. széles folyóvizek találkozása: miqwē-m nehārîm olvasandó H. Hummel szerint, JBL 76 (1957) 102; vö. Ter 1,9-10. A 21a jelentése homályos, de a 21b szerint az új Siont, mint Él lakóhelyét, az óceán széles árja oltalmazza. Metaforaként a „gyülekezés”, „találkozás” Jahvét jelentheti; ld. Jer 17,13, amely Jahvét miqwēh yiśrā’ēl-nek, „Izrael víztárolójá”-nak, valamint meqôr mayim ayyîm-nak, „friss víz forrásá”-nak nevezi.59 (VIII) Ítélet Edom fölött; a megváltottak öröme (34,1–35,10). A 34-35 fejezetek a 28-33 fejezetek függelékét alkotják. Gyakran tévesen „kis apokalipszisnek” nevezik. A szakasz egy Edom elleni próféciát tartalmaz (34. fej.), valamint egy üdvösség-próféciát a déli pusztaság kivirulásáról (35. fej.). Mindkettő a 40–66-ban található szakaszok maradványa.

(A) Ítélet Edom fölött (34,1-17). A 2-4. versek bejelentik valamennyi nemzet, valamint az egek és azok csillagseregeinek leölését, de csak az 5. vers bevezetőjeként, amely Júda egyik ellenségének, a Holt-tengertől DK-re fekvő Edomnak a teljes elpusztításáról szól. Az Edom elleni orákulumok gyakoriak a prófétáknál, és Abd egésze Edom elítéléséről szól. Jeruzsálem 587-es elpusztítása után Júda leginkább amiatt neheztelt Edomra, mert az hasznot húzott szomszédja szerencsétlenségéből; ld. Abd 10-11; Ez 35,3. A 34-35 és 40-66 fejezetek kapcsolatáról ld. M. Pope: JBL 71 (1952) 235-243. A 9-17. versekben leírt pusztulás és elhagyatottság Szodoma és Gomorra sorsára utal; vö. Jer 49,17-18.

(B) A D-i pusztaság kivirul (35,1-10). Az üdvösség ígérete, mely éppen annak a pusztaságnak a kivirulásáról szól, ahol korábban Edom helyezkedett el; egy 51,9-11-ből vett részt illesztettek a végére. 60 (IX) Izajásról és Hiszkijáról szóló elbeszélések (36,1–39,8). Ez a prózában írt kiegészítés a 2Kir 18,13–20,19-ből származik; csak két jelentősebb eltérést tartalmaz: a 2Kir 18,14-16 kimarad, és bekerül Hiszkija zsoltára az Iz 38,10-20-ba ( 10:64–68).

(A) Szanherib Júdában (36,1–37,38). Amikor 705-ben Szanherib az asszír trónra lépett, szembe kellett néznie a birodalomban jelentkező lázadásokkal. Az egyik lázadó a júdai Hiszkija volt. 701-ben az asszírok megszállták Palesztinát. Iz 36-37 a 2Kir 18,13-19,37-ből veszi a Júda elleni hadi vállalkozásról és a Jeruzsálem ostromáról szóló beszámolót, de nem említi a súlyos adót, amelyet Hiszkijának kellett fizetni Szanherib részére (2Kir 18,14-16). A beszámoló arról, hogy Hiszkija hadi sarcot fizetett, megegyezik egy korabeli asszír forrással, amely elmondja, hogy így zárult le az

29

összeütközés; ld. ANET, 287-288. Azzal, hogy kihagyja az adófizetést, az izajási elbeszélés a Jeruzsálem ostromában és megmenekülésében kibontakozó drámára összpontosítja a figyelmet. Ugyanannak az elbeszélésnek a két változata ötvöződik. Az egyik szerint Jeruzsálem megtámadásának veszélye akkor szűnik meg, amikor Szanherib tudomására jut, hogy Tirhaka fáraó egyiptomi hadserege közeleg (36,1–37.9a.37-38). A másik szerint az asszír sereget Jahve angyala pusztítja el (37,9b-36). Sok biblikus szerint ez a két változat a 701-es események legendás kibontása. William H. Shea újabb bizonyítékokat hoz amellett, hogy Szanheribnek volt egy második kampánya, amelyről ezek a versek szólnak; JBL 104 (1985) 401-418. Egy részletesebb tárgyalás 10:65-66. 37,9. Tirhaka: 690-ben lett fáraó, de Alsó-Egyiptomban már testvére, Sebteko uralkodása idején (699/698–690) is tevékenykedett. 25. Macór folyamai: Macór valószínűleg egy asszíriai hegy, amelynek vizeit Szanherib felhasználhatta Ninive öntözéséhez; ld. H. Tawil: JNES 41 (1982) 195-206.61 (B) Hiszkija betegsége (38,1-22). Hiszkija imája (10-22. v.), egy hálaadó zsoltár, hiányzik a 2Kir 20,1-11-ből. 10. így szóltam (sírva): Életem napjainak közepén kell alászállnom: bedommî, „miközben sírtam” olvasandó, vö. Dahood: CBQ 22 (1960) 401-402. az alvilág kapuihoz: A Seolt gyakran börtönnek képzelték el, ahova a holtak be vannak zárva; ld. Tromp: Primitive Conceptions, 154-156. 12. nemzedékem elmegy és elhagy engem (UKB: „sátramat lebontják és elveszik tőlem”): Hiszkija alvilági börtönéből látja, hogyan távozik és hagyja őt maga után az élő nemzedék. amint a pásztorom sátrát: Elliptikus forma, mely ehelyett áll: „ahogy lebontják sátrukat a pásztorok és elmennek”. A héb. nissa‘, „elindul” szó szerint „felszedelőzködik” (a sátorcöveket fölszedi). 18. Egy gyakori motívum; vö. Zsolt 6,6; 30,10; 88,11-13.

(C) Küldöttség Merodák-Baladántól (39,1-8). Ez a beszámoló a Marduk-apal-iddina babiloni király (720–709, 702) küldötteinek látogatásáról a 2Kir 20,12-19-ből lett átvéve, szinte szó szerint; a részletekről 10:68. Az esemény valószínűleg 713–711-re tehető.

30